
Fotó: MTI
Támogatásban részesül az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) két projektje – tájékoztatta lapunkat Kötő József, az EMKE elnöke. Az egyesület két programra nyert 5, illetve 10 millió forintos támogatást: többek között Désen, Zilahon, Szilágysomlyón, Kolozsváron és Máramarosszigeten működő Magyar Házak működtetésére, valamint a társszervezetek – így a Barabás Miklós Céh, a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Írók Ligája – programjainak támogatására. Guttman Mihálytól, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökétől megtudtuk, az EMKE meghívásos pályázatán az októberi Jagamas János-, valamint a novemberi Kodály Zoltán-emlékünnepség finanszírozását kérik.
Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse lapunktól értesült a támogatásról. Mint elmondta, nagy szükség van az 56 millió forintra, hiszen további 25 moldvai csángó faluban tervezik az anyanyelvi oktatás beindítását. „Érdemben nem nyilatkozhatok, hiszen hivatalosan senki nem értesített a támogatásról. Ismerősnek tűnik viszont ez az összeg, hiszen a nyár elején egy másik, szintén a Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázaton összesen enynyit igényelt valamennyi, csángókkal foglalkozó szervezet” – magyarázta Hegyeli Attila, hozzátéve, hogy a korábbi pályázatról még nem született döntés. Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke kifejtette, több intézményt javasoltak, mint amennyi végül megkapta a támogatást, de megértik, hogy a magyar költségvetés most enynyit engedhet meg. „A szándék a fontos, mivel erre már évek óta szükség lett volna” – magyarázta.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke kritikusan reagált Gyurcsány Ferenc bejelentésére. „A mai tájékoztató nem tudta rendbe tenni a káoszt, ami a határon túli támogatások körül tapasztalható az elmúlt években. Az idei költségvetési előirányzatban 2,2 milliárd forint szerepel a „nemzeti jelentőségű intézmények és programok” számára, ma összesen 677 millióról volt szó. Mit tudhatunk a többi 1,5 milliárdról?” – fogalmazta meg kérdéseit Németh Zsolt, aki bírálta a kormányt, amiért az eszéki magyar oktatási központ helyett „egy romos tájháznak” ítélt támogatást.
Krónika
A támogatásban részesülő romániai intézmények és programok
Oktatási intézmények: Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (200 millió Ft), Iskola Alapítvány, Kolozsvár (50 millió Ft). Szakmai műhelyek, kutatóintézetek: Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (5 millió Ft), Teleki Alapítvány, Marosvásárhely (2 millió Ft). Irodalmi és kulturális szakmai szervezetek: Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Magyar Házak hálózata (5 millió Ft), Erdélyi Múzeum-Egyesület (8 millió Ft), Irodalmi és kulturális szakmai szervezetek támogatási programja (10 millió Ft). Szórványprogram: Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (56 millió Ft), Szövetség a Szórványért Alapítvány, Kolozsvár (25 millió Ft). Színháztámogatási program: romániai magyar színházak (20 millió Ft). Összesen: 386 millió Ft
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.