Hirdetés

Minisztériumi engedéllyel maradhat a két magyar kilencedik osztály Szamosújváron

•  Fotó: Kádár Hanga

Fotó: Kádár Hanga

Minisztériumi engedéllyel sikerült elérni, hogy a következő tanévben is két kilencedik osztály indulhasson a szamosújvári magyar iskolában. Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes szerint Kolozs megyében így minden kért osztályt jóváhagytak.

Pap Melinda

2018. április 14., 15:482018. április 14., 15:48

A következő, 2018/2019-es tanévben is megmaradhat a két kilencedik osztály a Téka Alapítvány által működtetett szamosújvári magyar iskolaközpontban, miután oktatási minisztériumi szinten sikerült elérni annak engedélyezését. Balázs-Bécsi Attila, a Téka Alapítvány vezetője a Krónikának elmondta,

a Kolozs megyei tanfelügyelőség eredetileg nem engedélyezte a következő tanévre az általuk kért második 9. osztályt annak ellenére, hogy a városban immár tíz éve két, egy reál- és egy humán osztály működik.

Hirdetés

Elmondta, mivel a következő tanévben is meglenne a két osztályra való diák, végül az RMDSZ segítségével, az oktatási tárca jóváhagyásával sikerült elérni, hogy szeptembertől is elindulhasson a humán, illetve természettudományi osztály.

„Amikor felavattuk az új iskolát, jóváhagyták a második osztályt, idén visszautasította az erre vonatkozó kérést a tanfelügyelőség” – ismertette az előzményeket Balázs-Bécsi Attila. Kifejtette,

a második 9. osztályra mindenképp szükség van, hiszen az iskolában és a Szamosújvárhoz közeli településeken egy osztálynyinál több gyerek fejezi be júniusban a nyolcadikat.

Több okból is fontos

Balázs-Bécsi Attila szerint a két osztály indítása azért is fontos, mivel a gyerekek nagy része szórványtelepülésekről származik, és nincs lehetőségük kolozsvári belvárosi iskolákban továbbtanulni. Mint mondta, a szeptemberben kilencediket kezdő diákok egy része a 120 gyerek otthonául szolgáló szórványkollégiumukból kerül ki, de vannak szamosújvári és a szomszédos településekről, Székről és Búzából érkező nyolcadikosok is. Emellett

immár második éve az előző tanévben felavatott új iskolában tanulnak tovább a Kallós Alapítvány sármási szórványkollégiumának lakói is,

mivel itt csupán nyolcadik osztállyal bezárólag biztosított számukra a magyar nyelvű oktatás, így korábban román nyelven voltak kénytelenek folytatni tanulmányaikat.

A Téka Alapítvány vezetője szerint a második 9. osztály jóváhagyásának elérésével sikerül fenntartani a szamosújvári iskolában a jelenlegi állapotokat:

elemiben egy-egy step by step osztály, 5–8., illetve 9–12. osztályban pedig két-két párhuzamos osztály működhet.

Balázs-Bécsi Attila szerint a két osztály indítása azért is fontos, mivel a gyerekek nagy része szórványtelepülésekről származik •  Fotó: Kádár Hanga Galéria

Balázs-Bécsi Attila szerint a két osztály indítása azért is fontos, mivel a gyerekek nagy része szórványtelepülésekről származik

Fotó: Kádár Hanga

Az általános iskolai két osztály a válaszúti Kallós Alapítvány „szárnyai” alól kikerülő diákok révén fenntartható, akik a mezőségi szórványoktatási program részeként évek óta Szamosújváron folytatják tanulmányaikat.

Az immár 19. éve működő program keretében 29 szórványtelepülésről fogadnak gyerekeket előkészítős vagy akár óvodáskortól – emlékeztetett Balázs-Bécsi Attila –, többnyire olyan helységekből, ahol egyáltalán nincs már oktatás, vagy csak román nyelvű tanintézetek működnek.

A jól bevált gyakorlat szerint az óvodások, elemisták Válaszúton, míg az általános és középiskolások Szamosújváron tanulhatnak anyanyelvükön.

Török: minden kérést teljesítettünk

A szamosújvári második kilencedik osztály engedélyezésével immár a megye minden településén biztosított a kért magyar nyelvű kilencedik osztály beindítása, mondta el a Krónikának Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. Az illetékes szerint a Kolozs megyei tanfelügyelőség eredetileg azért nem hagyta jóvá a szamosújváriak kérését, mivel tavaly a második 9. osztályban 12 hely üresen maradt, megyei szinten ez volt a legnagyobb űr, így ennek a megszüntetése mellett döntöttek az illetékesek.

A minisztériumi jóváhagyást követően már biztosított a második osztály megléte is, ahogy

Désen is sikerül elindítani a magyar 9. osztályt annak ellenére, hogy idén csupán 18 diák van. Ugyanakkor Tordán, Bánffyhunyadon és Kolozsváron is jóváhagyták a kért magyar 9. osztályokat,

mondta az oktatási szakember. Hozzátette, az, hogy ezek valóban elindulhatnak-e, július végén, a felvételi időszak lezárultával derül ki.

Mint ismeretes, Szamosújváron 2016 szeptemberében avatták fel az új iskolaközpontot, melyet még 2010-ben kezdtek el építeni a mezőségi szórványoktatási program részeként, a kétmillió eurós finanszírozási költségeket a magyar állam biztosította. A magyar gimnáziumba három vegyes iskolából gyűjtötték össze az osztályokat. Az iskola a város magyar diákjai mellett a mezőségi szórvány 29 településéről gyűjti össze a magyar gyermekeket, akik számára a Téka Alapítvány biztosít kollégiumi elhelyezést és programokat.

A mezőségi szórványoktatási programot szervező Téka Alapítványt 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézmények közé sorolta. A húszezer lakosú városban a 2011-es népszámláláson a lakosság közel 17 százaléka vallotta magát magyarnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Hirdetés
Hirdetés