Hirdetés

MPP: párttagságba kerülhet az RMDSZ-es mandátum

•  Fotó: Banga Előd Ernő

Fotó: Banga Előd Ernő

Eltérően értelmezik a választási együttműködésre készülő Magyar Polgári Párt (MPP) és az RMDSZ vezetői, hogy meg kell-e válniuk párttagságuktól a polgári alakulat politikusainak, ha a szövetség listáján indulnak a jövő évi parlamenti megmérettetésen.

Rostás Szabolcs

2015. október 27., 18:532015. október 27., 18:53

2015. október 27., 19:092015. október 27., 19:09

Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a szövetség csak olyan jelöltet indít a törvényhozási választáson, aki tagja a szervezetnek, viszont ezzel egy időben nem tagja valamely más pártnak. Ezzel szemben Biró Zsolt MPP-elnök úgy véli, egy esetleges választási összefogás esetén az alakulat politikusainak nem kell megválniuk párttagságuktól.

A kérdés azután vált aktuálissá, hogy Biró Zsolt kedden a Maszol.ro portálnak úgy nyilatkozott, az MPP összesen négy – három székelyföldi és egy partiumi – megyében kér befutó helyet az RMDSZ listáján a 2016-os parlamenti választást megelőzően. Ez mindenképpen azt feltételezi, hogy a szövetség színeiben induló képviselő- vagy szenátorjelölteknek be kell irakozniuk az RMDSZ-be. A szövetség alapszabálya ugyanakkor többek között kimondja: az RMDSZ egyéni tagja lehet bármely romániai állampolgár, aki nem tagja Romániában pártként bejegyzett szervezetnek.

Kovács Péter érdeklődésünkre nem kívánt reagálni az MPP elnökének a befutó helyek kapcsán támasztott igényére, mondván: nem segítené a kétoldalú tárgyalásokat, ha a sajtón keresztül üzengetne Birónak. Leszögezte viszont, hogy az RMDSZ képviselő- és szenátorjelöltjeinek kötelező módon tagsággal kell rendelkezniük a szövetségben, és nem lehetnek politikai párt tagjai.

„Ugyanaz a helyzet, mint Tőkés László esetében, aki a 2009-es európai parlamenti választáson az RMDSZ tagjaként vezette a szövetség jelöltlistáját\" – jelentette ki az ügyvezető elnök. Hozzátette, ezt írja elő a hatályos választási törvény is, amely szerint egy választópolgár csak egy pártnak lehet a tagja, ugyanakkor szerinte a jogszabály e téren nem tesz különbséget pártok, koalíciók és nemzeti kisebbségi szervezetek között.

A hatályos választási törvényben nem találtunk erre vonatkozó kikötést. Az ugyancsak ebben az évben módosított párttörvény ugyanakkor rögzíti: azoknak a nemzeti kisebbségi szervezeteknek a tagjai, amelyek jelölteket állítanak a választáson, tagjai lehetnek egy politikai pártnak is, és a jogszabályi feltételek mellett indulhatnak a megmérettetésen.

Biró Zsolt lapunknak úgy nyilatkozott, erről a kérdésről ma még korai beszélni, szerinte azonban egy választási megállapodás esetében az MPP politikusainak nem kell kilépniük a polgári pártból. A politikus elmondta, a törvényhozási megmérettetésen való együttműködés feltételeit várhatóan a 2016 nyarán rendezendő önkormányzati választásokat követően rögzítik.

„Miután az RMDSZ régóta azt mondja, hogy nem párt, hanem érdekvédelmi szövetség, én most nem kívánom kommentálni, hogy mikor hogyan határozza meg magát az alakulat. Tudomásom szerint az RMDSZ statútuma nem tiltja, hogy a szövetség tagja egy másik pártnak is a tagja legyen, másrészt a 2009-es EP-választáson Tőkés az RMDSZ listáján szerepelt. Ezek olyan részletkérdések, amelyeket a későbbiekben tisztázni kell\" – állapította meg a Krónikának Biró.

Az MPP elnöke hozzátette, az alakulat mindenképpen identitásának és entitásának megőrzésére törekszik. Abban az esetben pedig, ha a párt jelöltjei mandátumot szereznek az RMDSZ színeiben, az MPP értékrendjét képviselő „polgári csoportosulást\" hoznának létre a parlamenti frakción belül. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés