Hirdetés

Mezei János: ez boszorkányüldözés!

Egy évvel ezelőtt indított eljárást Mezei János ellen az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hivatali visszaélés gyanúja miatt, a kihallgatásokon, valamint a korlátozó intézkedések kapcsán tartott tárgyalásokon kívül azonban nem történt előrelépés az ügyben. A tisztségéből felfüggesztett gyergyógyentmiklósi polgármester üldözöttnek érzi magát, és nem tudja, indul-e újabb mandátumért.

Gergely Imre

2016. január 26., 19:312016. január 26., 19:31


– Egy év telt el azóta, hogy a városházát „megszállta” az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). A vádhatóság szerint azzal követett el hivatali visszaélést, hogy a város nevében eladott egy olyan telket, amely a gyergyószentmiklósi és a budapesti V. kerületi önkormányzat közös cégének, a Monturist Kft.-nek a tulajdonában volt. A DNA szerint a Gyilkos-tó melletti 400 négyzetméteres telek nem lett volna eladható a magyarországi tulajdonos beleegyezése nélkül. A DNA továbbá zsarolással és sikkasztásra való felbujtással is vádolja Önt. Sok minden történt az elmúlt egy évben, de kezdjük a végével: hol tart most az ügy?

– 365 napja kezdődött el a boszorkányüldözés. Azért nevezem boszorkányüldözésnek, mert azóta sem történt lényegi előrelépés az ügyben, a tényleges bírósági eljárás el sem kezdődött, a kivizsgálási szakaszban van az ügy azóta is. A bíróság elemzi az ügyészség által benyújtott vádiratot, hogy az megalapozott, legális-e. Egyetértek azzal, hogy bármilyen feljelentést ki kell vizsgálni, utána kell járni, de azzal nem, hogy a megszorító intézkedéseket, eltiltásokat már azelőtt meghozzák, mielőtt esetleg bármilyen vádat bebizonyítanának.

– Ezek következménye, hogy azóta sem dolgozhat polgármesterként.

– Nem dolgozhatok, a tisztségből felfüggesztettek, hatósági felügyelet alatt állok, minden második nap jelentkeznem kell a rendőrségen, nem hagyhatom el az országot. Úgy érzem magam, mint egy üldözött ember. Bizonyos személyekkel nem találkozhatok, vigyáznom kell, hogy hová megyek, még a templomban is figyelnem kell, hogy ne találkozzak azokkal, akikkel nem szabad. Anélkül, hogy bármit is tettem volna és anélkül, hogy a korrupcióellenes ügyészség vádjai megalapozottak lennének. 28 rendben kellett már bíró előtt megjelennem, de a 28 alkalomból egyszer sem tárgyalták érdemben az ügyet, nem mondhattam el az én álláspontomat, nem állíthattam fel a védelmet, hiszen erre még nem volt lehetőség.

– Nem dolgozhat, de nyilván követi a városban az eseményeket. Hogyan látja a történteket?

– A tavalyi költségvetés összeállítását még én végeztem el, az év annak alapján volt megszervezve, többnyire teljesültek is az ügyek. Erre az évre már nincs ráhatásom, de bízom abban, hogy a jelenlegi városvezetés a négy évvel ezelőtt megállapított ütemtervet tartani tudja. Persze nem könnyű a dolguk.

– Június 5-én zajlik a helyhatósági választás. Készül?

– Természetesen felmerülnek kérdések, de még korai kijelenteni, hogy indulok, vagy nem. A Magyar Polgári Párton (MPP) belüli egyeztetések után lehet bármit is kijelenteni. A tárgyalások folyamatban vannak. Helyi szinten azonban nem kommunikálhatok a párttársaimmal, hiszen Nagy Zoltánnal és csapatával nem kommunikálhatok sem direkt, sem közvetett módon, így nincs mód megbeszélni a választásokkal kapcsolatos kérdéseket, szempontokat.

– Ha az MPP önt indítaná, vállalná a megmérettetést egy újabb polgármesteri mandátumért?

– A törvényes feltételek megvannak, hogy indulhassak. A bírósági eljárás nem jelenti azt, hogy bűnös vagyok. Amíg nincs végleges elítélő döntés, addig nincs akadálya az indulásnak. Persze ez nemcsak rólam szól, nem én vagyok a tét. A város érdeke a legfontosabb, ez a legelső szempont. Ha úgy látom, és úgy látja a csapat, hogy a városnak akadályozó szempont, ha újabb mandátumot vállalok, akkor nem jelentkezem újabb mandátumért, ha azonban az körvonalazódik, hogy a városnak ez nem hátrányos, akkor valószínű, hogy indulok.

– Ön is olvashatta már a helyi sajtóban, hogy az MPP helyi vezetői kijelentették: ön a párt jelöltje.

– Egyelőre én vagyok a jelölt. Hogy valóban maradandó dolgot lehessen elérni egy város életében, szükséges a három mandátum. Utána érdemesebb átadni a tisztséget egy fiatalabb, lendületesebb személynek, hiszen három mandátum alatt mindenki megkopik. És az ember nem robot, nehéz elvégezni egy ekkora volumenű munkát. Számomra most következne a harmadik mandátum. Ez volt egyébként a korábbi elképzelés. A városi MPP-vezetők, úgy gondolom, ennek a régebbi elképzelésnek alapján mondták azt, hogy én vagyok a jelölt. Végleges, erről szóló megállapodás azonban nem született.

– Egy éve zajlik ön ellen az eljárás. Milyen következtetéseket vont le?

– Kiábrándító, ami az országban történik. Mivel érintett vagyok, látom ennek súlyát. Ha egy személy legjobb tudása szerint tisztességesen dolgozni szeretne egy olyan tisztségben, amit a választások eredményeként kapott meg, az még veszélyes is lehet. Én nem akartam mást a Monturist Kft.-vel kapcsolatosan, mint azt, hogy a város megkaphassa azokat az összegeket, amelyeket a cégnek adók és illetékek formájában be kellene fizetnie. Ebben akadályoztak meg.

Picit szkeptikus vagyok a jövő szempontjából, hiszen bárki más, aki jó úton jár, az én helyzetembe kerülhet. Maga a tény, hogy egy év alatt sem indult el a bírósági eljárás, azt jelzi szerintem, hogy alaptalanok az ellenem felhozott vádak. Bízom abban, hogy hamarosan kiderül ez, és az igazság napfényre kerül. Szeretném, ha már elkezdődne az érdemi bírósági eljárás, hogy váljanak nyílttá a tárgyalások, bárki meghallgathassa az ott elhangzottakat. Az ártatlanság vélelme járjon nekem is, ahogy a törvény előírja! Ne az történjen, hogy egy rosszindulatú feljelentésre végleges ítélet nélkül hoz drasztikus döntéseket a bíróság, amellyel távol tartja, akadályozza, korlátozza egy személy tevékenységét. Ez nemcsak Mezei Jánosra hat ki, hanem a városra is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés