Hirdetés

Összesen 21 év három hónapot kell börtönben ülnie a barátnőjét megfojtó Boné Ferencnek

•  Fotó: Stiridecluj.ro

Fotó: Stiridecluj.ro

Meghozta az ítéletet a Kolozs megyei Törvényszék a barátnője életét tavaly kioltó Boné Ferenc ügyében. Az igazságszolgáltatási fórum előbb mindössze annyit hozott nyilvánosságra, hogy a vádlottat nem vádalku keretében ítélték el, majd délután közölte: 20 év letöltendő börtönbüntetést kapott a volt egyetemi oktató, akinek ugyanakkor le kell ülnie 1 év három hónapra felfüggesztett korábbi büntetését is.

Rostás Szabolcs

2023. július 11., 14:582023. július 11., 14:58

2023. július 11., 20:042023. július 11., 20:04

A törvényszék kedden kora délután közölte honlapján az ítélethozatal tényét, amelynek időpontját eredetileg múlt csütörtökre tűzték ki, de halasztást rendeltek el. Az alapfokú ítélet kihirdetése egyébként nem nyilvánosan történt, a törvényszék egyik bírája a helyszínen lapunkat arról tájékoztatta, hogy újabban az instanciák gyűjtőportálján teszik közzé a verdiktet. Lapunk úgy tudja, hogy a törvényszék előbb a szamosújvári börtönben fogva tartott egykori egyetemi oktatót, majd az ügyvédeket tájékoztatja az ítéletről, és majd csak azután ismerteti részletesen az ítéletet.

A folyamat lassúságához hozzájárult az is, hogy az igazságszolgáltatás munkatársai több mint két hete tiltakozásképpen munkakonfliktust robbantottak ki különleges nyugdíjuk tervezett megnyirbálása, a nyugdíjkorhatár emelése miatt.

Hirdetés

A vádalkut a Büntető törvénykönyv (Btk.) bizonyos esetekben lehetővé teszi, ilyen megállapodást az ügyészséggel köthet a tettét beismerő vádlott, megállapodva egy kölcsönösen elfogadható büntetésben. A beismeréséért cserébe a terhelt enyhébb büntetésben részesül – ezt azonban Boné Ferenc esetében kizárta a vádhatóság, amely a maximálisan kiszabható húsz év letöltendő szabadságvesztést kiszabását kérte a bírónőtől az emberöléssel vádolt egykori egyetemi oktató esetében.

korábban írtuk

A második vizsgálat is beszámíthatóságot állapított meg Bonénál, júliusban ítélethirdetés a gyilkossági ügyben
A második vizsgálat is beszámíthatóságot állapított meg Bonénál, júliusban ítélethirdetés a gyilkossági ügyben

A második elmeorvosi szakértői vizsgálat is beszámíthatóságot állapított meg a barátnője meggyilkolásával vádolt Boné Ferenc esetében, akivel szemben az ügyészség húsz év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kéri.

A bírónő végül a nyomozó hatóság kezdeményezésének eleget téve 20 év letöltendő börtönnel sújtotta emberölésért Boné Ferencet. Ezzel egy időben visszavonta a volt egyetemi oktató 1 év 3 hónapos, egy korábbi incidens miatt súlyos testi sértés miatt kiszabott börtönbüntetést felfüggesztését,

így halmazati büntetésként Bonénak 21 év 3 hónapot kell leülnie az alapfokú ítélet értelmében.

Az elkövető 2021-ben a nyílt utcán agyba-főbe verte egy korábbi barátnőjét, akkori tette miatt kapott felfüggesztett szabadságvesztést. Ítéletéből levonják majd azt az időtartamot, amelyet előzetes letartóztatásban töltött elfogása, 2022. május 27-e és a jogerős ítélet kihirdetése között.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

A törvényszék honlapján kedden délután részletesen ismertetett ítélet alapján megtiltották az elítéltnek, hogy büntetése letöltése, előzetes szabadlábra helyezése vagy esetleges közkegyelemben részesítése után 5 évig köztisztséget töltsön be. Elrendelte a bírónő azt is, hogy az ítélet jogerőre emelkedése után DNS-mintát vegyenek az elítélttől, hogy a genetikai profilja kriminalisztikai célból felkerüljön az országos genetikai-igazságügyi adatbázisba.

A Kolozs megyei Törvényszék kártérítésre is kötelezte Bonét a büntetőperbe civil félként bekapcsolódó Molnár Sándor, az áldozat édesapja javára.

Ennek megfelelően az elkövető 10 113,83 lej értékben anyagi, 150 000 euró értékben pedig erkölcsi kártérítés kifizetésére köteles a Molnár család részére. Ezen túlmenően Bonénak 18 783 lej perköltséget is meg kell térítenie az állammal szemben, ki kell fizetnie az elmeorvosi vizsgálat 302 lejes költségét, továbbá Molnár Sándor javára a 2 618 lejes perköltséget is. Kérdéses egyébként, hogy az elítélt miből fogja kifizetni a kártérítést, a törvényszék ugyanis 173 lej, 350 euró és 10 000 forint, valamint annak a Dacia Logan személygépkocsinak a lefoglalását rendelte el esetében, amelyben elkövette a gyilkosságot. Boné Ferenc tíz napon belül fellebbezhet az alapfokú ítélet ellen.

A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség tavaly szeptemberben emelt vádat emberölés gyanújával a barátnőjét 2022 májusában meggyilkoló Boné Ferenc ellen. A gyilkosság elkövetése előtt az akkor 43 éves tettes és 30 éves barátnője, Molnár Beáta május 21-én és 22-én több helyszínen is megfordult a Kolozs megyei Gyalu, Jósikafalva, Havasrekettye, Meregyó, Nagykapus, Roskatelep, Magyargyerőmonostor, Havasnagyfalu és Szamosfő térségében.

•  Fotó: Boné Ferenc/Facebook Galéria

Fotó: Boné Ferenc/Facebook

A nyomozó hatóság szerint a gyilkosság a Tárnica-tó környékén történt: a férfi személygépkocsijában fizikailag bántalmazta áldozatát, akinek a nyakát karjával átfonta, hosszú ideig magához szorította, emiatt a fiatal nő halálát fulladás okozta. A holttestet Boné a Bihar megyei Nagybáród és Báródsomos települések határában, egy bozótos területen hagyta hátra, majd Nagyváradon bujkált, néhány nappal később a bihari megyeszékhelyen, elhagyott tehervagonban fogták el. Egyébként a gyilkosság áldozata óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári filmművészet, fotóművészet és média szakán (itt oktatott korábban Boné Ferenc is), ugyanakkor az RMDSZ Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította.

Boné Ferenc esetében egyébként a nyomozati szakaszban, majd a tavaly ősszel alapfokon elkezdődött büntetőper során elrendelt elmeorvosi szakértői vizsgálat egyaránt beszámíthatóságot állapított meg; a második vizsgálat amúgy több hónapig elhúzódott.

Mindez azt jelenti, hogy a vádlottat nem utalhatják elmegyógyintézetbe, hanem mindenképpen fegyházban kell letöltenie a kiszabandó ítéletet. Bonéval szemben az ügyészség húsz év letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte. Az utolsó tárgyaláson a volt egyetemi oktató azzal védekezett, hogy depresszióban és lelki összeomlásban szenvedett tette elkövetésekor, és enyhébb büntetésért folyamodott. Ügyvédje arra kérte a bírónőt, hogy védence szerinte súlyos egészségi állapotát, pszichés betegségeit enyhítő körülményként vegye figyelembe.

A gyilkos egyébként korábban már elkövetett erőszakos bűncselekményt: 2020-ban nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amelynek fotóművészet, filmművészet, média szakán oktatott, amit ő meg is tett. Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság 2021 márciusában egy év három hónap börtönre ítélte Bonét, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

korábban írtuk

Boné Ferenc megbánta tettét, áldozatának családja nem tért magához a tragédia nyomán
Boné Ferenc megbánta tettét, áldozatának családja nem tért magához a tragédia nyomán

Összeomlott a tavaly májusban megyilkolt M. Beáta családja a szörnyű tragédia nyomán, az áldozat édesapja a mai napig nem hajlandó beszélni a történtekről – derült ki a barátnője megölésével vádolt Boné Ferenc büntetőperének csütörtöki tárgyalásán.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 21., kedd

Parajdi sóbánya: cáfolja a Salrom a gazdasági miniszter vádjait

Az Országos Sóipari Társaság (Salrom) képviselői hétfőn elutasították Irineu Darău gazdasági miniszter legújabb vádjait, aki a parajdi sóbánya körüli helyzet kapcsán a felelősségvállalás hiányáról beszélt.

Parajdi sóbánya: cáfolja a Salrom a gazdasági miniszter vádjait
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Lebutított okosparkolás: az elköltött milliók ellenére sem működik a rendszer

Bár tavaly felszerelték a belvárosi parkolóhelyekre a mintegy 600 szenzort, amelyek egy mobilalkalmazáson keresztül jelezhetnék a szabad helyeket az autósoknak, az úgynevezett okosparkolási rendszer mindmáig inaktív Aradon.

Lebutított okosparkolás: az elköltött milliók ellenére sem működik a rendszer
2026. április 21., kedd

Őrizetbe vették egy erdélyi település magyar polgármesterét

Őrizetbe vették Szék község polgármesterét sikkasztás és hivatali visszaélés gyanújával, miután a nyomozók szerint közpénzből finanszírozott beszerzéseket használt fel saját céljaira.

Őrizetbe vették egy erdélyi település magyar polgármesterét
2026. április 21., kedd

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását

A nagy közös ügyeinkben, nemzet- és szakpolitikai kérdésekben folyamatos lesz a konzultáció az új magyar kormány és az RMDSZ között – nyilatkozta a Krónikának Kelemen Hunor a Magyar Péterrel folytatott megbeszélését követően.

„Ez egy másik mozi”. Kelemen Hunor elárulta a Krónikának, Magyar Péter kérte-e a lemondását
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Drága lakhatás, intenzív stressz: helyzetkép az erdélyi magyar egyetemisták közérzetéről, perspektíváiról

A romániai magyar egyetemisták mindennapjait lakhatási és megélhetési gondok, anyagi kiszolgáltatottság és magas stressz jellemzi, ugyanakkor többségük elkötelezett a diplomaszerzés és az Erdélyben maradás mellett – derül ki az OMDSZ felméréséből.

Drága lakhatás, intenzív stressz: helyzetkép az erdélyi magyar egyetemisták közérzetéről, perspektíváiról
2026. április 21., kedd

Tragédia a síneken: fiatalembert gázolt halálra a Kolozsvár–Budapest gyorsvonat

Egy 21 éves fiatalember vesztette életét kedd délelőtt, miután elütötte egy vonat a Kolozsvár Kelet megálló és Apahida közötti vasúti szakaszon. A kincses város irányába tartó vasúti közlekedés már több órája szünetel.

Tragédia a síneken: fiatalembert gázolt halálra a Kolozsvár–Budapest gyorsvonat
2026. április 21., kedd

Europa Nostra-díjas lett a felújított Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély

Europa Nostra-díjas lett a válaszúti Bánffy-kastély, az elismerés újabb jelentős kulturális és örökségvédelmi siker Kolozs megye számára.

Europa Nostra-díjas lett a felújított Kolozs megyei válaszúti Bánffy-kastély
Hirdetés
2026. április 21., kedd

Egy 37 éves nő holttestét találták meg egy Kolozs megyei tóban, a rendőrség nyomoz

Egy 37 éves nő holttestét találták meg hétfőn a Kolozs megyei Telekfarka településhez tartozó tóban.

Egy 37 éves nő holttestét találták meg egy Kolozs megyei tóban, a rendőrség nyomoz
2026. április 20., hétfő

Székelyföldi politikus: az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson

Az erdélyi magyarok más tapasztalatok alapján alkottak véleményt az anyaországi országgyűlési választáson, mint a magyarországi választók. Erdélyből nézve más volt a kormányzati teljesítmény érzékelése, és ebből fakadóan a megítélése is.

Székelyföldi politikus: az erdélyi és a magyarországi magyarok más-más tapasztalatok alapján döntöttek a választáson
2026. április 20., hétfő

Tizenhat év után távozik a Háromszék napilap főszerkesztője

Lemondott a Háromszék főszerkesztői tisztségéről Farcádi Botond, akit jelenlegi helyettese, Farkas Réka követ a napilap élén.

Tizenhat év után távozik a Háromszék napilap főszerkesztője
Hirdetés
Hirdetés