Hirdetés

Megoszlanak a vélemények az orvosok bérezéséről

Elvileg támogatnák az önkormányzatok az egészségügyi minisztérium azon javaslatát, hogy költségvetésükből kiegészítő bért biztosítsanak az orvosoknak, azonban nincs erre pénzük. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere lapunk kérdésére elmondta, szívesen támogatnák az orvosokat és honorálnák jól végzett munkájukat, hiszen motiválásuk a közösség érdeke is, de erre nincsenek anyagi forrásaik.

2011. március 03., 09:492011. március 03., 09:49

„Ahhoz, hogy erre költsünk, el kellene vennünk máshonnan” – nyilatkozta az elöljáró. „Nem tudom, honnan lehetne pénzt elvonni, mikor minden területen a létminimumon állunk” – mondta Ilyés. Hozzátette, ha a kormány visszaadná az adók négy százalékát, amelyet elvett, szívesen átutalná az orvosoknak. „Ez az összeg közel 200 ezer lej lenne. Máshonnan nem tudunk adni, nincsenek tartalékaink” – hangsúlyozta az elöljáró. Hozzátette, az önkormányzat 800 ezer lejjel támogatja a megyei kórházat, hiszen bár ez a megyei tanács felügyelete alatt áll, a városlakók érdekét is szolgálja. Ilyés úgy véli, nagy szakadék van a kormány elképzelései, az általa kiadott rendeletek és azok alkalmazhatósága között. Bukarestben nem tudják felmérni, milyen következményekkel járnak a megszorítások, jelzéseikre pedig különböző törvénycikkelyekkel felelnek, ahelyett hogy megfontolnák a javaslataikat, vélte.

Nem kivitelezhető

Nehezen megoldhatónak tartja az egészségügyi minisztérium tervét László Attila kolozsvári alpolgármester is. „Ebben a pillanatban nem látok esélyt arra, hogy az önkormányzatok saját forrásaikból finanszírozzák az orvosok teljesítményarányos bérezését” – mondta a Krónikának az elöljáró. Hozzátette, ezt csak úgy tudja elképzelni, hogy a kórházak, klinikák saját megtakarításaikból állják a pluszjuttatásokat, a szigorú büdzsével rendelkező önkormányzatoknak ugyanis erre nincs keretük. „A kormány terve nem kivitelezhető, nem hiszem, hogy lesz olyan önkormányzat, amely képes lesz rá” – foglalta össze álláspontját László Attila.

Gyergyószentmiklósnak is szűkös a költségvetése, így mérlegelniük kell, hogy támogatják-e a minisztérium javaslatát – mondta Mezei János. A polgármester szerint előbb meg kell tudniuk, mekkora lenne az a keretösszeg, amelyet az orvosok kiegészítő bérezésére igényelne a szaktárca, illetve a többi városvezetővel is konzultálnának a projektről.

Toboroznák a szakorvosokat

Támogatja az egészségügyi minisztérium kezdeményezését Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke, azonban úgy véli, ehhez jogi keretre van szükség. Hangsúlyozta, a program nem arról szól, hogy az önkormányzatoknak kötelező módon pluszjavadalmazást kell biztosítaniuk a kiemelkedően teljesítő orvosoknak, hanem lehetőséget nyújt arra, hogy ezt megtegyék. A megyei tanács arra törekszik, hogy növelje a kórház szolgáltatásainak minőségét, és ez nemcsak azt jelenti, hogy korszerűsítik az épületet, a felszerelést, szakorvosokat is oda kell vonzani, hívta fel a figyelmet az elöljáró. Nagy szükség van gyermekgyógyászra, radiológusra, intenzív terápiás szakorvosra, de a kisebb városokba csak akkor mennek az orvosok, ha vonzónak tűnik számukra az ajánlat. A magánszféra egyre magasabb fizetéseket kínál, ezért jó a lehetőség, hogy a közkórház is adhat kiegészítő bérezést, vélte. Az egészségbiztosító az orvosi beavatkozások számának függvényében fizet, tehát ha több és jól teljesítő szakember dolgozik, a kórház jövedelme is növekszik, vélte Henning. Kovászna megyében Kézdivásárhelyen volt a legsikeresebb a toborzás, a korszerűen felszerelt kórházban szívesen dolgoznak az orvosok, az elmúlt években tizenegyet szerződtettek.

Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere elmondta, a Fogolyán Kristóf Kórház a megyei tanács fennhatósága alá tartozik, de a városi önkormányzat is bepótol a működtetésébe. Az orvosok bérezésére nem adnak pénzt, viszont szolgálati lakásokat alakítanak ki számukra. 

Ösztönözne a pluszpénz

Nagyvárad biztosan részt venne a programban – jelentette ki a Krónikának Ilie Bolojan polgármester, aki már jelezte is ezt Cseke Attila miniszternek. Az elöljáró már egy éve felvetette a teljesítményalapú bérezés ötletét, de törvényi keret nélkül nem vezetheti azt be. Bolojan elsősorban a szülészeti klinikát kapcsolná be a programba, hiszen, mint fogalmaz, „az a hír járja, hogy ott bizonyos illegális fizetségeket kérnek az orvosok. Tudvalevő például, hogy egy császármetszés ára 150 és 200 euró között változik.” Elképzelése szerint a teljesítmény szerinti bérezés úgy működne, hogy a szerződéssel dolgozó orvos kapná meg a szolgáltatás árának 60 százalékát, negyven pedig a kórházé lenne.

A minisztérium kezdeményezése serkentené a versengést az orvostársadalmon belül, amennyiben sikerül kidolgozni egy korrekt „mérőrendszert – véli Demeter Ferenc, a csíkszeredai megyei sürgősségi kórház menedzsere. „Sajnos, a mostani rendszer nem stimulálja az orvosokat, hogy többet és jobban teljesítsenek, ez az elképzelés pedig ösztönözné őket” – vélte. Azonban hozzátette, véleménye szerint nagyon nehéz kidolgozni a teljesítményfüggő bérezési rendszert úgy, hogy megfelelő módon mérjék a munka mennyiségét és minőségét. „Ez egy olyan befektetés lenne, amely az orvosok, a betegek, a teljes egészségügyi rendszer érdekeit szolgálná, így érdemes kidolgozni” – összegzett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés