2007. május 02., 00:002007. május 02., 00:00
Ezért e rendezvények meghittebbek, és több idő, figyelem jut rájuk, mint a szabadtéri színpadokon egymást váló zenekaroknak. A Park vendéglőben ezúttal három estén át működő dzsesszkocsmában a műfaj számos helyi művelője – a Snaps Vocal Band, a Ritmo del Flamenco, a Free Connection, a Session Jazz Band – is bemutatkozott, és „előmelegítette” a hangulatot a meghívott zenekaroknak: a bukaresti Slangnek, a budapesti Juhász Gábor Triónak, a szatmárnémeti Cserey Csaba és zenekarának. A dzsesszen túl: a pécsi Szélkiáltó együttes megzenésített versekkel lépett fel, a helyi Vox Humana kamarakórus pedig ezúttal ünnepelte 35. születésnapját, a budapesti Stella és a szintén helyi Pro Musica kórus közreműködésével.
A színházkedvelők vendégjátékok és új helyi produkciók közül válogathattak: a Kolozsvári Állami Magyar Színház Hanoch Levin Jákobi és Lájdentálját, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió David Harrower Kés a tyúkban című művét adta elő. A szentgyörgyi Tamási Áron Színház erre a hétre időzítette a Vörösmarty Mihály nyomán született Csongor és Tünde című előadás előbemutatóját. A legtöbb produkcióval, miniévadnak is beillő előadás-sorozattal a szintén helyi M Stúdió várta a közönséget, a társulat bemutatta az utóbbi hónapokban készült Teremtést, a Pár cipőt, az Édent, valamint a Tóték című Örkény István-drámát.
A Szent György Napok keretében mutatták be a 19. század egyik legnagyobb magyar festője, Gyárfás Jenő monográfiáját is. A 150 évvel ezelőtt Sepsiszentgyörgyön született művésznek emléket állító, színes és fekete-fehér reprodukciókkal illusztrált tanulmányt a Győrben élő Almási Tibor írta – a művészettörténész több évtizede kutatja a Tetemrehívás festőjének munkásságát. A közönségtalálkozón Vargha Mihály, a kiadványt gondozó Székely Nemzeti Múzeum igazgatója beszélgetett a szerzővel arról az alkotóról, akinek nevéhez a helyi képtár gyűjteményének megteremtése is kötődik.
A szabadtéri rendezvények közül ezúttal is a vasárnap esti tűzijáték előtt fellépő zenekar vonzotta a legnagyobb hallgatóságot: idén a budapesti, dzsesszes hangzású világzenét játszó Agostones hívta össze dudával, harmonikával és szaxofonnal a város szinte valamennyi lakóját. Az el-elszabaduló zivatarral dacolva rengetegen követték figyelemmel az előttük fellépő, szintén népzenei ihletésű muzsikát játszó, egri Kerekes Band koncertjét is – a tűzijáték után a népszerű etno-rock zenekar, a TransylMania fellépésére azonban már csak a „kemény mag” maradt. Népzenét azonban nemcsak feldolgozott „állapotban” hallhatott a közönség, hiszen – mint minden évben – számos néptánccsoport lépett a színpadra, a Háromszék Táncegyüttes tagjai pedig a kézművesvásár vállalkozó kedvű látogatóit tanították táncolni. A Szabadság-szobor előtti téren gyűlt össze több mint száz kisgyerek is a Folker együttes lemezbemutató koncertjére. A lelkesedés alapján joggal bízhatunk benne, hogy – akárcsak most – tíz év múlva is hajnalig tartó táncházak zárják majd a Szent György Napok éjszakáit.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.