Megvásárolható ANL-lakások

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Vegyes fogadtatás: a bérlők örvendenek a rendelkezésnek, az önkormányzatok kevésbé Vegyes fogadtatásban részesült Borbély László területrendezési és középítkezési miniszter kormányhatározat-tervezete, melynek értelmében az ötéves szerződés lejárta után a fiatal bérlők megvásárolhatják az országos lakásalapból (ANL) épült lakásokat.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2007. augusztus 22., 00:002007. augusztus 22., 00:00

 Míg a bérlők nagy része örül a tárcavezető elképzelésének, a polgármesterek nem lelkesednek az ötletért. Aggodalmuknak adtak hangot azok is, akik úgy érzik: a bérleti szerződés lejárta után a kilakoltatás veszélye fenyegeti őket. Borbély László igyekezett megnyugtatni mindenkit, és nyomatékosította: a lakások eladásából befolyt összegből újabb tömbházak épülnek majd. Azokkal a lakókkal, akik anyagi gondok miatt nem tudják megvásárolni a bérelt lakást, az önkormányzatok meghosszabbítják a szerződést.
Az ANL-s lakások megvásárlására vonatkozó kormányhatározatot egyelőre a pénzügyminisztérium hagyta jóvá, de hamarosan a kormány asztalára kerül. Borbély László szerint jó esély mutatkozik a törvénymódosító határozat elfogadására.

Jó is, meg nem is
„Egyik szemem sír, a másik nevet” – jelentette ki a kormányhatározat kidolgozása kapcsán Szász Jenő. Székelyudvarhely polgármestere kifejtette, örül, ha azokra a fiatalokra gondol, akiknek anyagi helyzete lehetővé teszi a lakás megvásárlását. Ugyanakkor elszomorodik, ha azokra gondol, akik öt év elteltével továbbra is a várólistán maradnak. Szász mégis dicséretesnek tartja, hogy az állam végre masszívabb lakásépítésbe kezdene. Udvarhelyen eddig mindössze 156 ANL-s lakás épült. Borbély László kezdeményezése Aradon is pozitív visszhangot váltott ki. Bognár Levente, a település alpolgármestere szerint a törvény megjelenése a legtöbb bérlőnek előnyös. Megítélése szerint azonban az önkormányzatot némileg hátrányos helyzetbe sodorja. „Míg 1989 előtt az egykori néptanács mintegy harmincezer lakással rendelkezett, ez a szám alig ezerre csökkent. Jó lenne minél többet építeni, amibe mi is besegítenénk” – fejtette ki Bognár. Aradon egyelőre nem jelent gondot a telek biztosítása, mert a városrendészeti terv szerint a település Mikelaka felé terjeszkedne. Aradon eddig 144 lakást adtak át, s további 256-nak az építését kezdték el. A mikelakai negyedben ezenkívül még kétszáz lakásra jutna telek.

Méltánytalan
kritériumrendszer
Nagyszalonta és Marosvásárhely elöljárói a törvényt kiigazító határozattal kapcsolatban kifejtették véleményüket. „Szép és jó, hogy a befolyt pénzből a kormány folytatni kívánja az építkezést, de meg kellene néznünk, hogy a lakáselosztási kritériumok kinek kedveznek. Mert szerintem a mi választóinknak, az erdélyi magyaroknak aligha” – jelentette ki Török László, Szalonta elöljárója. A polgármester véleménye szerint nem méltányos, hogy az állami szektorban dolgozók, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, az elbírálás alkalmával lényegesen több pontot szerezzenek, mint a középfokú végzettséggel rendelkezők vagy a magánszférából érkező vetélytársaik. „Köztudott, hogy a lakosság számarányához viszonyítva, az erdélyi magyarok kisebb hányada végez egyetemet. Még nagyobb aránytalanság tapasztalható az állami intézményekbe elhelyezkedők esetében. Tudjuk jól, hogy bizonyos hivatalokba minek alapján lehet bekerülni. És kérdem én, miért kapjon könnyebben lakást egy iskola kapusa, mint az úttest túlsó oldalán lévő magáncég portása?” – méltatlankodott Török.
Dorin Florea, marosvásárhelyi polgármester szerint az önkormányzatok kellene hogy értékesítsék a lakásokat, mivel azok megépítéséhez a telket és a teljes infrastruktúrát a város biztosította, és az átadás napján át is kerültek a helyi tanács tulajdonába. Számításai szerint bármelyik marosvásárhelyi ANL-s tömbház alatti telek, az infrastruktúrával együtt legalább egymillió eurót ér. Mint elmondta, a lakások eladását már ők is számításba vették, azonban kedvezőbb feltételek között: részletre és piaci áron alul tervezték árusítani. „Borbély László az ingatlanüzérek kezére játszik. Azt mondja, hogy csak készpénzzel lehet megvásárolni a lakást, de arra nem gondol, hogy nincs mindenkinek annyi pénze, mint neki vagy az ő gyermekének” – fakadt ki Florea.
Nem kötelező megvásárolni
Borbély László miniszter igyekezett megnyugtatni Dorin Floreát és a hozzá hasonlóan aggódó polgármestereket. A miniszter ismételten hangsúlyozta, hogy a telek és az infrastruktúra kialakításának ára az önkormányzatokat illeti. A tárca számításai szerint ez a bevételezett összeg mintegy húsz százalékát tenné ki. „Ne aggódjék senki, a minisztérium semmiféle ingatlanügyletbe vagy üzérkedésbe nem bonyolódik. A befolyt pénzből újabb lakásokat építhetünk a soron következő fiataloknak” – nyilatkozta lapunknak a miniszter. Ugyanakkor a bérlőket is megnyugtatta, mondván, nem lakoltatja ki senki azokat, akik öt év után nem tudják megvásárolni a lakást. Mi több, a tárca szándéka szerint a házbért a polgármesteri hivatal szabja meg. Borbély kabinetfőnöke, András Gabriella kisebb közvélemény-kutatást is végzett az egyik vásárhelyi tömbházban. A múlt hét egyik délelőttjén becsengetett a kövesdombi ANL-s lakásokba, és a bérlőket kérte meg, véleményezzék a tervezetet. Az otthon talált tíz család közül nyolcnak kézenfekvőnek tűnik a törvény. A másik két család tagjai úgy vélték, hogy az ötéves szerződés lejártáig semmiképp nem tudják kigyűjteni a vásárláshoz szükséges több tízezer eurót. Lehangolóan nyilatkozott egy Tudor lakónegyedbeli fiatal, értelmiségi házaspár is. „Ha az egyetemi diplomával nem ülnénk itthon, hanem mondjuk takarítást vagy eperszedést vállalnánk Spanyolországban, akkor nem lennének hasonló gondjaink. De így, három év múlva lejár a szerződésünk, és alig sikerült megspórolnunk vagy kétezer-ötszáz eurót” – mondta el a tanügyben dolgozó fiatalember. A férfi hozzátette, hogy tudomása szerint a szomszédok nagy többsége lelkesen fogadta a kormányhatározat kidolgozását. András Gabriella kabinetfőnök arról biztosított, hogy a határozat már az elkövetkező néhány napban megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől
2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai