2012. január 23., 08:002012. január 23., 08:00
Partnerséget szeretnének a helyi önkormányzatokkal is, hiszen minden településnek érdeke, hogy elkészüljön a szakszerű monográfiája, amely minden helybeli könyvespolcán ott lehet, ugyanakkor ajándéknak is kitűnő. Miután megjelent egy-két kötet, azt referenciaként használva, pályázati forrásokat kutatnak fel, ugyanakkor remélik, hogy Hargita és Maros megye önkormányzata is csatlakozik a projekthez. Nagy Balázs projektvezető elmondta, az év első felében a kutatásra fektetnek hangsúlyt, majd 2012 végéig kiadják az első két-három falu monográfiáját.
Zsigmond Győző néprajzkutatónak már van egy kötetnyi anyaga Dálnokról, erre építve szerkesztik meg valószínű elsőként a település monográfiáját. A kéthasábos tördelésű kiadványt fekete-fehér fotókkal illusztrálják, a közepére a település színes panorámafotója kerül. Egyébként a Kovászna megyei önkormányzat támogatásával jelenik meg a Nagyjaink – Háromszék jeles szülöttei című kiadványsorozat is, melynek immár a negyedik kötete látott napvilágot. A megyében immár negyedik éve következetesen gyűjtik a térség jeles szülötteinek évfordulóit, hogy évről-évre több megemlékezést és emlékünnepséget generáljanak, az anyagot a Háromszék Vármegye Kiadó, a Kovászna Megyei Művelődési Központ adja ki a megyei tanáccsal közösen.
Az évfordulós életrajzi adatgyűjtemény az ötös és tízes születési vagy elhalálozási évfordulók szerint veszi számba Háromszék nagyjait. Az idei „nagyok” között van többek között író, költő, tanár, lelkész, főpap, jogász, orvos, gyógyszerész, polgármester, udvari tanácsos, közgazdász, festőművész, színművész és lepkegyűjtő, összesen 99 szócikk. Tamás Sándor elmondta, jövőben az eddig megjelent négy kiadványt egy kötetben adják ki, kibővítve. Idén Bod Péterre emlékeznek egész éves rendezvénysorozattal születésének 300. évfordulója alkalmából. Szonda Szabolcs, az ünnepségeket koordináló megyei könyvtár igazgatója elmondta, több háromszéki településen, de Gyulafehérváron, Magyarigenben, Marosvásárhelyen és Budapesten is szerveznek programokat.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.