Leszerelte az önkormányzat a mai Hármasfalut alkotó, a kommunista diktatúra által felszámolt három település nevét jelző táblákat. A helyiek azonban nem adják fel a harcot.
2016. június 29., 13:462016. június 29., 13:46
Fájó szívvel, de eleget tettek a jogerős bírósági ítéletnek Hármasfaluban, és leszerelték a települést alkotó három összenőtt falu valamikori nevét jelző kétnyelvű táblákat. „Nem volt mit tennünk, másodfokon is elveszítettük a prefektus által indított pert. Ha nem teszünk eleget a jogerős ítéletnek, napi ezerlejes büntetést kellett volna fizetnünk\" – indokolta a döntést Vass Imre, a település újonnan megválasztott polgármestere. Maros megye egyetlen magyar polgári párti (MPP) elöljárója nem adja fel a harcot: tudja, miként lehetne úgy szentesíteni a három település történelmi nevét – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva –, hogy azon ne találjanak fogást.
Mivel a magyarellenes lépéseiről elhíresült Lucian Goga kormánybiztos azt kifogásolta, hogy a fehér alapon zöld betűkkel feltüntetett falunevek megtévesztik a gépkocsivezetőket, az önkormányzat más megoldáshoz folyamodik. „Ha csakugyan megtévesztő volt a helységnévtáblára hasonlító felirat, elkészítjük más formában. Szépen, díszesen fakeretbe helyezzük, hogy még véletlenül se zavarja meg a sofőröket, mint ahogy a prefektus úr kifogásolta\" – mondta el lapunknak Vass.
Lucian Goga nyilvánvalóan nem a gépkocsivezetők védelmében indította a pert. Ugyanis az elmúlt három év alatt egyetlen, Marosvásárhely és Szováta között közlekedő sofőr sem emelt kifogást a táblák ellen. Hasonlókkal az ország több részén is találkozni. A Naszód által bekebelezett Liviu Rebreanu (magyarul Priszlop) ma is szabványos helységnévtáblán hirdeti az ismert román íróról elkeresztelt falunevet. Hasonló a helyzet a Prahova megyei Nistoreşti-en is, bár az 1-es országút az ország legforgalmasabb útszakaszának számít.
A kérdés végleges lezárását a hármasfaluiak a településnevek hivatalos visszaszerzésében látják. Az elképzelés nem új, Kiss Dénes református lelkipásztor éveken keresztül fáradozott az illetékesek meggyőzésével, de 2012-ig a községet irányító RMDSZ és polgármestere hallani sem akart a név-visszaváltoztatásról. A szövetség helyi elnöke azzal hárította el a kezdeményezést, hogy pluszkiadásba vernék a lakókat, holott lényegében az önkormányzat feladata lett volna a fejenként mintegy tízlejes kiadás átvállalása.
A 2012-ben megválasztott magyar polgári párti (MPP) községgazda, a másfél éve síbalesetben elhunyt Márton Zoltán az ügy egyik felkarolójának bizonyult, és egy éve az RMDSZ is változtatott álláspontján. A tavaly májusban Brassai Zsombor megyei elnök és Biró Zsolt, a polgári párt országos vezetője közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a községvezetéssel karöltve kiíratják az eredeti településnevek visszavételéről szóló népszavazást. Azóta az önkormányzat képviselői minden egyes családhoz bekopogtattak, és kikérték a véleményüket. Vass Imre szerint a hármasfalviak 99 százaléka támogatja a névváltoztatást.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
szóljon hozzá!