Hirdetés

Munkahelyeket teremthet a Brexit Maros megyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Elképzelhető, hogy a közeljövőben brit cégek is megtelepednek a Maros megyei ipari parkban azt követően, hogy Nagy-Britannia a június végén megtartott népszavazás nyomán várhatóan kilép az EU-ból – jelentette ki Nagy István, a vidrátszegi ipari park igazgatója.

Szucher Ervin

2016. augusztus 11., 14:302016. augusztus 11., 14:30

A gazdasági szakember úgy véli, a kilépés előtt a vámmentesség megőrzése érdekében egyre több brit vállalkozó fogja áthelyezni telephelyét Európába. „Az Európai Unión belül is a keleti országok, köztük Románia lesz az egyik legvonzóbb. Az infrastruktúrája rendkívül gyenge, a vasút egyenesen borzasztó, de a munkaerő itt még mindig nagyon olcsó\" – érvelt lapunknak az ipari park igazgatója. Mint ismeretes, az angolok eddig főként a romániai bankszektorban és az ingatlanpiacon voltak jelen, termelésbe és szolgáltatásokba nemigen ruháztak be.

Egyébként a Marosvásárhelytől mintegy 15 kilométerre, a nemzetközi repülőtér tőszomszédságában fekvő ipari park még mindig csak 73 százalékban telt be. Igaz, ez a számarány azt követően csökkent ennyire, hogy a létesítményt irányító részvénytársaság 3,5 hektáros területtel gyarapította felületét. Kérdésünkre, miszerint lát-e esélyt arra, hogy a park a közeljövőben teljesen benépesüljön, Nagy István azt mondta, egyelőre nem lehet optimista. Mint mondta, a szerződéses előírások szerint idén három cégnek kellene megépítenie munkacsarnokát, ugyanakkor tárgyalásban vannak további két befektetővel.

„A gazdasági válság kirobbanása óta az általános tendencia az, hogy a vállalkozók tapogatóznak a piacon, keresgélik a helyet, de nem ruháznak be. Inkább bérelnek valamit, aztán ha bejön a számításuk, elkezdenek építkezni, ha meg nem, akkor továbbállnak\" – értékelte a jelenlegi helyzetet Nagy István. Szerinte már az is eredménynek számít, hogy a vidrátszegi ipari parkból még egyetlen cég sem vonult ki azok közül, amelyek évekkel ezelőtt építkezésbe fogtak. Arra viszont már volt példa, hogy a területtel rendelkező cég a válság beköszöntése után meggondolta magát, és lemondott a leszerződtetett építkezési felületről. A park területén lévő vállalkozások több mint másfél ezer személynek biztosítanak munkát.

A hét elején egyébként egy brit vállalat, a Teconnex képviselői látogattak el a Maros megyei önkormányzathoz. Az autóalkatrész-gyár számára megfelelő területet kereső beruházók Péter Ferenc megyei tanácselnökkel és Nagy Istvánnal tárgyaltak. Utóbbi szerint az is jó hír, hogy kis ideje már látni, amint a környéken elkezdődött a Marosvásárhely és Torda közötti autópálya építésének szervezése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
Hirdetés
Hirdetés