
Fotó: A szerző felvétele
2011. március 29., 08:262011. március 29., 08:26
Az elmúlt század elején eklektikus stílusban épült palota óratornyába egyelőre díjmentesen, júniustól pedig személyenként öt lejért – tanulók és tízfősnél nagyobb csoportok 3 lejért – mehetnek föl azok, akik 45 méter magasról szeretnék megszemlélni a Sebes-Körös partján fekvő megyeszékhelyet. A torony lépcsőit teljesen felújították, így a felmenet biztonságos, de a szűk hely miatt a fölső két erkélyen egyszerre csak tízen, illetve öten tartózkodhatnak. Hochhauser Ronald muzeológus elmondta: a toronyban négy pihenőhelyet is kialakítottak, ezeken fényképkiállítások lesznek láthatók hamarosan. A bejáratnál a város főterét ábrázoló történelmi képeket láthatnak a turisták, följebb a nagyváradi toronyórák történetét, még feljebb a váradi ipari műemlékeket bemutató kiállítás lesz látható, a negyedik szinten pedig arról az órásműhelyről tudhatunk meg többet, amelyben a városháza százéves toronyórája készült. A toronyba mostantól nemcsak a városháza főbejárata irányából, hanem a torony lábától is fel lehet jutni. Harmincméteres magasságban a toronyóra szerkezete is megtekinthető, a legmagasabb kilátó 45 méteren van. A hideg évszakokban péntektől vasárnapig reggel fél tíz és délután fél öt között, nyáron pedig este hétig tart nyitva a torony. Hétköznap csak előzetes egyeztetés alapján lehet bemenni, a toronyban ugyanis idegenvezető kalauzolja a látogatókat. n N. O.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
szóljon hozzá!