
Fotó: A szerző felvétele
Az alapítvány nemrég újabb gyermekvédelmi központokat létesített a Gyergyói-medencében. A három évvel ezelőtt alapított gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekotthon mellé a tavaly Gyergyóremetén, Csutakfalván, Gyergyóditróban és Orotván létesült napközi otthon a hátrányos helyzetű gyermekek számára, idén pedig Gyergyóújfaluban hoztak létre újabb központot, és a közeljövőben tervezik egy gyergyószentmiklósi kollégium létrehozását is. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány országos szinten 16 bentlakásban és több mint 20 napközi otthonban közel ezer gyermek gondozását vállalta fel, közülük 160 a Gyergyói-medencében él. „Tudatában vagyok, hogy a szociális problémákat sem az állam, sem az egyház nem tudja végérvényesen megoldani. Csupán jelezni szeretném, hogy jó dolog jót cselekedni, az elesett emberekhez lehajolni és felemelni őket – jelentette ki a Krónika kérdésére Böjte Csaba. – El kell oszlatni a „kutyából nem lesz szalonna”-féle mentalitást. Meggyőződésem, hogy nem a gének hordozzák a rosszaságot és a szegénységet.”
A tűzifa a legsürgősebb
Az újonnan létesített gyergyóújfalvi napközi otthonban 22 óvodás és kisiskolás korú gyermeket nevel Sólyom Hajnalka pszichológus. Kifejtette, Böjte atyával együtt vallja, hogy minden gyermek egyformának születik, csak a családi körülményeik különbözőek. „Két egészséges gyermekem nevelése mellett úgy érzem, más gyerekeknek is jut egy kis szeretet, gondoskodás” – jelentette ki Sólyom Hajnalka. Közölte, az önkormányzat kedvezően fogadta a napközi otthon létrehozásának ötletét, idén viszont nem számíthatnak tetemes segítségre, ugyanis előbb meg kell várni az új költségvetés elfogadását. Arra viszont polgármesteri ígéretet kapott, hogy az új költségvetési évben bizonyos összeget a napközi támogatására fordít az önkormányzat. A pszichológus kiemelte: az is komoly támogatásnak számít, hogy Koós Károly helybéli lakos ingyenesen bocsátotta rendelkezésükre lakatlan házát. A központnak legsürgősebben tűzifára volna szüksége, ugyanis a hűvös őszi délutánokon szüksége lenne a melegre az asztalok mellett szorgalmasan tanuló gyerekeknek. „Egyelőre csak hideg élelmet tudunk biztosítani a gyerekeknek, de szándékunkban áll mielőbb Gyergyóújfaluban is beindítani a konyhát” – fejti ki Csergő Hajnal, a gyergyói- medencei gyermekvédelmi központok koordinátora. Böjte Csaba testvér rábízta az újonnan létesült központ beindítását, és férjével, Csergő Józseffel rendszeresen látogatják a többi központot is, tanácsaikkal, tapasztalataikkal, támogatók keresésével segítve az indulókat.
A faluban vendégeskednek
Csergő József elmesélte, Gyergyószárhegyen a Kájoni János Gyermekotthonban polgármesteri és önkormányzati segítséggel oldották meg a tűzifa beszerzését, a szemétszállítást és a szennyvízülepítő gödör tisztítását, villanyszámlájuk kifizetését pedig Ferenc Ervin atya, a ferences rendi kolostor házfőnöke vállalta át. Számottevő támogatást kapnak a magyarországi, szarvasi Vajda Péter Szakközépiskolától, illetve az Emberöltő Alapítványtól, emellett helyi vállalkozók, magánszemélyek is segítik őket. „Egy zsák krumplit és néhány fej káposztát is szépen megköszönünk bárkinek, aki hozza” – hangsúlyozza Csergő Hajnal. A szárhegyi központban húsz bentlakónak és kétszer annyi napközisnek biztosítanak meleg ebédet, vacsorát, reggelit, tízórait és uzsonnát. Szép eredménynek könyveli el Palitzné Csilla, a Nyíregyházáról Gyergyószárhegyre ingázó önkéntes nevelőnő, hogy a múlt évben valamennyi tanulója átmenőjeggyel zárta a tanévet. „A gyerekek többségénél az alapvető együttélési szokásokkal kellett kezdeni a nevelést, a kérem szépennel és a köszönöm szépennel” – magyarázta Palitzné. Hozzátette, leginkább annak örül, hogy a bentlakó gyerekeket elfogadták egyenrangú játszópajtásként a faluban élő társaik. Hétvégére majdnem teljesen kiürül a központ, hiszen a bentlakókat szívesen meghívják otthonukba a falubeli pajtások.
A távlati tervekről Kolozsvári Tibor, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Hargita megyéért felelős ügyintézője beszélt. „Gyergyószentmiklóson bentlakásos központot szeretnénk létrehozni, hiszen a Szárhegyen nevelkedő gyerekek rövidesen középiskolások lesznek” – magyarázta. Kolozsvári arra is kitért, hogy Felszegben találtak megfelelő egyházi ingatlant, amelyet a gyergyószentmiklósi plébániával közösen szeretnének kitatarozni, lakhatóvá tenni. A bentlakás mellett napközi otthon is működik majd, hiszen amint Csaba testvér is megerősítette: „a városi szegény gyermekeknek is kell adni egy esélyt.”
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.