
Fotó: RMDSZ
Több mint 822 ezer aláírás gyűlt össze a szükséges egymillióból a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés támogatására – jelentette be Vincze Loránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke.
2018. március 09., 14:252018. március 09., 14:25
Az RMDSZ pénteki tájékoztató hírlevele szerint Vincze elmondta: 25 nappal az aláírásgyűjtés lejárásának határideje előtt kijelenthető, jó esélyei vannak az egymilliós aláírás teljesítésére az őshonos kisebbségek és nyelvi közösségek számára uniós védelmet és támogatást kérő európai polgári kezdeményezésnek.
– fogalmazott Vincze Loránt FUEN-elnök Bolzanóban, ahol csütörtökön a dél-tiroli németajkú és ladin kisebbségek kampányrendezvényén vett részt.
Az RMDSZ, a Dél-Tiroli Néppárt és a FUEN által indított Minority SafePack kezdeményezés érvényességéhez egymillió aláírást kell összegyűjteni az április 3-i határidőig, ugyanakkor hét tagállamban teljesíteni kell az országos küszöböt is. Ez utóbbi eddig Romániában, Magyarországon és Szlovákiában történt meg,
Vincze Loránt szerint az aláírásgyűjtés idején minden közösségnek lehetősége van megmutatni erejét, önbecsülését és szolidaritását más kisebbség iránt. Az erős közösségeknek felelőssége van abban, hogy a gyengébbeket támogassák, és azokért is alá kell írniuk, akik nem tehetik meg, mert a többségi állam fenyegeti őket. Mint mondta, ebben a kérdésben Európában a magyarok élen járnak. Reményét fejezte ki, hogy mások is felsorakoznak melléjük.

Továbbra is kérdéses az RMDSZ kezdeményezte Minority SafePack sorsa: az Unión belüli nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében indított akcióban a szükséges aláírások háromnegyede gyűlt össze, a határidőig pedig még alig van egy hónap. Vincze Loránt FUEN-elnök még optimista.
A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.
Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.
Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.
A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.
Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.
Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.
Bár egyelőre nincs szükség az intézkedés bevezetésére, a közeljövőben elkerülhetetlennek tűnnek a vízhasználati korlátozások a Körösök vízgyűjtő területén – közölte a Krónikával Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője.
szóljon hozzá!