
Törvénytervezetet dolgoz ki a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) a gyermeknevelési pótlék emelésére vonatkozóan, amely azon elvre épül, hogy a valóban rászorulók kapjanak nagyobb állami juttatást – nyilatkozta Lia Olguţa Vasilescu.
2017. szeptember 21., 09:182017. szeptember 21., 09:18
A munkaügyi miniszter az Antena 3 műsorában ezzel magyarázta, hogy a PSD képviselői miért utasították el azt a tervezetet, amely szerint 200 lejre emelkedett volna a gyermeknevelési pótlék összege. A tárcavezető rámutatott:
Ugyanakkor egy olyan rendszert akarnak kialakítani, amely a pótlékok mellett az adóvisszatérítésre épül.
A miniszter magyarázata szerint például le lehetne írni az – általa egyelőre meg nem nevezett – illetékekből a gyermek balett- vagy magánórájának költségét „természetesen azzal a feltétellel, hogy mindezekről számlát mutat be a szülő”.
„Ez azt is eredményezi, hogy nem lesznek feketén tartott magánórák, és olyan cégek által szervezett kurzusok, amelyek nem tudnak nyugtát adni.
– fogalmazott Olguţa Vasilescu, aki szerint ez mindenki számára érthetővé válik, ha elolvassa a PSD kormányprogramját.
A munkaügyi miniszter annak a véleményének is hangot adott, miszerint a szülőknek inkább bátorítaniuk kellene gyermekeiket, hogy járjanak iskolába, nem pedig a szociális segélyek beszedésére alkalmas üzleti lehetőségként kellene rájuk tekinteniük. A tárcavezető arra is kitért:
Példaként egy múlt hónapban elfogadott sürgősségi rendeletet hozott fel, amely szerint, ha egy diák húsznál több hiányzást halmoz fel, elveszíti a gyermeknevelési pótlék 50 százalékát.
Fotó: Mediafax
„Véget kell vetnünk annak, hogy negyedik osztályban kivesszük a gyermeket az iskolából. Nyolc osztállyal még inas sem lehetne senki.
Nem akarunk kitenni az asztalra egy nagyobb pénzösszeget, amíg nincsenek meg a szükséges feltételek” – fogalmazott Vasilescu.
A gyermeknevelési pótlékot legutóbb 2015-ben növelték, a június 5-én hatályba lépett törvény alapján az addigi havi 42 lejes juttatás 84 lejre emelkedett.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
szóljon hozzá!