Menekülés a családból

A rendőrség óvatosan bánik az esetekkel, hiszen gyakran előfordul, hogy a bajbajutott másnapra meggondolja magát, nem nyújt be panaszlevelet, vagy visszavonja a feljelentést. „Törvény van, de hiányzik a szociális háló, nincsenek szakemberek, nincs háttér, érdemben keveset lehet segíteni a bajbajutottakon” – szögezi le Kedves Rita szociális munkás, a munkaügyi és esélyegyenlőségi minisztérium által szorgalmazott Hargita megyei egyeztető tanács tagja.
A maroshévízi Andorkó Edit példája azért is mérvadó, mert az asszony mindent megpróbált, ami önerőből tellett, mégsem tud szabadulni bántalmazó férjétől. Amikor azt látta, hogy férje agreszszív megnyilvánulásai egyre csak szaporodnak, válókeresetet nyújtott be. Ám amikor a férj a bíróságon ígéretet tett arra, hogy felhagy a bántalmazásokkal, megbocsátott neki, és visszafogadta. „Egy ideig valóban próbált eleget tenni ígéretének, de később kezdődött minden elölről: fenyegetőzések, italozás, szerencsejátékok, verések” – panaszolja az asszony, akit két alkalommal szívinfarktussal is kezeltek a kórházban. A bántalmazásokat megelégelve újabb válókeresetet nyújtott be, négy évvel ezelőtt mondták ki a válást, de még ezzel sem szabadult meg a további atrocitásoktól. Egykori férje kezdve attól, hogy mocskolódó szövegeket ír a lépcsőház falára, el addig, hogy a tömbház bejáratánál támadja  meg és ütlegeli, igencsak változatos módon terrorizálja volt feleségét. Ráadásul „ügyes fogásokkal” kisemmizte a közös lakásból, és a közösen létrehozott vállalkozásból. Az asszony jelenleg az édesapja házában húzta meg magát két gyerekével, és három helyen vállalt munkát, hogy családját fenntarthassa. „Sokszor kell hívnom valamelyik barátnőmet, hogy elkísérjen a munkába, vagy éppen hazakísérjen, mert félek” – vallja be az asszony, aki utóbb levélben fordult Hargita megye rendőr-főfelügyelőjéhez tanácsért.

A rendőrség tanácstalan
Gheorghe Filip Hargita megyei rendőrségi sajtószóvivő a Krónikának elmondta, ők csupán azokat az eseteket rögzítik, amikor a bántalmazott a rendőrségen írásbeli feljelentést tesz. A szóvivő elképzelhetőnek tartja, hogy a bántalmazó az esetek többségében megússza felelősségre vonás nélkül. „A bántalmazottak többsége a további agressziótól való félelmében nem fogalmazza meg panaszát írásban, emiatt az elsődleges segítségadás után a rendőrség nem folytathatja az eljárást” – hangsúlyozta Filip.  Hozzátette, a legtöbb esetben a bántalmazóra kirótt pénzbírság az egész családot sújtja, a börtönbüntetés pedig gyakran az egyetlen pénzkeresőtől fosztja meg a családot. A szóvivő azt sem tagadta, hogy a családi perpatvarokhoz riasztott rendőrök éppen az említett okok miatt sokszor tanácstalanok. „Ha segítséget kér valaki, a rendőrség megpróbál segíteni, de legtöbbször azzal kell szembesülnünk, hogy nincs ahová menekíteni a bajba jutott családtagot” – fejtette ki a szóvivő, aki azt is elmondta, hogy noha a lakásba az egyik fél engedélyével bemehet a rendőr, sokszor nem kockáztatják azt, hogy távozásuk után további bántalmazásnak tegyék ki az áldozatot.

Kevés a kényszermenhely
Noha 2003-tól a 217-es törvény előírja, hogy az önkormányzatoknak létre kell hozni kényszermenhelyeket a családon belüli erőszak áldozatainak, kevés olyan település létezik, ahol létre is hozták ezeket. „Országszerte kevés az olyan otthon, ahol el lehetne helyezni az áldozatokat, nincsenek képzett szakemberek, akik lelki tanácsadással segíthetnének” – hangoztatta Kedves Rita szociális munkás segítő nővér, aki szerint a legszomorúbb, hogy bántalmazottak jelentős hányada kiszolgáltatott helyzetben van, nincs munkahelye, a férje tartja el a családot, és nem várhat támogatást még átmeneti időszakra sem.
A gyulafehérvári Caritas családsegítő szolgálata is óvatosan bánik a családon belüli agresszió problémájával. „Nem utasítunk el egyetlen hozzánk forduló bajbajutottat sem, de nem is reklámozzuk, hogy mi foglalkoznánk a családon belüli erőszak megfékezésével” – jelentette ki Kedves Rita, a családsegítő szolgálat programvezetője. Mint mondta, esetenként megpróbálnak közvetítői szerepet vállalni, vagyis beszélnek a családtagokkal, és súlyosabb esetekben a Szent Ferenc Alapítvány közreműködésével próbálnak menedéket találni az áldozatoknak. Hargita megyében csupán Csíkszeredában létezik a családon belüli erőszak áldozatainak egy kétszobás kényszerlakhely a hajléktalanszállóban. A gondnok azonban nem tud róla, hogy valaha is igénybe vette volna valaki a szolgáltatást.
Szatmár megyében PHARE-alapból hozták létre a bántalmazott nők menedékhelyét, a Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Hatóság „Lorena” Gyermek-Anya központját, ahol kilenc nőt tudnak fogadni egyszerre, gyerekeikkel közösen. Ők 6–8 hónapig lakhatnak a központban, ezalatt pedig az intézmény munkatársai igyekszenek segíteni nekik az albérlet- és munkakeresésben, esetenként pedig a családba való visszatérésben. Adrian Marc, a hatóság vezetője szerint a gyermektelen bántalmazott nőket sem utasítják el, viszont őket nem helyezik el az amúgy is zsúfolt központban, hanem más intézmények, például a munkaügyi hatóság bevonásával próbálnak segíteni nekik életük rendbehozatalában. A bajban lévők általában a rendőrség vagy a kórházak közvetítésével jutnak el hozzájuk, átlagosan havonta több tíz anya. Adrian Marc szerint egy civil szervezettel közösen tervezik egy hasonló központ létrehozását a Szatmárnémetihez közeli Szatmárhegyen, amelynek segítségével bővíteni tudnák a szolgáltatásaikat. A szatmárnémeti Caritas irodájában, ahol évente 70–100 nő fordul meg, jelenleg csak  szaktanácsadással segíthetnek a bántalmazottaknak.

Tanácsosabb elrejteni az áldozatokat
Az áldozatokat leginkább úgy lehet megvédeni, ha a menhely hollétéről senkinek sem adnak információt. A marosvásárhelyi családon belüli erőszakot megelőző központot (CVF) ugyanis időnként az elhagyott fél is felkeresi, és a menhely felől érdeklődik. Sem a munkatársak, sem a rendőrség nem szolgáltat adatokat a menhelyről és az oda menekült áldozatokról. „Általában azt kérik, hogy adjuk vissza a feleségeiket és a gyermekeiket, mert ők nem is bántalmazták őket, csak az aszszonnyal van gond, ő túloz el mindent. Mi udvariasan elmagyarázzuk, nem tudunk segíteni, majd a rendőrségre irányítjuk a párjuk után kutakodókat” – mondja Elena Micheu pszichológus. Szerinte a központ munkatársai szép szóval, percek alatt el tudják tanácsolni a dúlva-fúlva beállító feleket. „Van egy rejtett vészjelző gombunk is, de eddig még soha nem kellett használnunk” – magyarázza, hozzátéve, hogy egy esetlegesen elfajuló vita után egy őrző-védő szolgálat embereire számíthatnak.
A marosvásárhelyi menhelyen egyébként négy, két-két ágyas szoba áll az áldozatok rendelkezésére. A szabályzatnak megfelelően a rászorulók egy héttől hatvan napig vehetik igénybe az ideiglenes szálláshelyet. Ez idő alatt a központ munkatársai, esettől függően megpróbálnak munkahelyet és új otthont szerezni az áldozatoknak, esetleg valamelyik távolabbi családtaghoz irányítják őket. Az is előfordult, hogy a két hónap leforgása alatt sikerült kilakoltatni az agressziót elkövető felet, így az áldozat visszatérhetett saját lakására.
„Az áldozatoknak jót tesz, hogy egyedül vagy kiskorú gyermekeikkel, távol a bepanaszolt féltől ebben a központban lehetnek. Sokan csak itt érzékelik, mit jelent szabadnak lenni. Döbbenten fedezik fel, hogy másként is lehet élni – meséli lapunknak Teodora Bozdog pszichológus. – Volt egy olyan ügyfelem, aki első nap azt kérdezte, másnap hánykor kell felkelnie, és mi az aznapi programja? Nem tudta elhinni: itt ő az, aki eldönti, mihez kezd az idejével meg egyáltalán az életével”.

A bántalmazottak nők és gyermekek
A családon belüli erőszak áldozatai a statisztikai adatok szerint többségükben nők, vagy kiskorúak. Andorkó Edit példája csupán egy a sok közül, hiszen az országos családvédelmi ügynökség (ANPF) honlapján található statisztikai adatokból kitűnik, hogy 2004 óta – amióta vezetik a nyilvántartót – csak növekedett a családon belüli agresszív cselekedetek száma. 2004-ben 8104 esetet jegyeztek, 2006-ban már 9372 esetet, és 2007 első három évnegyedében pedig már 6717 esetet összesítettek.
Az elhunytak statisztikai adatait tekintve 2004-ben 84-en, 2007 első három évnegyedében pedig 103-an haltak meg családon belüli bántalmazás következtében. Ebben az esetben is az áldozatok háromnegyede nő és gyerek. A statisztikai adatok viszont nem pontosak, hiszen ezek a bejelentett, írásban rögzített adatok alapján készülnek. „A tényleges esetek száma lényegesen több, mint ami a statisztikai kimutatásainkban fellelhető” – erősítette meg Gheorghe Filip Hargita megyei rendőrségi sajtószóvivő.


Több a tanult és a városi áldozat
Bár Lokodi Edit Emőke ügyészi és ügyvédi gyakorlata egyértelműen arra utal, hogy az iskolázottabb környezetből származó családokban lényegesen ritkábban folyamodnak a házastársak erőszakhoz, a gyakorlat rácáfol a logikára meg a látszatra. A családon belüli erőszak kérdéseit kezelő marosvásárhelyi központ vezetője, Ionela Cozoş szerint meglepően sok az olyan áldozat, amely a felsőbb tízezerből került ki. „Kívülről azért látszik úgy, mintha a tanult és gazdag emberek élete a lehető legnagyobb rendben folyna, mert ők még inkább szégyellik kiteregetni gondjaikat\" – fogalmazott. A tavaly ötven százaléknál is több volt az érettségivel vagy szakiskolával rendelkező bántalmazottak aránya. Ha a 56,48 százalékhoz hozzáadjuk azt a 15,74 százalékot, amelyet a felsőfokú végzettséggel rendelkező áldozatok tesznek ki, valóban rádöbbenünk, hogy a családon belüli agresszió nem kerüli el a civilizáltabbnak hitt, iskolázott személyeket. Esetükben a lelki bántalmazás lekörözi a testi sértést. Elena Micheu, a marosvásárhelyi központ egyik pszichológusa szerint az iskolázottabb és gazdagabb személyek többsége maga próbálja megoldani gondjait, például ügyvédjéhez fordul segítségért. A segítségért folyamodó áldozatok jelentős többsége városról származik. Ezelőtt két évvel arányuk 60 százalék körül volt, a tavaly viszont 70-re nőtt. Micheu szerint ez azonban korántsem annak a jele, hogy falun nagyobb egyetértésben élnének a felek. „Falvakon még olyan beidegződések élnek az áldozatokban, miszerint hagynom kell, mert egy idő után úgyis megváltozik a párom, vagy tűrnöm kell, mert más is azt teszi. Egyesek még azt is bebeszélik maguknak, hogy ezt hozta nekik a nagybetűs sors\" – véli a pszichológus. A vidéki emberek mentalitásváltása érdekében a vásárhelyi csapat a helyi elöljáróságok bevonásával időnként szemináriumokat szervez.