Megnyílnak az erdélyi nemesi lakok a Nyitott kastélyok hetén

Megnyílnak az erdélyi nemesi lakok a Nyitott kastélyok hetén

Piknik az udvaron. A rendezvény szervezői a marosvécsi Kendy-Kemény kastélyban is számos színes programmal várják a látogatókat

Fotó: Szabó Tamás

Visszahelyeznék az emberek „mentális térképére” az erdélyi kastélyokat, kastélykerteket a Nyitott kastélyok hete rendezvénysorozat segítségével, melynek keretében hat helyszínen szerveznek családi napot, pikniket a nagyközönség számára.

Pap Melinda

2018. május 20., 13:482018. május 20., 13:48

Az erdélyi kastélyok, történelmi épületek iránti érdeklődés felkeltése a fő célja a Piknik – Nyitott kastélyok hete rendezvénysorozatnak, melynek keretében

hat erdélyi nemesi lak nyitja meg kapuit a látogatók előtt.

Mostis Gergő, a PONT csoport munkatársa, a Nyitott kastélyok hete szervezője a Krónikának elmondta, a Kastély Erdélyben Koalíció a nemzetközi Private Heritage Week (magánörökség hete) kezdeményezéshez csatlakozik, melynek célja, hogy a magánkézben levő kastélyokat, kúriákat május 24. és 27. között megnyissák a nagyközönség előtt.

„Azt szeretnénk elérni, hogy az erdélyi kastélyok és kastélykertek visszakerüljenek az emberek mentális térképére, visszahelyezzük őket a köztudatba. Tudatosítani szeretnénk, hogy olyan épített örökségről beszélünk, melyet érdemes látogatni, érdemes ezeken a helyszíneken programokat, akár magánrendezvényeket szervezni, ezáltal »visszanyerni« az épületeket” – fogalmazott a szervező. Emlékeztetett, hogy a kommunizmus alatt az államosítással sok erdélyi kastélyt, kúriát lelaktak, elpusztítottak, a lakosság széthordta a berendezést. A rendszerváltás után némelyiket visszakapta a jogos tulajdonosa, és vannak jó példák, hogy helyre is állították a műemléket. De ezek a helyreállított műemlékek is elvesztették azt a társadalmi funkciót, melyet betöltöttek.

Idézet
Hajdanán közösségi térként, közösségi szervező erőként, gyülekezési helyként működtek. Szeretnénk, ha az erdélyi kastélyok, kúriák visszakapnák ezen funkciójukat: tudjunk róluk és »foglaljuk vissza«, vegyük használatba ezeket”

– fogalmazott a Krónikának Mostis Gergő.

Mint mondta, felhívásukra a Kastély Erdélyben Koalíció harminc tagja közül hat erdélyi nemesi lak tulajdonosa mutatkozott nyitottnak arra, hogy ebben a rögzített, május 24. és 27. közötti időpontban kitárja otthona kapuit a nagyközönség előtt.

Kolozs megyéből a gyalui Rákóczi–Bánffy- és a szentbenedeki Kornis-kastély, Hargita megyéből a maroshévízi Urmánczy-kastély, Maros megyéből a marosvécsi Kendy–Kemény-kastély, míg Kovászna megyéből a zabolai Mikes- és a miklósvári Kálnoky-kastély.

Galéria

„Visszafoglalás”. A miklósvári kastély hajdanán is közösségi térként, gyülekezési helyszínként működött

Fotó: Szabó Tamás

Utóbbi három műemlék jó állapotban van, így állandó jelleggel látogatható, de a rendezvény ideje alatt valamennyi helyszínen lesznek vezetett séták, melyek során a tulajdonosok mesélnek az épület és az azt lakó nemesi családok történetéről.

A felújítás előtt álló gyalui kastélyban a kolozsvári Korzo Egyesület tagjai tartanak idegenvezetést, míg a közönség előtt első alkalommal megnyíló szentbenedeki kastély kertjében a tulajdonos Géher Ferenc mesél az épület történetéről, ott ugyanis a műemlék romos állapota miatt nincs lehetőség sétára. (Az ingatlan két éve azért került a figyelem középpontjába, mert ismeretlenek megpróbálták ellopni a bejárati kapu unikornisszobrait.) Kertjében eddig csupán ifjúsági rendezvényeket tartottak, miután a szamosújvári magyar líceum diákjai örökbe fogadták az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében.

Idézet
Sok olyan eset van, amikor a kastély romokban áll, nem látogatható, viszont a kastélykert még találkozási pont lehet”

– jelentette ki más hasonló esetekre utalva Mostis Gergő.

Kifejtette, a kastélyok kertjében, udvarán szervezett családi napon színes programokkal várják a gyerekeket, felnőtteket, melyet egy közös piknikkel koronáznak meg, mikor a vendégek elfogyasztják a hozott elemózsiát. Az ingyenes programok, kastélylátogatás elsősorban a helyi közösségnek szól, de a környező városokból is várnak érdeklődőket.

Magyar és román nyelvű programok egyaránt lesznek, és a kommunikáció is kétnyelvű, ugyanis a román közönség jelenlétére is számítanak,

hangsúlyozta a szervező. Mostis Gergő kifejtette, a mostani rendezvénysorozatot mintegy bevezetőnek szánják, ugyanis az ősszel a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozat mintájára meg szeretnék szervezni a kastélyok éjszakáját jóval több helyszín bevonásával.

A Nyitott kastélyok hete május 24-én, csütörtökön kezdődik a szentbenedeki Kornis-kastélyban, de a helyszínek zöme 26-án, szombaton kapcsolódik be a programsorozatba, Gyaluba, Marosvécsre és Miklósvárra ekkor várják a látogatókat, de a Kálnoky-kastély kapui 27-én, vasárnap is tárva állnak, és ezen a napon válik látogathatóvá a maroshévízi Urmánczy-kastély is.

Valamennyi helyszínen színes programokkal várják a vendégeket a szabadtéri játékoktól, kézműves foglalkozásoktól a népzenei előadásokig, koncertekig, a program a honlapon, illetve a Kastély Erdélyben Facebook-oldalán böngészhető.

Nem hivatalos adatok szerint a román állam csak az erdélyi magyar nemesektől mintegy másfél ezer kastélyt és udvarházat, továbbá ötvenezer hektár szántót és több százezer hektár erdőt kobozott el, és még mindig jelentős a megoldatlan restitúciós kérések száma.

Bár az örökösök közül sokan visszakapták felmenőik kastélyát, udvarházát, még rengeteg per van folyamatban a földek és erdők tekintetében. Az egykori nemesek leszármazottainak az elmúlt években visszaszolgáltatott épületek közül sokat sikerült megmenteniük az enyészettől, sőt számos pozitív példát találni a kastélyok, udvarházak „felvirágoztatására”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 08., hétfő

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén

Terelőút tehermentesíthet idén több erdélyi települést: a szerencsés megyeszékhelyek, városok és községek közül Sepsiszentgyörgy, Temesvár, illetve a Bihar megyei Élesd, Belényes és Váradszentmárton is új útnak örülhet, ha minden jól megy.

Székelyföldtől a Partiumig több település terelőutat kaphat idén
2024. április 08., hétfő

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos

A Kisiratos Kürtöstől való elszakadásáról tartott népszavazás eredményét megerősítő 2004. április 7-i kormányhatározat meghozatalának 20. évfordulóján ünnepség keretében emlékeztek meg az önálló községgé válásról vasárnap a helyi kultúrotthonban.

Kinyílt a kincsesdoboz: 20 éve lett ismét önálló község az Arad megyei Kisiratos
2024. április 08., hétfő

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot

Harminckét évvel az alapkőletétel után Kovásznán hétfőn felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot.

Harminckét éves álom valósult meg Kovásznán: felavatták a Csoma Emlékközpontot
2024. április 08., hétfő

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit

Otthonról is megismerhetik a Kárpát-medencei fiatalok a kincses város felsőoktatási intézményeit – közölte a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ).

Otthonról is megismerhetik az egyetemre készülő Kárpát-medencei fiatalok Kolozsvár felsőoktatási intézményeit
2024. április 08., hétfő

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak

A sokévi átlagnál melegebb lesz a következő két hétben országszerte, esőre csak elszórtan lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) április 8. és 21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Országszerte meleg lesz a következő két hétben, esőzések csak április második felében várhatóak
2024. április 08., hétfő

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron

Ki mentette meg Verespatakot? címmel szakemberek részvételével szervez kolozsvári fórumot április 11-én, Kolozsváron a Mathias Corvinus Collegium (MCC).

A verespataki aranybányaprojekt meghiúsítói számolnak be eredményeikről Kolozsváron
2024. április 08., hétfő

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében

A Temes megyei Mosnicán a rendőrség és a tűzoltóság beavatkozására volt szükség, miután egy nőt élettársa nyakon szúrt, a férfi pedig felgyújtotta magát egy melléképületben, a tűzoltók találták meg az elszenesedett holttestet.

Nyakon szúrta élettársát, majd felgyújtotta magát egy férfi Temes megyében
2024. április 08., hétfő

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők

A Beszterce-Naszód megyei Salvamont hétfőn figyelmeztette a Kelemen-havasokba készülő turistákat, hogy a meleg idő miatt a Kis-Beszterce csúcs környékén már megjelentek a viperák.

Viperaveszélyre figyelmeztetnek a hegyimentők
2024. április 08., hétfő

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat

A brassói bírósági ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított nyomozást, miután vasárnapra virradóra egy 15 éves lány lezuhant egy brassói tömbház nyolcadik emeletéről és meghalt – közölte hétfőn Radu Năstac ügyészségi szóvivő.

Egy buli idején zuhant ki a nyolcadikról a brassói lány, gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik vizsgálat
2024. április 08., hétfő

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről

Két Hargita megyei városban, Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is előválasztást tartott vasárnap az RMDSZ, amelynek során eldőlt, hogy kit indít a szövetség a polgármesteri székért folyó küzdelemben.

Új polgármestere lehet Gyergyószentmiklósnak, Székelyudvarhelyen is előválasztáson döntöttek az RMDSZ jelöltjéről