
Fotó: Barabás Ákos
Miután óvást nyújtott be a választási bizottsághoz Pui Nándor székelyudvarhelyi független tanácsosjelölt, kiderült, hogy több szavazatot kapott, mint amennyit korábban számoltak. Bejuthat a képviselő-testületbe, de úgy tűnik, bírósághoz kell fordulnia.
Pui Nándor az Udvarhelyi Híradónak elmondta, azért nyújtott be óvást a választási bizottsághoz a helyhatósági választások után, mert csupán négy szavazaton múlott, hogy bejut vagy sem az alakuló udvarhelyi tanácsba. „Hiányzott négy szavazatom: 624 volt, és 628 kellett. Ha tíz, húsz vagy még több szavazat hiányzik, akkor biztosan nem élek az óvás lehetőségével” – fogalmazott. Az óvás után a bizottság tagjai újraszámolták a voksokat és kiderült, hogy hattal több érvényes szavazatot kapott, tehát a bejutáshoz szükséges 628-nál kettővel többet.
Molnár Zsigmond, az udvarhelyi választási bizottság alelnöke rámutatott, az óvás benyújtása után valóban találtak még hat, Pui Nándorra leadott érvényes voksot. Az ezzel kapcsolatos dokumentumokat a csíkszeredai választási bizottságnak továbbították kedden, ugyanis ők hivatottak dönteni, ez elegendő-e ahhoz, hogy a jelölt bekerüljön a tanácsosok közé. Azt sem ő, sem a képviselőjelölt nem tudta megmondani, hogy Pui bejutása esetén melyik pártból fog lekerülni valaki a korábbi eredmények alapján összeállított képviselői listáról.
Lőrincz Rómeó, a volt Hargita megyei választási bizottság elnöke az Udvarhelyi Híradót arról tájékoztatta, hogy nem kapták meg Pui óvását, és mivel szerdán délután feloszlott a bizottság, így nem tehetnek semmit az ügyben. Noha az udvarhelyi bizottság újraszámolta a szavazatokat, és az óvásról is készített jegyzőkönyvet, amelyeket továbbított Csíkszeredába, az érintett személyesen kellett volna fellebbezzen – közölték a megyeközpontban.
A tanácsosjelölt azt állítja, hogy utóbbiról nem tájékoztatta őt senki. Amennyiben Pui ezek után is ragaszkodik az újraszámlálás eredményéhez, akkor bírósághoz kell fordulnia igazságtételért. Pui Nándor kijelentette, mindenképp a bírósághoz fordul, és küzdeni fog azért, hogy bejusson a képviselő-testületbe. Azt is hangsúlyozta, hogy ő valóban tenni szeretne a városért, taníttatná a romákat, nem a „címért vagy a rangért” jelentkezett tanácsosnak.
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!