Mikor és hová megy a gőzös?

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

A menetrendváltozást követően Kolozsvárról könnyebb Budapestre jutni, mint Marosvásárhelyre. Nemcsak a vonatok indulási és érkezési időpontjára, hanem a nemzetközi járatok útvonalára vonatkozóan is lényeges változásokat hoz a december 10-e óta érvényes új menetrend. A menetrend-módosítás az erdélyi utazókat több szempontból is érinti: egyrészt hozzá kell szokniuk, hogy mind a belföldi, mind a Magyarországra tartó vonatok más időpontban indulnak, másrészt pedig szembesülniük kell azzal, hogy két fontos erdélyi nagyváros között – Marosvásárhely és Kolozsvár – gyakorlatilag megszűnik a közvetlen vasúti összeköttetés.

2006. december 13., 00:002006. december 13., 00:00

A Krónika a módosítások indítékaira a Magyar Állami Vasutak (MÁV) és a Román Vasúti Társaság (SNCFR) illetékeseinél kereste a választ.

Ady-pótló Maros járat?
Az egyik lényeges változás, hogy az Ady Endre sebesvonat ezentúl nem Marosvásárhelyről, hanem Kolozsvárról indul. Marosvásárhely és Budapest között Maros néven nemzetközi gyorsvonat teremt közvetlen vasúti összeköttetést. A Maros járat azonban más útvonalon közlekedik: nem érinti Kolozsvárt, így a két erdélyi város között az egyetlen közvetlen vasúti kapcsolat is megszűnik. A járat az országhatárt az Arad megyei Kürtösnél lépi át. Kolozsvárról két vonattal lehet eljutni Budapestre: az Ady Endre járattal, valamint a Brassóból induló, a Székelyföldön áthaladó Corona nevű vonattal. Ez utóbbi egyébként eddig a Nyugati pályaudvarra robogott be, ezentúl azonban a Keleti lesz a végállomás. A végállomás megváltoztatása a MÁV szóvivője szerint részben a román fél kérésére történt, részben pedig vasútüzemi szempontok – ütembe illeszthetőség – indokolják.

A marketingé az elsőbbség
Amint Kavalecz Imrétől, a MÁV szóvivőjétől megtudtuk, a nemzetközi vonatok útvonalának és menetrendjének meghatározása nemzetközi értekezleteken történik. A döntések marketingszempontok, utasforgalmi statisztikák, kihasználtsági adatok, vasútüzemi indokok, a korábbi menetrendek elemzése, késések elemzése alapján születnek meg.
A Maros járat beindítását a MÁV azzal magyarázta, hogy az elmúlt menetrendben az Ady éjfél után ért be Marosvásárhelyre, ami nem felelt meg az utasoknak. Minthogy a vonat korábbi időpontban való működtetése nem volt megoldható, a román vasúttal közösen a Maros nemzetközi gyorsvonat beindítása mellett döntöttek. A CFR szóvivője a Maros beindítását emellett azzal magyarázta, hogy megszűnt a Bega-járat, amely Budapest és Temesvár között közlekedett. A román vasúttársaság képviselője szerint egyébként mindkét vonatot viszonylag kevesen vették igénybe, ezért rövidítették le az Ady útvonalát. A CFR szóvivője egyébként közölte: tervezik egy Marosvásárhely és Kolozsvár közötti járat beindítását, ennek menetrendjét is kidolgozták – a tervet azonban csak akkor valósítják meg, ha igény mutatkozik rá.


Nemzetközi járatok Románia és Magyarország között (helyi idők szerint)

Járatszám    Elnevezés    Indulás                                           Érkezés
R 406            Corona        Brassó                        19:59     Budapest Keleti pu.     9:47
R 407            Corona        Budapest Keleti pu.    15:15     Brassó                         6:44
R 364            Ady Endre    Kolozsvár                    5:14      Budapest Keleti pu.     11:47
R 365            Ady Endre    Budapest, Keleti pu.  13:15      Kolozsvár                    21:30
R 354            Maros          Marosvásárhely           5:03      Budapest Keleti pu.     15:17
R 354            Maros          Budapest Keleti pu.    12:45     Marosvásárhely           23:45

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút