Hirdetés

Mozgássérültek számára tartanak foglalkozást Csíkszeredában

Mozgássérült gyermekek és felnőttek számára szervez háromhetes intenzív fejlesztőfoglalkozást Csíkszeredában a Gyulafehérvári Caritas és a magyarországi Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete.

Iszlai Katalin

2016. július 20., 15:142016. július 20., 15:14

Az immár harmadik alkalommal sorra kerülő rendezvény kedden kezdődött és augusztus 5-éig tart, a programban 19 gyermek és 23 felnőtt vesz részt. A keddi megnyitón a szervezők elmondták: a foglalkozás során a Pető-módszert, más néven a konduktív nevelési rendszert használják, amely „az emberben rejlő csodát próbálja előhívni\", lehetőséget ad a személyiség teljes kibontakoztatására.

A gyerekek és a felnőttek beszéd-, illetve értelmi és szociális fejlesztését összekötik a mozgásfejlesztéssel, továbbá lehetővé teszik a társakkal való együttműködést. A háromhetes programot a mozgásállapotot, valamint az értelmi és a szociális készségeket felmérő vizsgálat előzte meg, ennek eredményei és az életkor alapján osztották csoportokba a jelentkezőket, hogy hatékonyabb legyen a foglalkozás.

Csuka Pál, a Pető András Főiskola nemzetközi projektekért felelős vezetője rámutatott: a gyermekeket három csoportra osztották, számukra minden hétköznap kétórás foglalkozást tartanak, a felnőttek pedig heti két–három alkalommal találkoznak, két kiskorúval pedig egyéni foglalkozásokat szerveznek. A legfiatalabb jelentkező 1 éves és 3 hónapos, a legidősebb 80 éves. A gyerekekkel tartott programokba a szülőket is bevonják, ennek kapcsán Szász Emese programfelelős, a Caritas munkatársa elárulta: hosszú távon önsegítő csoportokat hoznak létre a felnőttek és a szülők számára, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat, és mindig tudjanak támaszt nyújtani, amennyiben szükség van erre.

Csuka Pál arról is beszámolt, hogy az elmúlt két évben a csíkszeredai foglalkozások előtt több mint 150 jelentkezőt vizsgáltak meg, a háromhetes programban pedig összesen 74 gyermek és 60 felnőtt vett részt. Noha az idei akció már elkezdődött, továbbra is várják a jelentkezőket. A projektvezető hangsúlyozta: a programban való részvétel komoly munkát és erőfeszítést igényel, nagyon intenzívek a foglalkozások, csütörtökre el is fáradnak a gyerekek. „A foglalkozások játékos jellegűek, hogy a gyerek ne érezze túl komolynak, megerőltetőnek. Az első napon adódnak kisebb problémák, mert még új számukra a szituáció, de a harmadik napra már nincs sírás. Akkor már sokkal inkább az a baj, hogy nem akarnak hazamenni, szeretnének még játszani″ – tette hozzá Csuka.

A mozgássérültek fejlesztését és nevelését célzó foglalkozásokat egyébként a konduktorok vezetik, akik egy személyben pedagógusok és pszichológusok. Ők mutatják a cél fele vezető utat, a betegek szellemi és fizikai fejlődését felügyelik. A  Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete januártól Erdélyben is tervez konduktori képzést indítani. A csíkszeredai tevékenység a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Gyulafehérvári Caritas Fogyatékkal Élőket Támogató Szolgálatának együttműködésével valósul meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
Hirdetés