
Bár egy nappal korábban Demeter József klubvezető még azt hangsúlyozta, hogy a marosvásárhelyi Jazz&Blues Klub pincehelyiségeiben semmiképp nem fordulhat elő az, ami a múlt pénteken este Bukarestben történt, szerdán mégis bezárt a népszerű szórakozóhely.
A cég vezetősége egy, a művelődési minisztériumtól várt, de meg nem kapott engedély hiányával magyarázza döntését.
„A művelődési minisztérium műemlékvédelmi osztályától másfél éve várjuk azt az engedélyt, amely a helyhatóság által kiállítandó működési engedély meghosszabbításához szükséges. Ennek rendezéséig a Jazz&Blues Klub tevékenységét ideiglenesen felfüggesztjük” – áll a számos szórakozási és művelődési lehetőséget kínáló dzsesszklub vezetőinek közleményében.
Érdeklődésünkre a lokál menedzsere megerősítette, hogy jónak látta ideiglenesen felfüggeszteni a tevékenységet, arra viszont nem tudott választ adni, mikor nyitja ki újra kapuit a Sörház utcai klub. Ez elsősorban a művelődési tárcától függ, az intézmény pedig igencsak hosszú ideje halogatja az engedély kibocsátását.
A gondok a műemlékvédelmi hatóságtól indultak, amely úgy vélte, hogy Demeterék nem megfelelőképpen alakították át a valamikori Bürger-sörgyárat. „Erről szó sincs, hiszen ez az épület valóban a sörgyár helyén áll, de nem ebben működött a valamikori gyár. Ez az Erdélyi Hangya Szövetkezet főraktára volt, ami semmiképp nem lehetett műemlék. Ezt a korabeli dokumentumok is bizonyítják, csak egyeseknek nehéz megérteniük” – kifogásolta Demeter József.
A tevékenység felfüggesztésével a dzsesszklub vezetőjének jó pár kulturális és szórakoztató rendezvényt át kellett irányítania más helyiségekbe, ugyanakkor annak veszélye is fennáll, hogy a közeljövőben huszonnyolc alkalmazottjától kell megválnia.
A vásárhelyi tűzoltóság helyettes parancsnoka, Călin Handrea is tisztázni kívánta, hogy nem az ő felszólításukra vagy sugallatukra függesztette fel tevékenységét a Jazz&Blues. A hatóságok még egyetlen lokált sem ellenőriztek, csak a hétvégén kezdik meg a nagyszabásúnak ígérkező akciójukat.
Kinek a kapujára kerülhet lakat?
A 200 négyzetméternél kisebb hasznos felületű, művelődési, sport- vagy turisztikai rendeltetésű, tűzoltósági engedéllyel rendelkező helyiségeket bezárathatják a tűzoltók, ha: a benne tartózkodók száma 10 százalékkal meghaladja az engedélyben feltüntetett résztvevőszámot; ha megszüntetnek egy vagy több vészkijáratot az olyan helyiségeknél, ahol a szabályzat kettőt, vagy annál többet ír elő; épületelemekkel 25 százaléknál többel csökkentik a menekülő útvonalak magasságát, szélességét, ha a csökkentést az ellenőrzés alatt nem lehet megszüntetni; a füst- vagy hőérzékelőket, riasztó-, vagy jelzőberendezéseket, illetve a menekülést segítő világítást indokolatlanul megszüntetik.
Az ugyanilyen rendeltetésű, de 200 négyzetméternél nagyobb hasznos felületű helyiségek esetében bezárhatják azokat, ha: a megengedettnél 10 százalékkal több személy tartózkodik a bárban, vendéglőben, diszkóban, klubban; ha nem biztosítják a minimálisan megállapított menekülési lehetőséget; ha nem látják el a helyiséget füstérzékelővel, tűzoltó felszereléssel, jelzőberendezéssel; ha épületelemekkel 25 százaléknál többel csökkentik a menekülő útvonalak magasságát, szélességét, stb.
Az említett hiányosságokat a vészhelyzeti felügyelőség állapíthatja meg, esetenként ebben segítheti őket a rendőrség és csendőrség. A helyiségek bezárását a tűzoltók az észlelt hiányosságok kiküszöböléséig rendelhetik el, kivételt képez az az eset, amikor a benn tartózkodók száma 10 százalékkal meghaladja az engedélyben feltüntetett résztvevőszámot, ilyenkor ugyanis büntetésből legkevesebb 60 napra rendelik el a bezárást.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!