Hirdetés

Módosítaná a kilencedikes felvételit az oktatási miniszter

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Módosítaná a kilencedik osztályos felvételit Valentin Popa oktatási miniszter, aki a szülőket képviselő egyesületek szövetségének vezetőivel tartott megbeszélésen módosításokat javasolt.

Kőrössy Andrea

2018. február 14., 13:322018. február 14., 13:32

Szerinte a középiskolába való iratkozásnál jelenleg 20 százalékot számító 5–8. osztályos átlag helyett inkább az általános iskola alatt írt félévi dolgozatokra kapott jegyeket kellene figyelembe venni. A tárcavezető szerint ötödik, hatodik és hetedik osztályban a román nyelv és irodalom, valamint a matematika dolgozatokra kapott jegyeket, illetve nyolcadikban a – választott vizsgatantárgytól függően – történelem vagy földrajz osztályzatokat kellene beleszámítani a felvételi jegybe.

Popa nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy megfeledkezett arról, miszerint a kisebbségi oktatásban résztvevő nyolcadikosoknak anyanyelv és irodalomból is vizsgázniuk kell.

Hirdetés

A miniszter szerint továbbá a dolgozattételeket országos szinten egységesen kellene kiadni, ezzel gyakorlatilag a képességvizsga megszervezését javasolta, ami évek óta működik az iskolákban.

Iulian Cristache, a szülői egyesületek szövetségének elnöke a Hotnews.ro hírportálnak elmondta: mindezt olyan kontextusban fejtegette az oktatási miniszter, hogy a szülők egyre nagyobb hányada szeretné, ha a középiskolákban visszavezetnék a hagyományos felvételit. Cristache kifejtette: figyelembe véve, hogy óriási mértékű a funkcionális analfabéták aránya, a nyolcadikos képességfelmérő eredménye pedig jellemzően kritikán aluli, továbbá, hogy sokan alig átmenő vagy annál is kisebb jeggyel jutnak be a gimnáziumba, sokan szeretnék, ha ismét felvételizniük kellene a diákoknak. A föderáció elnöke ugyanakkor hangsúlyozta:

semmi nincs kőbe vésve, egyelőre csak ötlet szintjén merült fel mindez, a javaslatokat pedig természetesen közvitára kell bocsátani.

Iulian Cristache azt is elmondta: a továbbiakban mindegyik politikai párttal egyeztetnek az új tanügyi törvényről, szeretnének ugyanis egy egységes, hatékony jogszabályt, amelyet nem kell majd olyan sokszor módosítani, mint a jelenleg hatályban levőt.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit

Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.

Pedofília gyanújával vettek őrizetbe egy huszonéves bánsági férfit
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
Hirdetés