
Fotó: Krónika
Az utóbbi hónapokban nagyon sok taxis tett eleget a kérésnek tűnő követelésnek, ellenkező esetben a gépkocsivezetőket munkahelyük elvesztése fenyegeti. A tényeket csütörtökön délben Bakos Levente és Csegzi Sándor alpolgármesterek hozták nyilvánosságra, miután a városháza felügyelői felfigyeltek a jelenségre, és elbeszélgettek az érintettekkel. „A városban olyan taxiscég is működik, amely száz autót futtat, de ebből csak kettő-három a sajátja. A vállalkozók, akik az üzlet elindításakor csupán diszpécserszolgálattal rendelkeztek, kihasználják a gépkocsivezetőket. Utóbbiakat, ha valamelyik céghez akarnak tartozni, törvény kötelezi, hogy rendelkezzenek adó-vevő állomással” – mondta el Bakos. Benedek István önkormányzati képviselő a panasszal hozzá forduló taxisoknak csak azt tudta tanácsolni, ne menjenek bele a cégvezetők piszkos játékába. Szerinte a taxis autója elvesztését kockáztatja, amikor átíratja főnöke cége nevére a gépkocsit. „A vállalkozás bármikor bebukhat, aztán a szerencsétlen taxisofőr sirathatja az autóját” – fogalmazott Benedek.
A kockázattal az érintettek is tisztában vannak. A város legnagyobb taxisvállalatának egyik, neve elhallgatását kérő gépkocsivezetője lapunknak elmesélte: főnöke előbb szép szóval, aztán egyre rámenősebben követelte az autó átírását. Az autótulajdonos, aki számára a taxizás jelenti az egyetlen megélhetési forrást, megértette, hogy amennyiben nem engedelmeskedik, az állásával játszik. „A főnök elmondta: ahhoz, hogy cége versenyképes legyen a városházi versenytárgyalásokon, minél több autóval kell rendelkeznie. Szavát adta, hogy az egész átíratás puszta formaság. De ha valami történik a tulajdonossal vagy a céggel, miként íratom vissza a nevemre az autót?” – osztotta meg gondját lapunkkal a középkorú férfi. Társa bevallotta, hogy családi perpatvart váltott ki kényszerdöntése – miután beleegyezett az autó átírásába, a felesége hetekig veszekedett vele. „Tudom, hogy az asszonynak van igaza, mert a tavaly nyáron megegyeztünk, hogy még egy évet, másfelet taxizok, aztán szerencsét próbálunk Olaszországban. Október 15-étől lenne is állásom, de az autóval még egy kirándulás erejéig sem léphettem át a határt, mivel a szabadságon lévő főnököm híján nem volt, aki aláírja a szükséges felhatalmazást” – panaszkodott egy másik taxis. Akadt olyan is, aki nemet mondott, de tisztában van azzal, hogy minden este úgy állítja be a garázsba az autóját, hogy tudja: másnaptól nem biztos, hogy elő kell vennie. „Megmondták tisztán: ha leépítés lesz, ott leszek az elsők között. Addig gondolkozzak, vagy reménykedjek” – idézte fel a három héttel ezelőtti beszélgetést egy idős gépkocsivezető, aki hozzátette: az ő korában nem számít, ha menesztik, legfeljebb több időt szentelhet a családjának és az unokáknak.
Bakos Levente egy másik furcsa jelenségre is felhívta a figyelmet. Az ellenőrzések során kiderült, hogy sok taxis hamis engedély alapján dolgozik. A polgármesteri hivatal illetékesei rájöttek, hogy az általuk kibocsátott engedélyt bizonyos taxisvállalatok három-négy példányban sokszorosították. „A napokban ügyészségi feljelentést teszünk azon cégek ellen, amelyek hamisították az általunk kibocsátott engedélyeket” – szögezte le Bakos.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.