Hirdetés

Négy év múlva léphet életbe a könnyített románvizsga

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház. A lapunk által megkérdezett romántanárok üdvözölték a régóta várt döntést.

Bíró Blanka

Pap Melinda

2017. április 08., 15:202017. április 08., 15:20

Négy év múlva záróvizsgázhatnak először sajátos, könnyített tételekből a román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok – mondta el a Krónikának Szabó Ödön. Az RMDSZ Bihar megyei képviselője dolgozta ki az erre vonatkozó törvénymódosítási javaslatot, amit kedden fogadott el a képviselőház.

Szabó Ödön elmondta, annak szerették volna elejét venni, hogy a gyereket „évekig fociból edzik, majd a záróvizsgán végül kézilabdából állítják pályára”. A 2011-es tanügyi törvényben szerepel a kisebbségi fejezetben, hogy kisebbségi diákok sajátos tanterv szerint tanulják a román nyelvet, ennek az életbe léptetésére van egy ütemterv, jelenleg az alsó tagozatban, tehát előkészítő osztálytól negyedik osztályig tanulják a magyar diákok nem anyanyelvként a románt, és idén az öt–nyolc osztályra vonatkozóan is elfogadták a speciális tantervet, a következő tanévtől az ötödikesek tanulnak eszerint, részletezte a honatya.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese, az oktatási bizottság alelnöke rámutatott, a módosítással azt orvosolják, hogy sem az oktatási törvényben, sem a minisztérium szabályzatában nem szerepel: a speciális tantervből tanuló diákok erre épülő sajátos tételeket kapnak majd a különböző záróvizsgákon, vagyis a nyolcadik osztályt záró képességvizsgán, majd az érettségin. A politikus abban bízik, hogy döntő házként a szenátus is megszavazza javaslatát, és az még ebben az évben megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Mivel a sajátos tantervet lépésről lépésre vezeti be az oktatási minisztérium, ezért a mostani negyedik osztályosok vizsgáznak majd speciális, könnyebb tételekből. Kérdésünkre Szabó Ödön kifejtette, elviekben a szaktárca dönthet úgy, hogy gyorsabban életbe lépteti a speciális tanterveket, tehát egy időben például a hatodik–hetedik–nyolcadik osztályokban. Hangsúlyozta, ebben a kérdésben a parlamentnek nincs hatásköre, ezt csak kormányzati eszközökkel tudná megsürgetni az RMDSZ, miközben jelenleg csak parlamenti együttműködésre van szerződése a kormánypártokkal. A képviselő szerint egyébként mentalitásváltást jelez, hogy a javaslatát nagy többséggel támogatta az alsóház, megértették: nem várható el egy anyanyelvi környezetben élő diáktól, hogy egy másik nyelvből anyanyelvi szintű záróvizsgán helytálljon.

Üdvözlik a döntést a romántanárok

„Nagyon jó ötlet, régóta vártuk ezt a módosítást, nagyon jól jön. Hiszen nem korrekt, hogy a kisebbségi gyerekeknek ugyanolyan elvárásoknak kelljen megfelelniük, mint a román anyanyelvűeknek. Nem tudhat ugyanolyan jól valaki egy idegen nyelvet, mint a saját anyanyelvét” – értékelte a Krónikának a döntést Teodora Popescu, a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium román nyelv- és irodalomtanára. Kifejtette, a magyar gyerekek körében szerzett tapasztalata szerint a módosítás mindenképpen jótékony hatással lesz a kisebbségi diákok román tudására, vizsgaeredményeire. Ráadásul, mivel az ősszel 5. osztályt kezdő diákok lesznek az elsők, akik differenciált vizsgán vehetnek részt, az illetékeseknek négy év áll majd a rendelkezésükre, hogy elkészítsék az új vizsgatervet, tette hozzá a pedagógus.

Gondot okoz a szövegértelmezés

A pár hete lezajlott idei próba­érett­ségire utalva kifejtette: az, hogy a 11. osztályosok számára módosult a vizsgaprogram, még nagyobb hátrányba hozta a kisebbségi gyerekeket. Számukra ugyanis nehezebb az első kérdésnél szereplő szövegnek az értelmezése, mert az eddigi megszokott irodalmi szöveget más típusú szövegekkel cserélték ki. „Gondjaik voltak a szöveg megértésével. Újságcikkek, tudományos szövegek kerültek be, ami a kisebbségi diákok helyzetét tovább rontotta, nehezebb megérteni a terminológiát, mely sokszor tudományos vagy archaikus, kevésbé elérhető a számukra” – magyarázta a romántanár.

Úgy vélte, a heti három-négy románóra nem elégséges ahhoz, hogy a magyar gyerekek ilyen szintű szövegértésre tegyenek szert. „Ha csak az alatt az 50 perc alatt hallanak román szót, szólalnak meg románul, ez kevés ahhoz, hogy helyt álljanak egy ilyen nehéz vizsgán” – jelentette ki Teodora Popescu. Nagyváro­sokban könnyebb a román nyelvet gyakorolni a magyar gyerekeknek, főleg ha vannak román barátaik, vagy a családban segítenek nekik, kifejlesztik a szükséges nyelvi kompetenciákat, de például a Székelyföldön élők számára ez már sokkal bonyolultabb, ismerte el a pedagógus.

A kolozsvári romántanár szerint a próbavizsga előtt alig egy hónappal történt módosítások ellenére a diákok jól vették az akadályt, legtöbb esetben kielégítőek az eredmények. Pozitívumnak nevezte, hogy a rendszer megadja a lehetőséget, hogy felmérjék a gyerekek tudását, megnézzék, min kell javítani. A már számos végzős osztályt záróvizsgára vezető pedagógus szerint a hátralévő idő elégséges arra, hogy felkészüljenek a diákok, és szerinte az értettségin bizonyára jobb eredmények születnek majd. Elmondta, a mostani eredmények szerint diákjainak elsősorban több gyakorlatra lenne szükségük, mivel a tételek újak és más logika szerint működnek, be kell gyakorolják ezeket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron

Mintegy 1700 kilogramm illegálisan forgalmazott pirotechnikai eszközt kobzott el a hétvégén a kolozsvári rendőrség egy 65 éves nőtől. Az ügyben bűnvádi eljárás indult.

Szilveszter előtt csaptak le a rendőrök: tonnányi pirotechnikai eszközt foglaltak le Kolozsváron
2025. december 22., hétfő

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi

Három bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják azt a krasznahorváti férfit, akit a krasznai rendőrőrs egyenruhásai vasárnap délután 24 órára őrizetbe vettek. Az egyik vád ellene, hogy ittasan vezetett.

Ittasan, jogosítvány nélkül, hamis rendszámmal: őrizetben egy szilágysági férfi
2025. december 22., hétfő

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával

A Brassó megyei Fogarason hivatalosan átadták az evangélikus egyház óvodáját és oktatási központját.

Fogarason elkészült az evangélikus egyház oktatási központja a magyar kormány támogatásával
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán

Soha nem látott érdeklődés övezte idén Sepsiszentgyörgy hagyományos karácsonyi fényfestését.

Fényfestés Sepsiszentgyörgyön: háromezer gyermekrajz a színház homlokzatán
2025. december 22., hétfő

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak

Magukat Maros megyei építőmunkásoknak kiadó házalókat vettek őrizetbe a hétvégén az alsógáldi (Galda de Jos) rendőrök, miután a környéken több idős embert is becsaptak. A négy férfit csalás és lopás bűncselekményének elkövetés&

Házalók csaptak be nyugdíjasokat Fehér megyében – Rendőrségi akció vetett véget a csalássorozatnak
2025. december 22., hétfő

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal

A hét első két napján országszerte enyhébb lesz az idő az ilyenkor megszokottnál, karácsonykor azonban lehűlés várható esővel, havas esővel, havazással.

Lehetnek vidékek, ahová igazi telet visz az angyal
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség

Nehezen halad a forgalom az A1-es autópálya dél-erdélyi szakaszán, a marzsinai (Margina) csomópont térségében, a sztráda 426-os kilométerszelvényénél, mivel megnőtt a Romániába belépő járművek száma a Nagylak–Bukarest irányú sávon.

Hazatérő vendégmunkások miatt óriási a forgalom az A1-en, alternatív útvonalakat ajánl a rendőrség
2025. december 20., szombat

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba

Hét személygépkocsi ütközött össze szombaton kora délután a 11-es országúton, a Kovászna megyei Dálnok környékén; öt személyt – négy felnőttet és egy gyermeket – kórházba szállítottak.

Súlyos baleset Kovászna megyében: hét autó rohant egymásba
2025. december 20., szombat

Halálos munkabaleset történt Temes megyében

Két munkás lezuhant szombaton egy állványról, miközben javításokat végeztek egy házon a Temes megyei Széphelyen (Jebel); egyikük meghalt.

Halálos munkabaleset történt Temes megyében
Hirdetés
Hirdetés