
Fotó: Veres Nándor
Megrongálta egy medve szombat este a Keresztény-havason levő Julius Römer-menedékház (Cabana Postăvarul) bejárati ajtaját. Rolf Truetsch, a létesítmény gondnoka az 112-es egységes hívószámon kért segítséget.
2017. november 05., 10:572017. november 05., 10:57
Ciprian Aldea, a Brassó megyei csendőr-felügyelőség szóvivője szerint nem ez az első eset, amikor a medve – élelemet keresve – megkörnyékezi a menedékházat. Az este hozzávetőlegesen ötven turista tartózkodott a környéken, de senkinek nem esett baja. A szóvivő elmondta, kiküldték a menedékházhoz a hegyi csendőrség egyik alkalmazottját, aki éjszakára ott maradt, hogy felügyelje a környéket.
Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint ugyancsak szombat este a brassói Rakodó negyedben két medvét is láttak, mindkét esetet jelentették az 112-es egységes segélyhívón. Ebből a városrészből az utóbbi időben gyakran jelezték a lakosok, hogy a sötétség beállta után rendszeresen lejárnak a medvék az erdőből a szemetes konténerekhez táplálékszerzés céljából.
Péntek este egy 28 éves férfira támadt rá a medve a szintén Brassó megyei Herszény településen, két hete pedig egy iskolába tartó, 14 éves kislányra támadt a nagyvad Fogaras egyik utcáján. A Brassó megyei hatóságok hét medve befogására kértek engedélyt a környezetvédelmi minisztériumtól, egyelőre azonban csak a Fogarason támadt nagyvad kilövésére kaptak jóváhagyást.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
szóljon hozzá!