Hirdetés

Ne vágjátok le a szárnyainkat! – a MAKOSZ az ösztöndíjak csökkentéséről

MAKOSZ

Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) több tagja is elmondta, mit jelent számára az ösztöndíjcsökkentés

Fotó: MAKOSZ/Facebook

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon azoknak a diákoknak és pedagógusoknak, akiknek az ösztöndíjrendszer megváltoztatásakor nem vették figyelembe a véleményét, mégis ők lesznek azok, akik leginkább megszenvedik a döntés következményeit.

Krónika

2025. július 12., 10:322025. július 12., 10:32

2025. július 12., 10:362025. július 12., 10:36

A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) tiltakozik az ellen, hogy a kormány költségcsökkentő intézkedései miatt az ösztöndíjrendszer is módosul, ez pedig a diákok hátrányára válik.

Tamás Zsófia, a MAKOSZ elnökségi tagja több érintett véleményét foglalta össze, és megfogalmazta, mit jelent az iskolások számára a körvonalazódó jövőkép.

Hirdetés

Az írást alább közöljük változtatás nélkül.

A kormány átalakította az ösztöndíjrendszert, követve a 2023-2024-es tanév előtti példát, lecsökkentve az ösztöndíjak összegét, valamint egyes típusú támogatásokat megszüntet. Az öt típusú, érvényben lévő ösztöndíj közül eltörlik a reziliencia és a kiválósági ösztöndíjakat, így a tanulmányi, technológiai, szociális marad meg, ezek pedig új, szigorú feltételekhez vannak szabva.

Idézet
Nem telhet el úgy nyár egyetlen romániai diák életében sem, hogy a vakációt megzavarva, valami aggasztó hírt ne kapjon arról, hogy mi várja őt az új tanévben.
MAKOSZ Galéria

Fotó: MAKOSZ/Facebook

Az elmúlt hetekben minden diák megérezte a változás szelét, hiszen a diákszervezetek robbanásszerűen reagáltak az új javaslatra. Feltevődik a kérdés, hogy mi ezzel a javaslattal a probléma? Mire fel a nagy tiltakozás, amikor az ország pénzügyi helyzetéről van szó? A válasz nyers, de annál egyszerűbb: a tanügyminisztérium megfosztja a diákokat egy jobb jövő lehetőségétől. A pénzösszegek csökkentése, ösztöndíjak eltörlése nem csupán nehézségek százát zúdítja majd a diákokra, de értéktelenné nyilvánítja a befektetett munkájukat, eredményeiket, amelyeket a tanév során elértek. De milyen ezt testközelből megérezni? Milyen az, amikor egy kiemelkedően ügyes diák pont nem tartozik bele egy erős osztály 15 százalékába?

Idézet
Milyen az, amikor hónapokat készül egy versenyre, ahol a tehetséges diákok között bizonyul a legtehetségesebbnek, és belefektetett munkája mégsem lesz méltó módon értékelve?

Milyen az, amikor nincs lehetősége egy diáknak az iskolai kellékek beszerzésére a pénzösszeg csökkentése miatt, amikor a tanuló kinyitja az ételes zacskóját, és nem talál benne semmit, amikor otthon szükség van a segítő kézre, és nem megengedhető az iskolába járás?

Számtalan hasonló kérdést lehetne még feltenni, amelyre a döntéshozók közül aligha tudna bárki választ adni nekünk.

Gyakran magunk sem érezzük, mekkora kiváltság az, hogy mi formálhatjuk a jövőnket, egészen addig, ameddig át nem veszik a fejünk felett az irányítást. A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) feladatának érzi azt, hogy hangot adjon azoknak a diákoknak és pedagógusoknak, akiknek a döntés meghozatalakor nem lett figyelembe véve a véleménye, mégis ők lesznek azok, akik leginkább megszenvedik annak következményeit.

MAKOSZ Galéria

Fotó: MAKOSZ/Facebook

Elsőként Sonkodi Noémivel, a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolájának káderfelelősével és Székely Tündével, a Kolozsvári Református Kollégium Szakiskolájában tanító faipari mérnökkel beszélgettünk arról, hogy az ösztöndíjcsökkentés hogyan fogja befolyásolni a szakiskolákat, illetve az ott tanuló diákok teljesítményét. Sonkodi Noémi véleménye szerint

Idézet
az ösztöndíjcsökkentés a szakiskolában tanuló diákok számára óriási hátrány lenne, hiszen van olyan diák, aki csak azért jár iskolába, hogy ösztöndíjhoz jusson, és ebből megélhetést tudjon magának biztosítani, úgy, hogy közben oktatásban is részesüljön.

A vidékről jövő iskolásoknak nem csupán a tanulmányokat, napi étkezéseket, de a bentlakást is finanszírozni kell. Kihangsúlyozta: „A diákok szakiskolában nem annyira teljesítményorientáltak, mint amennyire szükségük van a pénzre. A szakiskolákba olyan gyerekek járnak, akik otthonról kevés támogatást kapnak. Mi már tíz éve működünk, és igyekszünk felkarolni a gyerekeket minden szempontból, mind anyagilag és teljesítményileg, mind érzelmi támogatás szempontjából.

Idézet
Mi anyjuk, apjuk vagyunk az itt tanuló gyerekeknek.”

Székely Tünde hasonlóan vélekedett: „Nagyon sok gyerek olyan családi körülmények közül kerül szakiskolába, hogy sokszor nincs, amit az asztalra tenni, és az, hogy eddig nagyobb támogatást kaptak az államtól az nekik már egy plusz volt.” Elmondása szerint nem mindenki engedheti meg magának, hogy oktatásban részesüljön, főleg, ha nehéz körülmények fogadják otthon.

A diákok szemszögéből Simonfi Erikkel, az Elektromaros Szakközépiskola diákszövetségének elnökével és Mezei Bencével, a Fogarasy Mihály Műszaki Líceum volt diákjával vitattuk meg az új ösztöndíjrendszert. Erik szerint

Idézet
az ösztöndíjak nagyszerű motivációs források voltak a diákok számára, és sokan egy éven keresztül keményen tanultak, és dolgoztak azért, mert tudták, később a befektetett tanulás meghozza a gyümölcsét.

Elmondta: „Önmagamból is kiindulva nagyon sok tanuló el fogja veszíteni a motivációját, és nem fogja érdekelni a tanulás, mert tudják, hogy ez nem fog érni semmit. Bár a tudás a legfontosabb, és azért tanulunk, az ösztöndíjak tartják bennünk évközben a lelket. Biztos vagyok benne, hogy a szaktársaim hozzáálllásán is ez fog változtatni.” Fél attól, hogy az iskolájának szintje a motiválatlanság miatt romlani fog, mivel bár az utóbbi években lényegesen látszódott a diákokban a tanulni akarás, ez az új döntések következtében meg fog változni. Mezei Bence idén fejezte be a tanulmányait gyergyószentmiklósi iskolájában, ahol a tanulmányaiban nagy segítséget nyújtottak az ösztöndíjak:

„Én kaptam technológiai és szociális ösztöndíjat is, amelyek az évek során sokat segítettek, ugyanis ezekből a pénzekből vettem meg magamnak a tantárgyakhoz szükséges dolgokat és a szerszámokat is.

Nagyon jó volt, hogy ezeket az ösztöndíjakat megkaptam, nyilván emellé kellett a saját költség is, de azért ez is segítség volt.”

A diákok szemében a versenyeredményekért járó ösztöndíjak eltörlése keltette a legnagyobb csalódottságot. Sokan vélekedtek úgy, hogy az évközben befektetett munkájuk és győzelmük kárba ment, hiszen minden, amiért keményen megküzdöttek, és megkapták az ezért járó helyezést egy tantárgyversenyen, nincsen elismerve a Tanügyminisztérium által. Mi Ruff Brigittát, a Báthory István Elméleti Líceum tizedik osztályt végzett tanulóját kérdeztük arról, hogy hogyan fogja a jövőben a versenyeket befolyásolni az, hogy a diákok nem kapnak ezekért ösztöndíjat.

Idézet
Brigi elmesélte nekünk, hogy ő a versenyekből befolyt ösztöndíjat az egyetemi tanulmányaira tette félre, mert nem engedheti meg magának, hogy az iskola mellett dolgozzon,

illetve a szüleit sem szeretné anyagilag terhelni. Kiemelte, hogy nagyon sok olyan diákot ismer, akik azért tanulnak keményen egy megmérettetésre, mert tudják, hogy az elért helyezés után ösztöndíjban részesülnek. „Nem tartom igazságosnak, hogy teljesen megszüntetik az olimpiai ösztöndíjakat, mivel egy versenybe sokkal több munkát kell belefektetni ahhoz, hogy jó eredményt érj el, mint egy osztályon belül. Míg az osztályban nem mindenki számára prioritás az, hogy ösztöndíjban részesüljön, addig egy versenyre mindig a céltudatos fiatalok jönnek el azért, hogy onnan díjjal térjenek haza.”

MAKOSZ Galéria

Fotó: Facebook/MAKOSZ

Interjúinkat Ferenc Salamon Alpárral, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének országos szakmai alelnökével zártuk, aki az RMPSZ nevében kifejezte szolidaritását a diákokkal.

Kifejtette, hogy nagyon nagy mulasztás az, hogy a Tanügyminisztérium semmilyen kutatást az előző ösztöndíjrendszer fenntarthatóságáról nem végzett. Kihangsúlyozta, hogy a közoktatáson egy ország sem kellene spóroljon. „Azt szeretnénk, hogy egy olyan ösztöndíjrendszer legyen, ami fenntartható, ami ténylegesen a minőségi érdemek és szociális odafigyelés érzékenységének elveire alapszik, emellett motiváló azoknak a tanulóknak, akik eredményeket képesek elérni. Mi azt szeretnénk, ha ez köszönne vissza az ösztöndíjrendszerben, és semmi esetre sem a válság kezelésére vonatkozó elvek.” Véleménye szerint érdemleges tanulókat ösztöndíj nélkül hagyni nem helyes, hiszen a pénz fontos motivációforrás tud lenni. „Egy válságos időszakban mindent is eltörölni olyan körülmények között, ahol látjuk, hogy még mindig van hol szűkíteni és észszerűsíteni az államon, nem tartjuk komolynak.”

Kiemelte, hogy minél észszerűbben fejlesztjük a közoktatást, annál nagyobb mértékben van esélye az országnak gazdasági növekedésre.

És, hogy milyen következtetést tudunk levonni az elhangzottakból mi, mint országos diákszervezet? Kétség sem fér hozzá, hogy az ösztöndíjak nem csupán motivációforrásként szolgáltak a diákoknak, de anyagi támogatást is nyújtottak nekik. A diákság a szakadék szélére lett lökve, minden jellegű figyelmeztetés nélkül. Az ösztöndíjak voltak és lesznek továbbra is azok a kapaszkodók, amelyek hidat képeznek a diákok és a lehetőségek között, megadva az esélyt egy jobb holnapra, szebb jövőre. A mostani diákok képezik az ország jövőjét, ne hozzanak olyan döntéseket ellenünk, amelyek megnehezítik generációnk életét, és olyan kihívások elé állítanak, amelyek elriasztanak minket az álmainktól. Mi leszünk a jövő tudósai, orvosai, tanárai, szakemberei. Azért próbálgatjuk most a szárnyainkat, hogy később repülni tudjunk velük. Most zuhanni kezdtünk.

korábban írtuk

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés