
Nem indul a szatmárnémeti polgármester-választáson Ressler István, a Német Demokrata Fórum (NDF) jelöltje, ehelyett az alakulat az RMDSZ jelöltjét, Kereskényi Gábor parlamenti képviselőt támogatja.
2016. április 21., 17:102016. április 21., 17:10
A két politikai alakulat csütörtökön együttműködési szerződést írt alá, melynek értelmében a Német Demokrata Fórumot képviselő Ressler a második helyet foglalhatja el az RMDSZ szatmárnémeti tanácsosjelölt-listáján, Maurer Róbert pedig a 14. pozíciót. Az NDF vállalta, hogy az RMDSZ jelöltjét támogatja Nagykárolyban és Tasnádon is, az RMDSZ pedig beleegyezett, hogy nem indít riválist abban a hét községben, ahol jelenleg NDF-es a polgármester.
A megállapodás arra is kitér, hogy a szövetség 15 nevet tartalmazó megyei tanácsosjelölt-listáján az NDF legalább két befutó pozíciót kapott – tudtuk meg Kereskényi Gábortól. A szövetség polgármesterjelöltje elmondta, gyakorlatilag folytatják az immár 26 éves múltra visszatekintő, értékalapú együttműködést a demokrata fórummal. „Konkrét jelzést adtunk a szatmári polgárok számára, hogy tudomásul vettük a megyeszékhely lakóinak óhaját, akik változást sürgetnek az önkormányzat élén” – fogalmazott Kereskényi Gábor.
Az RMDSZ egyébként már januárban együttműködési szerződést írt alá a Magyar Polgári Párttal (MPP) is, jelöltjük azonban nem kapott befutó helyet a szövetség városi jelöltlistáján. Kérdésünkre, hogy a szövetség együtt akar-e működni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szatmári szervezetével, Kereskényi azt mondta, korábban is egyeztettek már a párt helyi képviselőivel, és reméli, hogy az alakulat „bölcsen fog dönteni”.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!