
Mintegy százezer lejből megújultak a Maros megyei kórház szülészeti-nőgyógyászati részlegének termei. A Maros megyei kórház menedzsere, dr. Dan Sîmpălean elmondta, az intézmény felújított részlegének átadása óta eltelt egy hét alatt már több mint ötven édesanya adott ott életet gyermekének.
2017. január 23., 19:212017. január 23., 19:21
A menedzser tájékoztatása szerint a kórház fenntartójától, a Maros megyei önkormányzattól két részletben megkapott pénzügyi támogatásból javításokat végeztek a három szülőszobában, a császármetszések számára elkülönített műtőben, valamint az újszülöttek, az édesanyák és az egészségügyi személyzet számára fenntartott helyiségekben. A szeptember 12-én elkezdett munkálatok során a három szülőteremben kicserélték a falburkolatot, a járócsempét és a padlóburkolatot, valamint felújították a villamossági és az egészségügyi berendezést, illetve az asztalosmunkákat.
„Örvendetes, hogy sikerült betartani a munkálatok befejezésére megszabott határidőt. 2017-ben is folytatjuk a felújításokat a kórház különböző osztályain. Köszönöm a csapatnak és a Maros megyei lakosságnak is, akiket esetleg zavartak a szülőszobák felújításával járó módosítások” – írta Facebook-oldalán dr. Dan Sîmpălean.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!