Hirdetés

Megnyitják a kerelőszentpáli hulladéklerakót – Folytatódik a huzavona Korondon

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Február 6-án végre megnyitják a Maros megyei, kerelőszentpáli hulladéklerakót. Eközben viszont Korondon tovább dúl a vita a tervezett szeméttelepről, ezúttal a Hargita megyei önkormányzat elnöke és a helyi tanácsosok „csaptak össze”.

Gáspár Botond

Veres Réka

2017. január 12., 18:192017. január 12., 18:19

Hosszú huzavona után február 6-ától végre megnyithatják a Maros megyei tanács hatáskörébe tartozó kerelőszentpáli hulladéklerakót, a továbbiakban pedig az önkormányzatnak a szemétszállításra vonatkozó licitet kell meghirdetnie.

A nagyrészt uniós támogatásból megvalósított hulladéktároló működtetésére vonatkozó szerződést még tavaly októberben írták alá a bukaresti Iridex Group Import Kft. és a Servicii Salubritate Bucureşti Rt. alkotta konzorcium, valamint a megyei tanács illetékesei. A társulásnak 84 nap állt rendelkezésére, hogy megszerezze a szükséges engedélyeket, ennek pedig eleget is tettek, így február 6-án megkezdhetik a munkát, azaz ettől a naptól kezdve lehet hulladékot szállítani a kerelőszentpáli telepre.

Két hónapon belül licitet írnak ki

Az önkormányzat szerdán megbeszélésre hívta a megyében tevékenykedő húsz hulladékbegyűjtő vállalat, valamint a helyi tanácsok képviselőit. Arra kérték az érintetteket, készítsenek becslést arról, hogy idén várhatóan mekkora mennyiségű hulladékot szállítanak a kerelőszentpáli lerakóba. A megyei tanács közleményében rámutatott: számításaik szerint a hulladékszállítási szolgáltatásra két hónapon belül kiírják a versenytárgyalást a megye hét övezetében. Ehhez a megye mind a 102 közigazgatási egységének tanácshatározattal jóvá kell hagynia a vonatkozó dokumentációt.

Péter Ferenc megyei tanácselnök úgy fogalmazott: ez fontos előrelépés Maros megye számára, hiszen így nem kell más megyébe szállítaniuk a hulladékot, és felszámolhatják az illegális szemétlerakókat is. Péter ugyanakkor bízik abban, hogy a kormány megoldást talál a januártól bevezetett, a Környezetvédelmi Alapnak befizetendő, a szemétlerakás után felszámolt tonnánkénti 80 lejes új hulladékadó okozta problémára, hogy az önkormányzatoknak ne kelljen drágítaniuk az elszállítás díját.

Összefogtak az udvarhelyszékiek

Eközben tovább folytatódik a még csak elméletben létező, a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt részét képező korondi szelektív hulladékgyűjtő állomás körüli, évek óta húzódó, és bírósági perek által övezett vita. Ezúttal a Hargita megyei önkormányzat udvarhelyszéki tanácsosai és a korondi helyi képviselők álltak ki a megyei tanáccsal, illetve Borboly Csaba tanácselnökkel szemben. A községházán szerda délután tartott sajtótájékoztatón leszögezték: kizárólag a korondi önkormányzat által vásárolt területet fogadják el a szemétlerakó helyszíneként, ha pedig az nem felel meg a megyei tanácsnak, szerződést bontanak.

Bíró Barna Botond, a megyei tanács udvarhelyszéki alelnöke arra is felszólította a hivatalt, hogy hagyja abba a szeméttelep eredeti, kifogásolt helyszínéhez közel élő Séra Zoltán korondi lakos elleni pereskedést, illetve mondjon le a Séra házának lebontását célzó terveiről. „Nem rombolni és bontani, hanem építkezni szeretnének” – hangsúlyozta az alelnök, az RMDSZ területi szervezetének ügyvezető elnöke.

Katona Mihály korondi polgármester leszögezte: nem az integrált hulladékgazdálkodási projektet, hanem a megyei tanács által javasolt eredeti helyszínt kifogásolják. Az elöljáró azt is elmondta: függetlenül a folyamatban lévő perek eredményétől visszavonják azt a 2011-es határozatot, amellyel a Séra Zoltán házához közeli területet átadták a megyei tanácsnak. A megvásárolt új terület egyébként a feltételeknek megfelelően a lakóházaktól több mint kétszáz méterre található. Már telekkönyveztették, jelenleg folyamatban vannak az engedélyeztetések, ezt követően harmincnapos közvitát tartanak, majd tanácshatározattal felajánlják a területet a megyei tanácsnak. Katona Mihály hangsúlyozta: ha az új helyszín nem felel meg, lemondanak a teljes projektről, mert nincs más megoldásuk. Bíró Barna Botond is megerősítette, hogy támogatják ezt a döntést, és mindenkit arra kért, tegye félre a személyes sérelmeket.

Borboly a C tervhez ragaszkodik

A sajtótájékoztatón váratlanul megjelent Borboly Csaba megyei tanácselnök, aki viszont egy harmadik alternatíva keresését javasolta. Úgy vélte: amennyiben nem jön össze a korondi helyszín, Udvarhelyszéknek kell döntenie a következő lépésről. „Ez most a B verzió, de kell egy C terv is” – fogalmazott. Bíró Barna Botond szerint azonban erre semmi szükség, hiszen van megfelelő alternatíva, vagyis a második, a korondi tanács által javasolt helyszín, Borboly Csaba viszont továbbra is a C tervet sürgette, ebből pedig hosszas szóváltás alakult ki.

December közepén számos korondi lakos is nyilvánosan állást foglalt az ügyben, közös sajtótájékoztatójukon arra panaszkodtak, hogy még saját polgármesterük sem áll ki a község érdekében, ugyanakkor elszomorítónak tartják, hogy a megválasztott megyei és helyi magyar képviselők magyar emberek ellen indítanak pereket. Pál Zoltán helyi tanácsos akkor elmondta, miután nemrég alapfokon pert nyertek, amelynek nyomán semmisnek nyilvánították az eredeti, a lakóházakhoz közeli telep építkezési engedélyét, a megyei önkormányzat fellebbezett, sőt utólag a per áthelyezését kérte Bákóba, így a következő tárgyalás a moldvai város táblabíróságán lesz január 27-én.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés