2011. március 31., 07:592011. március 31., 07:59
Mint elmondta, a pályázat sikere az Erdélyi Református Egyházkerület és a nagyenyedi önkormányzat együttműködésének köszönhető. Az ingatlannak ugyanis az egyházkerület a tulajdonosa. Ezért sem tudtak korábban állami támogatásra pályázni. 2009-ben azonban haszonbérszerződést kötöttek a nagyenyedi önkormányzattal, amely vállalta, hogy pályázati úton előteremti az épület bérlésének minimális költségeit. Az Erdélyi Református Egyházkerület ugyanakkor saját költségén elkészítette az iskola felújításának kivitelezési tervét, amelyet csatoltak a Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázati anyaghoz. A
z egyházkerület ezenkívül vállalta, hogy szintén saját forrásaiból felújítja a tanintézménynek helyet adó épületnek azt a részét, ahol jelenleg múzeum és dokumentációs könyvtár működik, és emiatt nem lehetett ennek az épületrésznek a felújítására is pályázni. Az iskola igazgatója ugyanakkor hozzáfűzte: az önkormányzat most kiírta a közbeszerzési eljárást a munkálatok elvégzésére. Mint részletezte, összesen három épületet és az iskola udvarát újítják fel az uniós finanszírozásból, továbbá ellátják a tanintézményt korszerű tanfelszereléssel, ami új számítógépeket, felújított fizika- és kémialaboratóriumot jelent.
Ada Rus, a nagyenyedi polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, a helyi önkormányzat abban bízik, hogy még idén elkezdődhetnek a kollégium felújítási munkálatai, s négy év alatt megújulhat az oktatási intézmény.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!