Hirdetés

Megnyitották a „pénzcsapot”: tovább működhet a Caritas

Ismét támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásait: a napokban megkötött szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozási programra a tavaly decemberben kért összegnek csak 75 százalékát biztosítják.

Iszlai Katalin

2017. március 06., 14:172017. március 06., 14:17

Bedő Krisztina, a Caritas közkapcsolatokért felelős munkatársa rámutatott: megkapták a vonatkozó minisztériumi rendeletet, amelyben az áll, hogy támogatják a szervezet tevékenységét márciustól decemberig, azonban a Caritas által tavaly decemberben kért összegnek csupán 75 százalékát biztosítják számukra. „Az otthoni beteggondozási ágazat teljes éves költségvetésére nézve viszont a kiesés 29 százalékot jelent, hiszen a februári hónapra egyáltalán nem kapott állami támogatást ez a program” – magyarázta Bedő Krisztina.

A szakember ugyanakkor azt is elmondta: a csíkszeredai Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ, illetve a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon megkapta a kért támogatás teljes összegét. Hozzátette: a kieső összeg pótlásáról a továbbiakban a helyi önkormányzatokkal fognak tárgyalni, ennek függvényében alakul majd a szolgáltatás sorsa.

Mint ismeretes, Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter januárhoz képest 40 százalékkal csökkentette a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezeteknek februárra biztosított állami támogatást, a kieső összeget pedig többnyire az otthoni beteggondozást ellátó szervezetektől vették el. Az ügyben az RMDSZ interpellációban kérte számon a tárcavezetőt. Péter György, a Caritas szociomedikális részlegének igazgatója korábban úgy nyilatkozott: a döntés előzmény nélküli, konzultálás nélkül döntöttek, ez pedig nemcsak a rászorulókat, hanem az egyesület munkatársait is negatívan érinti, akik így munkahely nélkül maradhatnak. „A Cioloş-kormány a 2017-es évre jóváhagyta a támogatást a szociális szolgáltatásokat nyújtó szervezetek, alapítványok számára, a mostani kormány minisztere, Lia Olguţa Vasilescu azonban felfüggesztette februárban ezt a támogatást” – magyarázta akkor Péter György.

Hubbes Kinga, a Gyulafehérvári Caritas Kovászna megyei munkatársa nemrég a Krónikának elmondta: a szociális munkát végző szervezetek támogatásrendszerének kiszámíthatatlanságát tartja az egyik legnagyobb problémának. Háromszéken a megyei önkormányzat sietett a szociális szolgáltatást nyújtó szervezetek segítségére, ugyanis megkétszerezték a szociális pályázati alapot, az ígéretek szerint az addigi 400 ezer lej helyett 800 ezer lejt különítenek el erre a célra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég

Miközben 2026 első felében csaknem 14 százalékkal kevesebb turista érkezett a romániai agropanziókba, a helyi gasztronómiai pontok száma tovább nőtt, és már új törvény is ösztönözné a falusi élményprogramokat.

Egyre kevesebben választják az agropanziókat: a falusi idill önmagában már nem elég
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében

Mintegy 120 rendezvénnyel várja a bánsági nagyváros magyar közösségét és a más nemzetiségű érdeklődőket vasárnap estig a XI. Temesvári Magyar Napok.

Temesvári Magyar Napok: látványos magyar seregszemle a bánsági szórvány szívében
2026. szeptember 27., vasárnap

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt

Tűz keletkezett szombatról vasárnapra virradóra a kolozsvári Hașdeu (Kőkert) diákkampusz 17-es bentlakásának ötödik emeletén. Az épületben mintegy kétszáz diák tartózkodott, többségük még a tűzoltók megérkezése előtt kijutott a kollégiumból.

Tűz miatt ürítették ki a kolozsvári Hașdeu egyik bentlakását, a KMDSZ segítséget nyújt
2026. szeptember 27., vasárnap

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából

Ételmérgezésre utaló tünetek jelentkeztek szombat este egy zártkörű rendezvény résztvevőinél a Szeben megyei Feleken (Avrig), a Brukenthal-palota rendezvénytermében.

Ételmérgezés gyanújával húsz embert vittek kórházba a Brukenthal-palotából
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

Lassan eltűnik a magyar üzletekből a valódi parajdi só: a 2025-ös bányakatasztrófa előtt kitermelt készletek a gyártóknál lényegében elfogytak, és már a kereskedőknél is egyre kevesebb maradt. A kieső mennyiséget részben dési sóval pótolják.

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon
2026. szeptember 26., szombat

Dési só váltja fel a parajdit a magyar piacon

2026. szeptember 26., szombat

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?

Miközben a gyerekek egyre több időt töltenek zárt terekben és képernyők előtt, a természetpedagógia éppen az ellenkező irányba hívja őket: ki a szabadba, ahol lehet sarat dagasztani, menedéket építeni, nyomokat követni, felfedezni és közben tanulni.

Négy fal helyett kaland és egy kis N-vitamin – Mi fán terem a természetpedagógia?
2026. szeptember 26., szombat

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma

Visszaesett az illegális migráció és a lopott gépjárművek felderítése a román–magyar határ térségében Románia 2025. január 1-jei schengeni csatlakozása óta. A Nagyváradi Területi Határrendészeti Felügyelőség sajtóosztálya válaszolt a Krónika kérdéseire.

Román–magyar határ: visszaesett az illegális migráció, és megugrott a felderített kábítószeres esetek száma
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?

Szeptember 27-től szigorúbb uniós szabályok vonatkoznak arra, mit állíthatnak a cégek termékeik és működésük környezeti hatásáról.

Erdélyben is szigorúbb mérce jön a zöld ígéretekre: mit jelent ez a termelőknek és a vásárlóknak?
2026. szeptember 26., szombat

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura

Több mint 300 dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura, tájékoztat a Kolozs Megyei Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (AJOFM) közleménye. A Fujikura 26 év alatt megvált romániai dolgozóinak több mint 90 százalékát&

Több mint 300 dolgozót bocsát el erdélyi üzeméből a japán Fujikura
2026. szeptember 26., szombat

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben

Két fiatal vesztette életét szombat hajnalban Petrozsényben, miután személygépkocsijuk lesodródott az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott. A fiatalok halálát az útviszonyokhoz képest túl nagy sebesség okozhatta.

Lesodródtak az útról, esélyük sem volt: két fiatal vesztette életét Petrozsényben
Hirdetés
Hirdetés