
Régi és új. Előtérben a már felújított bástya, mögötte a szebb időket megélt őrtorony
Fotó: Sántha Imre Géza/Hereditatum.ro
Közel 3,6 millió eurós támogatásból restaurálják Negyenyed egyik jelképét, a református vártemplomot. A koraközépkori műemléknél már évekkel ezelőtt statikai problémákat észleltek, mondta el a Krónikának Tóth Tibor László református lelkipásztor.
2018. január 23., 10:492018. január 23., 10:49
Kívül-belül felújítják, restaurálják Nagyenyed egyik jelképét, a főtéri református vártemplomot. A vissza nem térítendő uniós támogatásból megvalósuló beruházásra már júniusban aláírta a szerződést a pályázó egyházközség a központi fejlesztési ügynökséggel, jelenleg a tervezési folyamat zajlik – mondta el a Krónikának Tóth Tibor László református lelkipásztor.
a projekt szerint a 16,2 millió lejes beruházásból 15,8 millió lej a vissza nem térítendő uniós támogatás. Tóth Tibor László, az egyházközség lelkipásztora lapunknak elmondta: december 8-án járt le a tervező kiválasztására kiírt tender, így jelenleg a felújítási terv elkészítése zajlik, ez követőn kerül sor a kivitelező kiválasztására.
az istentiszteleteket a várudvarban található, jóval kisebb evangélikus templomban vagy a várral szemközt található Bethlen Gábor Kollégium dísztermében tartják majd.
A munkálatok idejére más helyszínt keres az istentiszteleteknek a gyülekezet
A nagyenyedi vártemplom rég megérett a felújításra, Tóth Tibor László szerint elsősorban a templom tartószerkezetével vannak gondok, ennek megerősítésére pár éve önerőből találtak ideiglenes megoldást.
- ecsetelte az aggasztó állapotokat a lelkész. A teljes körű felújítás során a statikai problémák szakszerű megoldása mellett a műemlék külső és belső restaurálására is sor kerül. A torony felújítását követően a nyolc emeleten kiállítótereket hoznak létre.
A mostani projekttől azt remélik, hogy nő a műemléket látogatók száma, a vártemplom bekerül a turisztikai hálózatba és a kolozsvári Farkas utcai templom mintájára megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. A várudvar központi részét uraló református templommal párhuzamosan egyébként az azt körülvevő várfalat és bástyákat is felújítja a tulajdonos nagyenyedi önkormányzat, eddig hat bástya nyert új külsőt, és további kettőnek, illetve a várfalnak a restaurálása van hátra.
Mivel az évszázadok során többször megrongálódott, több építészeti stílus keveréke: az eredetiben megmaradt szentélyhez és román stílusú toronyhoz későbarokk, háromhajós templombelső társul, külseje pedig gótikus. A toronynak nyolc emelete van, 61 méter magas. A harangokhoz csigalépcső vezet, melyről gótikus ajtókeretek nyílnak a torony egyes emeleti helyiségeibe.
A várudvar az evangélikus és a református templommal
Fotó: Virgil Pop/Hereditatum.ro
A várossal együtt ötször pusztították a történelem viharai: először az 1241–42-es tatárbetöréskor, majd 1599–1600-ban II. Mihály havasalföldi fejedelem erdélyi betörésekor, 1658-ban a törököknek II. Rákóczi György fejedelem elleni büntetőhadjáratakor és 1704. március 16-án, amikor Jean Rabutin osztrák generális parancsára Tige ezredes támadta meg a várost. 1849. január 8-ról 9-re virradó éjszaka pedig az Erdélyi-szigethegység Axente Sever és Simion Prodan vezette román lakossága tört a katonai védelem nélkül hagyott városra. Utóbbi pusztításra a vár főbejárata mellett emléktábla emlékeztet.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!