
Fotó: A szerző felvétele
2011. március 31., 08:022011. március 31., 08:02
Ilyés Gyula polgármester az intézmény újabb költöztetésének lehetőségéről tegnapi sajtótájékoztatóján számolt be. Mint részletezte, az oktatási minisztérium iskolaátszervezési programja révén megürült az az épület, melyben eddig az UNIO-iskola néven ismert, egykor az azonos nevű gépgyárhoz tartozó oktatási intézmény működött. Mint arról beszámoltunk, a Kölcsey a tavaly nyáron is költözött, miután el kellett hagyniuk a Református Gimnázium számára a református egyház által visszaigényelt korábbi épületüket. Az eset nagy port vert fel a városban, sokan nemtetszésüknek adtak hangot amiatt, hogy a magyar elitiskolaként számon tartott intézménynek el kellett hagynia az ingatlant.
A legtöbben viszont azt kifogásolták, hogy az önkormányzat nem biztosított megfelelő épületet az oktatási intézmény számára. A gimnázium szülői bizottsága például több nyilvános tiltakozó akciót szervezett annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon a döntéshozókra. A legjobban azt fájlalták, hogy több épületben, szétszórva kellett működniük. Az elmúlt tanévet végül mégiscsak két helyen kezdték: az elhagyott ingatlan új szárnyában, melyet utólag építettek, így nem kapta meg az egyház, valamint az ezzel szemben lévő, a katolikus egyház tulajdonát képező, a Zárdatemplomhoz tartozó épület egyik szárnyában.
A terv az volt, hogy az önkormányzat felújíttatja a zárda másik szárnyát is, és idővel birtokba vehetnek minden termet. A munkálatok azonban nagyon nagy befektetést igényeltek volna, így a polgármesteri hivatal kapott a kínálkozó lehetőségen, és megállapodott a katolikus püspökséggel abban, hogy a zárda helyett az (szintén a katolikus egyház tulajdonában levő) UNIO-iskolát bérlik a Kölcsey számára a jövőben. Ilyés Gyula szerint a központi ingatlan sokkal jobb állapotban van, mint a zárda, ezért költeni sem kell a felújításra. „Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, hisz egyetlen épület falai között lehetünk a jövőben – mondta lapunk érdeklődésére Pataki Enikő, a Kölcsey igazgatója. – A legjobban az udvar hiányzik jelenleg a diákjainknak, itt viszont az is lesz.” Hozzátette: az, hogy két ingatlanban működnek jelenleg, nemcsak kényelmetlenséget okoz, de balesetveszélyes is, hiszen a gyerekeknek egy forgalmas belvárosi úton kell átjárkálniuk, ha egyik osztályteremből a másikba akarnak jutni.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!