Munkával folytatja az ünneplést a hajdúváros

„Noha még túl friss az ünnepségsorozat élménye ahhoz, hogy végleges összegzést készítsünk, az máris nyilvánvaló, hogy sikeres városnapokat tudhatunk magunk mögött” – nyilatkozta a Krónikának Török László nagyszalontai polgármester abból az alkalomból, hogy tegnap lezárultak a hajdúváros alapításának 400. évfordulója tiszteletére rendezett eseménykavalkád programjai.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

2006. június 06., 00:002006. június 06., 00:00

Nagyszalonta
Az elöljáró olyan hajóhoz hasonlította a Bocskai-féle hajdútelepítésre emlékező bihari várost, amelynek kormányosa jó szélre vár és ismeri az úti célt is. „A most befejeződött városnapok azt a célt szolgálták, hogy horgonyt vessünk egy időre, visszatekintsünk a múltba, és emlékezzünk. Holnaptól viszont indulnunk kell tovább, hiszen küldetésünk van, számtalan munka vár ránk. Egyrészt nagy ügyet kell szolgálnunk Bocskai István és Arany János hagyatékának életben tartásával, másrészt jobb életminőséget: fejlett infrastruktúrát, munkahelyet, prosperáló gazdaságot kell teremtenünk a lakosságnak” – hangoztatta a 18 ezres lélekszámú város polgármestere. Egyébként a Nagyszalonta 400 éve város elnevezésű rendezvénysorozat zárómozzanataként tegnap a református templomban tartott pünkösdi istentiszteletet követően bemutatták a 101 képben Nagyszalonta című kötetet. Ebben magyar, román, angol és német nyelvű szöveg kíséretében archív, többnyire a századfordulóból származó fotók, képeslapok segítségével idézték fel a hajdúváros történetét, épületeit, tereit, a ma élők őseit.
A népünnepély – amelynek kiemelkedő pillanata volt a hajdútelepítést megidéző köztéri emlékmű felállítása, a gulyásfőző világrekord megdöntése, a fergeteges szombat esti Republic-koncert, majd az azt követő, mintegy húszperces tűzijáték – megrendezésének költségeit a szervezők nem a helyi adókból és illetékekből finanszírozták. A román kormány 2,4 milliárd, a Bihar megyei önkormányzat pedig 1,1 milliárd régi lejes célirányos támogatással járult hozzá a szalontai városnapok büdzséjéhez, amelyhez hozzáadódtak a szponzori felajánlások.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez