
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének vezetője közös sajtótájékoztatón szólították fel az RMDSZ-t „a belső megtisztulásra”, hogy azáltal lehetővé váljon a magyar érdek által diktált választási összefogás.
2015. november 15., 19:212015. november 15., 19:21
2015. november 15., 19:412015. november 15., 19:41
Rámutattak, hogy az SZKT ülésén elhangzott nyilatkozatok alapján a szövetség képviselői ahelyett, hogy megfogadnák Klaus Johannis államelnök felhívását a „nagytakarításra”, el akarják hárítani magukról a Romániában kialakult belpolitikai válság miatti felelősséget.
Tőkés szerint azonban az RMDSZ is része a hazai társadalom nemtetszését kiváltó korrumpálódott és a közbizalmat eljátszott politikai osztálynak, az érdek-képviseleti szervezet az erdélyi magyarság fölött inkább „uralkodni” akar, semmint azt szolgálni. Az EMNT-elnök külön kiemelte: a jövő évi választásokra készülve mind a tanács, mind a néppárt harcot hirdet az általános korrupció ellen, de az erdélyi magyar közélet és politika megtisztulásáért is küzdeni fog.
„A Partiumban, illetve Biharban ezen a téren különösképpen sok a tennivaló” – hangsúlyozta. Közösen kiadott nyilatkozatukban felkérik azokat a „jó szándékú RMDSZ-es elvbarátokat”, hogy ne vállaljanak közösséget a „kompromittálódott” szövetségi vezetőkkel és parlamenti tagokkal, hanem inkább az újraszervezésben segítsenek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!