Mintha „Jézus vérével mosdanának” Somoskán: a Bákó környéki csángómagyarok régi és mai szokásairól

 – magyarázza. A lelki felkészülésre az olyan alkalmak is lehetőséget adnak, mint az Arany Miatyánk elnevezésű esemény, melyet virágszombaton, azaz a virágvasárnap előtti szombaton tartanak: összegyűlnek a környező falvakból, közösen imádkoznak, énekelnek.

Kiemelte, hogy ez az esemény azért is kiemelten fontos, mert „csángóföldön” nincs sok lehetőség, amikor tudnak közösen imádkozni, szent énekeket énekelni. „Szívérintő volt látni annyi embert összegyűlve. Minden faluból jött egy küsebb-nagyobb csoport, 4–14 ember falvanként” – idézte fel.

illetve volt „cozonac”, azaz kalács is. A különböző falvakból érkezők színpadon adták elő a „magukkal hozott” énekeket, majd a Magyar Házban tisztelték meg az összesen közel kétszáz főt „a jó ebédvel”.

„Veresített tojás” a gyerekeknek

A somoskai Magyar Házhoz hatvan gyerek jár a tevékenységekre, oktatásra, nekik nagyhéten tojásírást tart Benke Paulina, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége által küldött kesicékkel írnak hagyományos mintájú tojásokat. Közös tevékenység a Magyar Ház ünnepi díszbe öltöztetése is.

„De a legfontosabbak az esti misék, el kell menni az esti misére mindenképpen, mindenkinek” – tette hozzá Benke Paulina, kiemelve, hogy ha mise van, akkor a gyerekeknek nem tartanak délutáni foglalkozást, átütemezik máskorra.

A húsvéti hagyományok kapcsán Benke Paulina elmesélte, hogy náluk az a szokás, hogy húsvét napján, vasárnap a gyerekek kolindálni mennek, végigjárják a rokonokat, ismerősöket, általában csoportokban.

A gyerekeknek „veresített tojást”, azaz festett piros tojást adnak, illetve szokás egy kevés édességet is, például Eugeniát (csokikrémes kekszet) adni nekik. A faluban még intenzíven él ez a szokás, szinte mindenki tartja, így például Benke Paulina minden évben 80–100 tojást fest pirosra, hogy legyen elég.

 – részletezte Benke Paulina. Húsvétkor azt mondják egymásnak, hogy: „dicsértessék Jézuskának szent neve”, így köszönnek például, amikor megérkeznek a misére, ami szintén elengedhetetlen része az ünnepnek.

„Amikor megyünk be nagyböjtbe van egy úgymond verekedés – ez egy legenda, úgy mondják, hogy csontkirályt legyőzi babkirály” – ez arra utal, hogy böjt idején a húst babra cserélik, bár Paulina szerint manapság olyan drága a bab, hogy ezt csak azok tudják megengedni maguknak, akik termesztenek otthon.

A térségben nem szokás az ételszentelés, Benke Paulina elmondása szerint ő csak a Gyimesekből ismeri, illetve idősektől hallotta, hogy nagyon régen itt-ott náluk is szokás volt, de ő „nem érte ezt”.

utána pedig keresztet vetnek mondván, hogy dicsértessék Jézusnak szent neve. Benka Paulina hangsúlyozta, hogy náluk hagyományosan nem volt szokás húsvétra tojást írni – csak most írnak, hogy éltessék a tradíciót” –, eredetileg húsvétra csak pirosra festették a tojást, és a következő vasárnapra, azaz mátkázó vagy fehér vasárnapra írtak tojást.

„Egy hétre rá, amikor jött mátkázó vasárnap, mindenkinek muszáj volt legyen írt tojása, minden családban kellett legyen írt tojás” – idézte fel, hozzátéve, hogy a településen voltak „mesterasszonyok”, akik egész héten írták a tojást, hogy minden házba kerüljön, pontosabban, hogy minden ház minden gyerekének legyen írott tojása.

A nevek olyanok voltak, mint Mátka, Keresztke, Vésár. Lány fiúval, lány lánnyal, fiú fiúval is válthatott nevet. „Én adtam neki az én tojásomat, ő az övét nekem, s mondtuk, hogy mátka ma es, mátka holnap es, mátka mindörökké.

És utána nem még szólítottak engem Paulinának, attól fogva mátka voltam vagy keresztke, az amire váltottuk” – mesélte, kiemelve, hogy vannak a faluban olyan idősek, akik a gyerekkori tojásváltás óta még ma is így szólítják egymást.

Így a tojás világos maradt, a minta volt rajta sötét, „vereskés”. Ma már csak néhányan írnak a faluban tojást, két asszony van még, aki nagy értője, de érezhetőn nő a kedv, amióta elindították a hagyományőrző tevékenységet, nem csak gyerekek, asszonyok is járnak újabban.

Húsvéthétfőn náluk nincs locsolás, a fiúk mennek a lányokhoz, illetve kolindások is járnak, de a találkozásról, az összeülésről szól. „Locsolás nincs, nem is volt” – nyomatékosította Benke Paulina.