2011. március 09., 09:032011. március 09., 09:03
Elmondta, a város építészeti örökségének fontos elemeiről, barokk és gótikus stílusban készült temetkezési helyekről van szó.Az eljárást múlt héten indították be, és körülbelül egy hónapig tart. Felmérik a kripták helyzetét, meghatározzák pontos telekkönyvi helyüket. Az igazgató arról is beszámolt, hogy az elsősorban magyar nemesek, történelmi személyiségek síremlékeit tartalmazó lista nyitott marad, további építmények is felkerülhetnek rá.
A 16. században létrehozott Házsongárdi temető építészeti értékeinek zömét alapítványok gondozzák, azonban olyan is van, amelyre senki nem vigyáz. Horváth Leonárd szerint a műemlékké való nyilvánítást követően ez a feladat az önkormányzatra hárul. Mint arról beszámoltunk, a Házsongárd Alapítvány már többször is kérte a hatóságok közbelépését a kripták és sírkövek védelmében, ugyanis a kolozsvári temetőben egyre gyakoribbá vált a sírgyalázás.
Az alapítvány elnöke, Gergelyné Tőkés Erzsébet legutóbb Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetének a támogatását kérte. A problémát Kelemen Hunor művelődési miniszter is felvetette Sorin Apostu polgármesternek. A Házsongárdban mintegy 200 síremlék vár arra, hogy az UNESCO világörökség-listájára felkerüljön, azonban a eljárás évekig eltarthat.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).