
Hatósági felügyeletre enyhítette a házi őrizetet a bukaresti táblabíróság a terrorizmussal vádolt Beke István és Szőcs Zoltán ügyében. A pénteki ítélet nem jogerős.
2016. november 06., 14:192016. november 06., 14:19
2016. november 06., 16:222016. november 06., 16:22
A döntés értelmében a kézdivásárhelyi vádlottak mostantól elhagyhatják lakóhelyüket, de jelentkezniük kell a felügyeletükkel megbízott hatóságnál minden alkalommal, amikor beidézik őket. Ezenkívül értesíteniük kell a hatóságot, ha lakhelyet változtatnak, és nem hagyhatják el Románia területét, csak hivatalos előzetes jóváhagyással.
Az igazságügyi minisztérium honlapján elérhető ítélet azt is előírja, hogy semmilyen formában nem vehetik fel egymással a kapcsolatot, közvetlenül és közvetetten sem kommunikálhatnak sem egymással, sem a tanúként megnevezett Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval, illetve nem vehetnek részt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és a Szent László Serege Egyesület rendezvényein. Beke és Szőcs ugyanakkor nem hordhat, használhat, illetve birtokolhat fegyvert. Amennyiben nem tartják be az előírásokat, ismét házi őrizetbe vagy előzetes letartóztatásba kerülhetnek.
Szőcs Zoltán és Beke István, a HVIM erdélyi, illetve kézdivásárhelyi szervezetének vezetője decemberben került előzetes letartóztatásba, majd júliusban a legfelsőbb bíróság házi őrizetre enyhítette a kényszerintézkedést. Az aktivistákat azzal gyanúsítják, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén a román nemzeti ünnepre szervezett tavaly december elsejei katonai parádé közben. Az ügyészség szerint gyilkoló erejű bombát lehetett volna gyártani azokból a petárdákból, amelyeket a házkutatáson az egyik vádlottnál találtak a nyomozók. A szervezett-bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) május 19-én emelt vádat ellenük. Beke Istvánt közösség elleni merénylet kísérletével, valamint a robbanóanyagokra vonatkozó szabályok megsértésének a kísérletével, Szőcs Zoltánt a két említett bűncselekményre való felbujtással vádolják.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!