Teljes tisztújításra, alapszabály- és programmódosításra készül a Magyar Polgári Párt (MPP). Az országos tanács szombaton Szatmárnémetiben tartandó ülésének előkészületeiről Biró Zsolt pártelnök, és Salamon Zoltán kongresszusi biztos számolt be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.
2017. február 09., 17:242017. február 09., 17:24
Biró Zsolt elmondta, hogy az országos tanácsot üzenetben köszönti majd Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a párt tiszteletbeli elnöke, a magyar kormány üdvözletét pedig Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolja Szatmárnémetiben.
A pártelnök elmondta: az a tény, hogy egyedüli jelölt a pártelnöki tisztségre, nem jelenti azt, hogy ne kellene megméretnie magát. Hozzátette, hogy az elnök megválasztásáról szóló szavazás afféle párton belül bizalmi szavazás lesz. A párt belső demokráciadeficitjét érő bírálatokra utalva Biró Zsolt elmondta, a jelenlegi alapszabály értelmében valóban az elnök tesz javaslatot az alelnökök személyére, és az alelnökök jelölik az elnököt, de hozzátette: mindig is formálisnak tekintette az alelnökök jelölését, és tulajdonképpen csak közvetítette az országos tanács felé a székelyföldi, közép-erdélyi és partiumi régió jelöléseit az alelnöki tisztségekre.
Salamon Zoltán kongresszusi biztos a párt országos testületeinek a megújítását tartotta fontosnak. Elmondta: azt szeretnék, ha a párt választmányába – mely az elnökség és az országos tanács közötti köztes döntéshozó szerv – a párt legnagyobb legitimitással rendelkező politikusai – a polgármesterek, megyei önkormányzati képviselők és a parlamenti képviselők – kerülnének.
A romániai aktuálpolitikai kérdésekre térve Biró Zsolt elmondta: a parlamenti bizalmatlansági indítvány szerdai szavazásán jó lelkiismerettel sem igennel, sem nemmel nem lehetett szavazni, ezért a tartózkodást választották. A pártelnök szerint a szociálliberális kormány gyermeteg hibát követett el a Btk. rendeleti módosításával, de kisiklásnak tartotta azt is, hogy Klaus Johannis részt vett a kormányellenes tüntetésen, és államfőhöz méltatlannak tartotta azt a beszédet, amelyet Johannis a parlamentben mondott.
Biró Zsolt az RMDSZ és a koalíció együttműködéséről kijelentette: „a puding próbája az evés”, és ezt az együttműködést még nem tették próbára. Biztatónak tekintette ugyanakkor, hogy a költségvetésbe sikerült magyar szempontból is fontos fejlesztések költségeit beiktatni. Újságírói kérdésre Biró Zsolt kijelentette: az autonómia kérdését az MPP soha nem teszi zárójelbe. „Minden olyan lépés, amely a valós decentralizáció irányába mutat, lépés az önrendelkezés irányába is” – jelentette ki. Hozzátette: olyankor kell beterjeszteni az RMDSZ és az MPP közös székelyföldi autonómiatervezetét, amikor esélye van annak, hogy a tervezetet megvitatják a szakbizottságokban és a plénumban. Ez ugyanis alkalom lenne arra, hogy elmondják: mit értenek a székelyföldi területi autonómián, és miért fontos ez számukra.
Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.
Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.
Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.
Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.
Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.
Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.
Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.
Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.
Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&
Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.
szóljon hozzá!