Hirdetés

Minisztériumi segítséggel indítják be Temesváron a vízi tömegközlekedést

Útra bocsátják. A temesvári városháza egyelőre hét járművet vásárolt, ezek június végétől üzembe állnak •  Fotó: Temesvári Rádió

Útra bocsátják. A temesvári városháza egyelőre hét járművet vásárolt, ezek június végétől üzembe állnak

Fotó: Temesvári Rádió

Segítséget ígért Lucian Şova közlekedésügyi miniszter Temesvárnak a Béga-csatornán tervezett vízi tömegközlekedés beindítása ügyében, amely azért is sürgős, mert ha az elképzelés nem valósul meg határidőre, a bánsági megyeszékhelynek jelentős összeget kell visszafizetnie az EU-nak.

Kőrössy Andrea

2018. május 05., 21:312018. május 05., 21:31

Az alternatív közszállítás bevezetéséhez előbb létre kell hozni a helyi önkormányzat hatáskörében a Béga-csatorna hajózási társaságot, amely Şova tájékoztatása szerint május végéig megalakul. A tárcavezető a News.ro hírügynökségnek azt nyilatkozta: az új egység létrehozását célzó folyamatot már elindították, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy ezzel a városházának már akkor foglalkoznia kellett volna, amikor elindította a projektet. Şova rámutatott: a kifejezetten a csatornán zajló tömegközlekedést felügyelő új vállalatot kormányhatározattal hozzák létre, a tervezet már elérhető a minisztérium honlapján.

Idézet
Függetlenül attól, hogy a temesvári városvezetés milyen hibákat követett el a projekt során, a mi felelősségünk a közérdek védelme és támogatása, ezért a közlekedésügyi minisztérium felkarolta az ügyet”

– fogalmazott a tárcavezető. Hozzátette: a kabinet napokon belül elfogadhatja a tervezetet, amely így május végéig megjelenik a Hivatalos Közlönyben, rögtön ezután pedig nekilátnak a gyakorlati teendőknek. Lucian Şova ennek mentén hangsúlyozta: Temesvár nem fogja elveszíteni azt a 6 millió eurót, amelyből többek között megvásárolták a hajókat, amelyek a Bégán fognak közlekedni.

Hirdetés

A finanszírozási szerződésben szereplő határidő június vége, a miniszter szerint ennek tudatában döntöttek úgy, hogy közbeavatkoznak és megoldják a problémát. „A kormány döntéshelyzetbe került, és természetesen csakis azt a lehetőséget választhatja, amely a polgárok érdekeit és az európai uniós alapok felelős elköltését szolgálja” – magyarázta Şova. Hangsúlyozta: az ő feladatuk a társaság létrehozása, a tömegközlekedési eszközök működtetése már nem tartozik a hatáskörükbe.

Az Európai Unió 6 millió eurós finanszírozást biztosított Temesvár számára a Béga-csatorna korszerűsítésére,

a beruházás keretében pedig vállalták, hogy június 30-áig elindítják a vízi tömegközlekedést a megyeszékhelyen. A polgármesteri hivatal hét hajót vásárolt közel 2 millió euróból.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
Hirdetés