Hirdetés

Mircia Giurgiu: történelem, földrajz – csak románul

Mircia Giurgiu demokrata-liberális párti (PDL) képviselő eltörölné az új tanügyi törvényből azt a cikkelyt, amely lehetővé teszi a kisebbségek számára, hogy anyanyelvükön tanulják a történelmet és a földrajzot.

Pap Melinda

2011. február 25., 00:522011. február 25., 00:52

Az erre vonatkozó tervezetet hétfőn nyújtja be a Kolozs megyei honatya. Csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, azért kéri ezt, mert Romániában vannak községek, ahol román nyelven nem folyik oktatás. „Miközben a román tannyelvű iskolák megszűnnek, a kisebbségek esetében egyetlen diáknak is indítanak osztályt – ez nincs rendjén. Országos szinten léteznek magániskolák a kisebbségek nyelvén, így nem látjuk értelmét annak, hogy az állami iskolákban az ő nyelvükön oktassák a két tantárgyat” – jelentette ki a kormánypárti képviselő. Példaként a Kolozs megyei Tordaszentlászló községet említette, ahol szerinte csak magyar nyelven zajlik az oktatás.

Tordaszentlászló: egyenlő feltételek

Tamás Gebe András, Tordaszentlászló polgármestere a Krónikának elmondta: felháborítónak tartja a képviselő által mondottakat, azt, hogy egy politikus „a 21. században ilyen soviniszta kijelentésekre képes”. Elmondta, a tordaszentlászlói I–VIII. osztályos iskolában azért nincs román tagozat, mivel nincsenek román diákok. Ebbe a tanintézetbe a község zömében magyarlakta településeiről – Tordaszentlászlóról, Magyarfenesről és Magyarlétáról – érkeznek a gyerekek. Ellenben a községhez tartozó másik két településen, Kisfenesen és Hezsdáton is működik I–VIII. osztályos iskola, melyekben viszont csak román nyelven zajlik az oktatás. „Mindenkinek egyenlő feltételeket biztosítunk: a magyar gyerekek a magyar iskolába, a románok a románba járnak. Nem értem, hogy ez valakinek miért szúrja a szemét” – mondta lapunknak Tamás Gebe András. Hozzátette, az 52 százalékban magyarok, illetve 48 százalékban románok lakta Kolozs megyei községben utóbbiaknak így is két I–VIII. osztályos iskola jut.

Badea: nem szűnnek meg a román osztályok

Mircia Giurgiunak a román osztályok megszűnésére vonatkozó kijelentéseit Oana Badea oktatási államtitkár cáfolta. A tisztségviselő csütörtöki csíkszeredai látogatása során arról biztosította a Hargita megyei igazgatókat, szülőket, hogy az új tanügyi törvény életbelépésével nem zárnak be egyetlen román tannyelvű iskolát vagy óvodát sem a térségben. Hangsúlyozta, az új jogszabály minden egyes diák számára biztosítja az anyanyelvi oktatáshoz való jogot, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű. Ezért a megyében kisebbségben lévő román gyerekek esetében pluszforrásokat biztosítanak, hogy ne szűnjenek meg a kis létszámú osztályok. „Csak abban az esetben szűnhet meg egy iskola, ha egyetlen diák sem marad” – hangsúlyozta az államtitkár.

Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő hozzátette, az osztályok számának csökkenése mind a magyar, mind a román tagozaton a demográfiai folyamatok eredménye. De mindent megtesznek annak érdekében, hogy valamennyi gyerek anyanyelvén tanulhasson. „Hargita megyében nem kisebbségekről, hanem kisebbségi helyzetekről beszélünk. Míg Székelyudvarhely környékén a román, Maroshévíz térségében a magyar tagozat van ilyen helyzetben” – nyilatkozta a főtanfelügyelő, aki szerint minden ilyen esetben a pozitív diszkriminációt alkalmazzák majd.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés