Hirdetés

Mit gondolnak rólunk a finnek?

A történelem folyamán a finn–magyar rokonságra hol büszkék voltunk, hol pedig szégyelltük, az e tárgyban folytatott tudományos viták mind a mai napig nem kerültek nyugvópontra. Pomozi Péter nyelvész és Petteri Laihonen, a Debreceni Egyetem finn lektora ma az Átjáró című műsorban mondja el véleményét a kérdésről.

2011. március 01., 10:272011. március 01., 10:27

Negyed évezred telt el azóta, hogy Sajnovics János jezsuita szerzetes megvetette a finnugor nyelvi rokonság tudományos alapjait. Az azóta letelt időszak alatt nem csitultak e kérdés körül dúló viták. A politika is gyakran beleszólt a polémiába, a millennium büszke magyarsága például restellte „halszagú” rokonait, máskor a török rokonság hívei folytattak kilátástalan vitát a „finnugrászokkal”. Az északi országban másképpen látják: a finn állam csupán 100 éves múltra tekint vissza, így ők büszkén tekintettek az ezeréves múltú testvérre. Ma a finn iskolákban tanítják a magyar nyelvrokonságot, nem vitatják, tényként kezelik, elfogadták az atyafiságot. Igaz, a 16. században náluk is léteztek a latin, illetve a görög rokonságot alátámasztó elméletek, de ezeknek nem volt tudományos alapjuk. Az Átjáró hétfői vendége, Pomozi Péter nyelvész a szakmai érvek mellett egy érzelmi szálat is felvázol: amikor Észtországban kutatott, mindenütt nagy barátsággal fogadták, és egy idős úr – a rokonság bizonyítékaként – hibátlanul szavalta el neki a magyar Himnuszt.

Az adásában Petteri Laihonen, a Debreceni Egyetem finn lektora is megszólal. A finn szakember kiválóan beszél angolul, németül, svédül – és természetesen magyarul is. Noll Katalin mikrofonja előtt részletesen taglalja a két nyelv kapcsolatát. „A nyelvrokonság felismerésében csak részben segítenek a közös szavak, hiszen ezekből keveset tudok idézni. Viszont elgondolkoztató, hogy a két nyelv logikája hasonló, ugyanúgy használjuk a ragokat és a jeleket, ezeket hasonló módon ragasztjuk a szavakhoz” – fejtette ki a nyelvtudós. A finnek számára mind a mai napig megmaradt a magyarok iránti szimpátia. Európa egyik leggazdagabb államában számos magyar ösztöndíjas diák tanul, és több vegyes házasság bizonyítja, hogy sok fiatal a rokonságot szó szerint értelmezi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés