Megoldást keresnek a szekérgondra

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Háromszék: a hétvégén kirótt bírságok miatt elégedetlenek a polgármesterek. Közel kétezer bírságot róttak ki, és 89 szekeret koboztak el országszerte hétvégén. Az új közlekedési törvény szerint ugyanis ezek a járművek nem közlekedhetnek az európai utakon, autópályákon, országutakon, és a városok területén. A jogszabály értelmében a szekereket kötelező kivilágítani, a szekereseknek fényvisszaverő mellényeket kell viselniük, és a lovak hámjára is fényvisszaverő eszközöket kell elhelyezni. Az elkobozott szekereket a rendőrség a helyi önkormányzatoknak adja át.

2006. december 13., 00:002006. december 13., 00:00

Elterelő szekérutakra lenne szükség

A háromszéki polgármesterek hétfői ülésükön panaszt emeltek a térségben kirótt büntetések miatt, Kovászna megyében ugyanis a rendőrség három nap alatt 66 szekértulajdonost bírságolt meg. Több elöljáró hangsúlyozta, az országút mellett élőket sújtja leginkább az új jogszabály, hiszen ennek értelmében a járműveket el is kobozhatják. Oláh Badi Álmos, Maksa polgármestere szerint a jogszabály a háromszéki települések lakóinak 80 százalékát érinti, hiszen sokan a mezőgazdaságból élnek, és ehhez szükségük van a járműre.
Ioan Huþanu, a megyei közlekedés-rendészet parancsnoka kifejtette, a helyi önkormányzatok kötelessége elterelő szekérutakat építeni a falvakban, ám Kovászna megyében egyetlen település elöljárói sem tettek semmit ennek érdekében. Az elöljárók viszont azzal magyarázzák a szekérutak hiányát, hogy nincs pénzük erre a célra. A polgármesterek arra kérték a rendőröket, hogy legyenek elnézőek a szekértulajdonosokkal szemben, Huþanu azonban közölte, ezt nem tehetik meg, mivel a rendőrség felel a törvény betartásáért.

Egyelőre nem kobozzák el a szekereket

Vajda Lajos, a Kovászna megyei tanács alelnöke megígérte, találkozót szervez a polgármestereknek a közlekedés-rendészet parancsnokával, hogy megbeszélhessék a felmerült gondokat. A találkozót Silviu Stoenescu, a megyei rendőrség parancsnokhelyettese is szükségesnek tartja, mivel ott reményei szerint sikerül áthidaló megoldást találni. „Még nem tudom, mi lenne a megoldás, de a polgármesterekkel közösen megkeressük azt – jelentette ki Stoenescu. – A szekereseknek azonban mindenképpen el kell tűnniük a közutakról, mivel a legsúlyosabb baleseteket ők okozzák.” Stoenescu hozzátette, Háromszéken egyelőre egyetlen szekeret sem koboztak el. A jogszabály szerint azokat át kell adni az önkormányzatoknak, jelenleg azonban Háromszék egyetlen polgármesteri hivatala sincs felkészülve a járművek tárolására és elárverezésére.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 01., szerda

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban

A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.

Gasztronómia és hagyományéltetés: Szilvanap a Tornyai Tájházban
2025. október 01., szerda

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat

Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.

Restaurálják a Gyulafehérvári Római Katolikus Szent Mihály-székesegyházat
2025. október 01., szerda

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek

Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.

Az Azomureș által okozott zaj- és légszennyezés elleni sürgős fellépést követelnek a marosvásárhelyiek
2025. október 01., szerda

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban

Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.

Ingyenesen kapnak fogkrémet és tisztasági betétet a diákok egy erdélyi városban
2025. október 01., szerda

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről

152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.

Leszerelték Hunyadi János szobrát a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyának tetejéről
2025. október 01., szerda

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)

Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.

Méz, propolisz és zümmögés: természetes gyógymódok Aranyosszéken (VIDEÓ)
2025. szeptember 30., kedd

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől

A Srí Lankáról érkezett vendégmunkások is anyanyelvükön hallgathatnak misét a temesvári római katolikus székesegyházban – erről beszélt Pál József Csaba temesvári püspök a templomba látogató Nicușor Dan államfőnek.

A Srí Lanka-iak is anyanyelvükön hallgathatnak misét Temesváron – tudta meg Nicușor Dan Pál József Csaba püspöktől
2025. szeptember 30., kedd

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus

Az RMDSZ-frakció javaslatára díszpolgári címet adományozott kedden a Kolozs Megyei Tanács Ráduly-Zörgő Éva logopédusnak, iskolapszichológusnak, sportvezetőnek, egyetemi oktatónak, olimpikon gerelyhajítónak.

Kolozs megye díszpolgára lett Ráduly-Zörgő Éva olimpikon gerelyhajító, iskolapszichológus
2025. szeptember 30., kedd

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása

Az eredetileg 2024 áprilisára tervezett befejezéshez képest már másfél év eltelt, és az Arad megyei kisváros önkormányzata továbbra sem tudja megmondani, mikorra készülhet el a beruházás.

Másfél éves késésben a turistacsalogatónak szánt millenniumi híd felújítása
2025. szeptember 30., kedd

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút

Függő sétányt alakítanak ki a Resicabánya központja felett átívelő egykori ipari drótkötélpályából. Az egykori ipari létesítmény több mint 700 méter hosszú, gyalogosoknak és kerékpárosoknak szánt sétálóutcává alakul át a város fölött 30 méteren.

Kuriózumnak ígérkezik a Resicabánya feletti függő sétány és kerékpárút