Hirdetés

Megnyílt Erdővidék Olton átívelő „kapuja”

•  Fotó: Henning János

Fotó: Henning János

Felavatták csütörtökön az erdővidéki Nagyajtát a Brassó megyei Apácával összekötő, több mint hatszázezer euróból megépült Olt-hidat. 

Kovács Attila

Bíró Blanka

2016. augusztus 04., 20:022016. augusztus 04., 20:02

Az új átkelő megépítése már évekkel ezelőtt esedékessé vált, hiszen a régi hidat hat évvel ezelőtt balesetveszélyessé nyilvánították és lezárták, azonban a két falu lakói nem törődtek a tiltással. Aztán a régi pallót lebontották, így a Nagyajtáról Brassóba ingázók és a Brassó megyei Apácáról a nagyajtai magyar iskolába beiratkozott kisdiákok több kilométeres kerülőre kényszerültek.

„A régi – 1927-ben épített –, rossz híd helyett a község lakói visszakapták azt, ami megilleti őket: a gyerekek gond nélkül eljuthatnak az iskolába, a helybeliek dolgozni járhatnak, a gazdák pedig könnyebben meg tudják közelíteni a földjeiket” – fogalmazott a hídavatón Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.

Bihari Edömér, Nagyajta polgármestere emlékeztetett, a tiltó tábla ellenére is mindennapos volt a forgalom az átkelőn. „Jogosan mondhatjuk, hogy a híd Erdővidék ki- és bejárata, Erdővidék kapuja” – mondta az elöljáró. Apáca polgármestere, Bölöni László rámutatott, az Olt szabályozása miatt több mint 200 hektár termőföld Nagyajta adminisztratív területéhez csatolódott, így a gazdák közel húsz kilométeres kerülőre kényszerültek. Ezt az új híd használatba helyezése megoldotta. Erdővidéken korábban több mint 30 kilométer utat aszfaltoztak le a Hídvég–Miklósvár- és a Hatod–Barót- szakaszon, a közeljövőben újjáépítik a Nagyajta központjában található hidat is, és további 55 kilométer megyei úthálózat tervezése folyamatban van.

Hamarosan befejeződik a csíkcsicsói Olt-híd megépítése is, s a munkavállaló ígérete szerint nemsokára a közúti forgalmat is át lehet engedni rajta. A járművek egyelőre még a póthídon közlekednek, amelyet – ha az új építményt befejezik – elbontanak. Elkészült már a gyalogosforgalomhoz szükséges védőkorlát, illetve a szalagkorlát betonalapja, ezeket később szerelik fel.

A hídon az aszfaltburkolat kialakítása előtt vízszigetelő réteget kell létrehozni, a látottak alapján már két héten belül minden szükséges munka befejeződhet. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke elmondta, a megyei önkormányzat senkire nem számíthatott a felmerült nehézségek megoldásában. „Amikor a korábbi póthidat az árvíz elsodorta, senki nem tett semmit, hogy segítsen egy új átkelő elkészítésében. A történtek után egyébként három hétre leállt az autós forgalom június elején Csíkcsicsó és Oltfalu, valamint Csaracsó között, amíg az újabb ideiglenes átkelő elkészült, a két utóbbi települést csak kerülővel lehetett megközelíteni.

Amint arról beszámoltunk, még 2012 novemberében szakadtak be a korábbi, cserefából készült Olt-híd tartógerendái egy billenőkocsis teherautó súlya alatt, a javítások ellenére szükségessé vált egy új híd építése, amely több mint 1 millió lejbe kerül. Az új építmény szerkezetének építéséhez a tartópillérek elkészítése után feszített vasbetongerendákat használtak fel. Az építkezésre 2014 szeptemberében kötöttek kivitelezési szerződést, a munkálatokat vállaló cég azonban egy évet késett az átadással.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele

Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi pásztorlevele.

Az angyalok dicsérete – Bogdán Szabolcs János református püspök karácsonyi pásztorlevele
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
2025. december 25., csütörtök

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében

Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.

Halálra vertek egy 36 éves férfit Szeben megyében
2025. december 25., csütörtök

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Hirdetés
2025. december 25., csütörtök

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele

Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele

„A világ ma is Isten látogatásának helye” – A Gyulafehérvári Főegyházmegye karácsonyi pásztorlevele
2025. december 25., csütörtök

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást

Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Hóviharokat okoz az erős szél: erdélyi és bánsági megyére adtak ki riasztást
2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
Hirdetés
Hirdetés