Megtört a legendás marosvásárhelyi Akarat

A csaknem száz évvel ezelőtt épült strand helyébe parkolót létesítenének. Több éves késéssel rászánta magát a polgármesteri hivatal az 1923-ban létesített és hosszú évek óta bezárt Voinţa strand felszámolására. Az önkormányzat elképzelése szerint a Mátyás király téri ingatlant bérbe adná egy vállalkozónak, aki parkolót alakítana ki a területen.

A felszámolásra ítélt egykori strand közel egy évszázaddal ezelőtt, 1923-ban, hathetes rekordidő alatt épült. A Ritz-fürdő felszámolása után és a Május 1. strand, valamint a Víkendtelep létesítése előtt a város legnépszerűbb nyári sport- és szabadidő-létesítményeként volt számon tartva. Medencéje eredetileg mindössze 33 méteres volt, de átadása után egy évvel 50-esre hosszabbították meg. A hatvanas évek elejéig számos rangos úszóverseny és vízilabda-mérkőzés helyszíneként szolgált.

A két világháború között, 1932-ben világcsúcsot is úsztak a medencében, rá négy évre pedig az MSE pólósai 6-4-re verték a Román Kupa elődjének számító Országos Vízilabda Kupa döntőjében a temesvári nagy riválist, a gyapjúipari gyár ILSA nevű csapatát. Az évtizedek során olyan sportikonok úsztak és vízilabdáztak a Voinţa medencéjében, mint a háromszoros olimpikon Simon Ferenc, Daróczy László, Kiss Andor, id. Kelemen Atilla, Deák Gyula, Fülöp György, Méder Károly és sokan mások. Egy, a Bukaresti CCA elleni rangadón egyesek szerint 1500, mások szerint még annál is több néző ült ki a medence szélére.

Maros-víz nem mehet a medencébe

A strand mintegy két évtizede nem működik nyilvános fürdőhelyként. Egy 1995-ben hozott törvény értelmében ugyanis a strandi medencék feltöltésére, valamint a zuhanyzóknál csak ivóvizet lehet használni. Az egykori szövetkezeti fürdő mindig is a tőszomszédságában lévő turbinaárok vizét használta. A Maros vizét nemcsak hogy nem melegítették, de nem is szűrték. Közegészségügyi engedély híján a strand bérlője felmondta a szerződést, és a Voinţa bezárt.

Egy, a 2004-es athéni olimpiai játékokra készülő sokszoros országos bajnok mégiscsak igénybe vette az ódon medencét. Nem úszó és nem vízilabdázó volt, hanem a lovas Viorel Bubău, aki itt úsztatta a sérülésből felépülő Carnaval nevű lovát. Az utóbbi években már csak a bokorlakók lépték át nyári estéken a strand kapuját. A hosszú ideje nem működő létesítmény tönkrement. Elhelyezése és kis területe a legjobb indulattal és a legkorszerűbb befektetéssel sem tenné alkalmassá, hogy a harmadik évezredben strandként működjön.

Megszépült emlékek

Az egykori úszó- és vízilabda-válogatott, Fülöp Ferenc 1956-ban a Voinţa strandon tanult meg úszni, majd ugyanott kezdett el vízilabdázni. Úgy emlékszik vissza a teljesen lepusztult létesítményre, mint a város egyik gyöngyszemére: szép víztükör, gondozott pázsit, civilizált kabinos öltöző, kellemes napozó és hűvös árnyékot biztosító fák jellemezték a múlt század közepén a strandot. A ma is aktív tréner és úszómester nemcsak a vízi sportokkal ismerkedett meg a Corvin Mátyás téren; itt látott életében először lábteniszmérkőzést.

„Egy kikopott fűtáblán játszották, hálóként két fa közé kihúzott kötelet használtak. A Turbina-parti fák még ma is megvannak” – nosztalgiázik Fülöp Ferenc, aki hatvan esztendővel ezelőtt nemcsak az úszással és a vízilabdával jegyezte el magát, a lábteniszbe is szerelmes lett. De olyannyira, hogy nyugdíjasan és műtve is szívesen (és kiválóan) játssza. Mint ahogy játszotta annak idején a nyügét, amelyről a mai gyerekek talán még a nagyszüleik meséiben sem hallottak. „Ez a vízilabdázók szárazföldi játéka volt. Ők találták ki, akárcsak a nevét is. Valaki leült a partra kitett kapu elé, és a többiek, szintén ülve, sorra célozták a »ketrecet«” – emlékszik vissza Fülöp Ferenc.

„Megfagyasztott” ellenfél

Peteley Attila úszóedzőnek már nincsenek emlékei a régi strandról, hisz amikor a 60-as években elkezdett sportolni, a Május 1. strandon tette. Mint mondja, gyermekkorában mind az úszók, mind a vízilabdázók az úgynevezett nagystrandon edztek, a Corvin Mátyás térin csak a fürdőző közönség maradt és a Voinţa Sportklub egy-egy tanfolyamos csoportja. „Azt tudom, hogy 1932-ben abban a medencében világcsúcsot is úsztak. Rá harminc évre azonban már nem felelt meg a követelményeknek, hisz vizét csak a nap melegítette” – mondja Peteley.

A Voinţa strand legendásan hideg vizéről Fülöp akár órákon keresztül tud mesélni. „Az akkori szabályoknak megfelelően vízilabda-mérkőzést legalább 17 fokos vízben lehetett játszani – ami még úgy is hideg. Egyszer, amikor a helyi csapat a Bukaresti Constructorult fogadta, a hőmérő higanyszála még a tizenhatot sem érte el, de a legendás hírű Naşca Pepi szétszedte a szerkentyűt, levágott belőle két fokozatot, összerakta és máris megvolt a 17 fok. De az a tizenhét fok olyan tizenhét fok volt, hogy a szünet után – akkoriban két félidőt játszottunk, nem négyet – a fővárosiak az öltözőben maradtak, annyira fáztak. Mi vízbe szálltunk, a bíró bedobta a labdát, én ráúsztam, majd a játékvezető fújt, és ezzel véget ért a mérkőzés. Meccs után az edzőnk hozatott a sarki kocsmából egy kancsó rumot és egy kancsó teát, hogy melegedjünk meg. De úgy remegett a kezünk, hogy alig tudtunk inni” – idézi fel a több mint fél évszázaddal ezelőtt történteket Fülöp Ferenc.

Mint mondja, nem sokkal a hőmérős trükk után a klub vezetősége beszerzett két gőzgépet, amellyel melegíteni próbálta a vizet. Egy-két méteres körzetben sikerült is, de távolabb ugyanolyan hideg maradt, mint azelőtt.