MOGYE: tiltakozásra készülő magyar diákok

Marosvásárhely – A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tanuló 1200 magyar anyanyelvű diák közül 720-an írták alá azt a petíciót, amelyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB), illetve az egyetem magyar diákszövetsége az önálló magyar karokat, a beiskolázási szám növelését, a magyar nyelvű laboratóriumi órák és gyakorlati oktatás lehetőségét, a háromnyelvű feliratozás bővítését kéri.

2007. június 19., 00:002007. június 19., 00:00

A követelményeket 10 pontban foglalták össze, és az Európai Bizottsághoz, az Európai Parlamenthez, az egyetem vezetőségéhez, valamint az oktatási minisztériumhoz juttatják el. Amennyiben szeptemberig nem történik pozitív változás az egyetemen, kerékpártúrát szerveznek egészen Strasbourgig, ahol a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem gondjait is az európai uniós képviselők elé tárják. Ha akkor sem járnak sikerrel, ülősztrájkot szerveznek. A BKB alelnöke és a diákszövetség képviselői nem tartják a legjobb megoldásnak azt, hogy ősztől 50-50 százalékra módosul a magyar és román diákoknak fenntartott helyek aránya az orvosi egyetemen. Úgy vélik, míg papíron a hallgatók fele magyar nyelven tanul, a gyakorlatban ez másként fest. Szerintük még mindig túl kevés a magyarul oktató tanár az egyetemen, ezért a legtöbb tantárgyat románul kell elsajátítaniuk, a gyakorlati oktatás, a laboratóriumi munka pedig románul folyik. A tegnap bemutatott petícióval ezen is szeretnének változtatni. A MOGYE vezetősége már jelezte, hogy az egyetemi tanári pálya nem vonzza a fiatal orvosokat, ehhez ugyanis számos vizsga és cím szükséges. A gyakorlati oktatás pedig a magyar tanárok csekély létszáma, illetve helyszűke miatt nem biztosítható.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza