Megmentőre vár Marosszék egykori vármegyeháza – Kérdésessé vált a marosvásárhelyi műemlék épület sorsa

Ennek a képzőművészek örülnek a legjobban, akik a továbbiakban is zavartalanul folytathatják tevékenységüket a 17. századi épületben. Az iskolabővítési terveket dédelgető egyháznak viszont más ingatlan után kell néznie.

Az egyház harmadjára
elővigyázatosabb

A Maros megye két legjobb és legtekintélyesebb magyar iskolájának, a Bolyai Farkas Gimnáziumnak és a Református Kollégiumnak helyt adó épület renoválása mellett az Erdélyi Református Egyházkerületet a terjeszkedés is foglalkoztatja. A két tanintézet rég kinőtte a Sáros utcából a Bolyai utcáig átnyúló, U alakú épületegyüttest, amelynek bizonyos szárnyait ráadásul az évek óta zajló szakaszonkénti javítások miatt kénytelen nélkülözni. Az elemi osztályok szétszóródva, a város különböző iskolaépületeiben találtak ideiglenes otthonra, ami komoly kihívást jelent főként a pedagógusok, de a többgyerekes szülők számára is.

Ugyanis két évvel ezelőtt az EREK még a hosszas huzavona után visszaszerzett Makariás-házban gondolkodott, abban az ingatlanegyüttesben, amely az államosítás előtt is, után is az oktatási rendszert szolgálta. A Szentgyörgy (Forradalom) utcai terveket azonban néhány telekszomszéd keresztülhúzta, mivel nem egyeztek bele az iskola működtetésébe. Amikor pedig úgy tűnt, hogy az egyház és az akkori polgármester, Dorin Florea egy ingatlancserével megoldást találnak az iskolabővítésre, az RMDSZ megyei vezetősége szólt közbe.

A Krónika érdeklődésére Kató Béla püspök nem is titkolta, hogy ezúttal ingatlanvásárlásban érdekeltek, de konkrétumokról nem volt hajlandó beszámolni. „Most már megtanultam: akkor mondj hoppát, ha átugrottad a kerítést! Kétszer megégettük magunkat, harmadszorra sokkal elővigyázatosabbak próbálunk lenni” – indokolta visszafogottságát az egyházfő.

A püspök csak annyit mondott, hogy az állammal többé nem „boltol”, mert annak nem biztos, hogy jó vége lesz. Azt viszont még elárulta, hogy mindenképpen központi fekvésű ingatlanban gondolkodnak, olyanban, ahol az iskolalétesítéshez nem szükséges a szomszédok beleegyezése. Nem nehéz kitalálni, hogy Marosvásárhely belvárosában egyetlen ilyen épületegyüttes van: a Baross Gábor (Horea) utcai, évek óta üresen álló egykori 4-es számú általános iskola. Államosítás előtt az épület egy részét a római katolikus egyház, egy másikat a zsidó hitközség birtokolta. Jelenleg a többségi tulajdonos egy nagyernyei építkezési vállalkozó, de része van benne a városnak és a hitközségnek is.

Henter György vártemplomi lelkipásztor megerősítette értesüléseinket, miszerint a kuratórium akár meg is válna a Szentgyörgy utcai, több mint 700 ezer euróra értékelt Makariás-háztól.

Az egyház már nem érdekelt a volt vármegyeháza megszerzésében sem. Henter, aki egyben a kuratórium elnöke is, nagyon sajnálja, hogy nem jött létre az ingatlancsere. Mint fejtegette, közelségével, patinájával és építészeti stílusával az egykori vármegyeháza ideális megoldást jelentett volna az iskolabővítés kérdésére. Ebben pedig az építész szakemberek is megerősítették.

– vélekedett Benedek Zsolt, a felekezeti iskola igazgatója. Bolyais kollégája, Mátéfi István is hasonlóan látja a helyzetet. A pozitívumok mellett ő azonban egy bökkenőt is észlelt a vármegyeházának belakásával kapcsolatosan. Mégpedig a műemlék épület restaurálásának és iskolává alakításának hosszas folyamatát.

A 17. században épült ingatlan kényszerű feladását nemcsak az egyház, az iskolaigazgatók és a szülők sajnálják, hanem az ingatlancsere ötletgazdája, Magyary Előd volt városi tanácsos is. Az RMDSZ egykori frakcióvezetője volt az, aki egy hétvégén bejárva az épületet – amelyben a vármegye 1745. április 13-án tartotta az első közgyűlést – elképzelte, hogy ott akár elemi iskola is működhetne, miközben a képzőművészek által jelképes összegért bérelt műtermeket más, tágasabb és jobb állapotban lévő helyiségekbe lehetne költöztetni. „Hétfőn telefonon osztottam meg elképzelésemet a püspök úrral, kedden már itt volt Marosvásárhelyen, és együtt látogattuk meg a valamikori megyeházát. Kató Béla amint meglátta, milyen terjeszkedési lehetőségeket kínál az épület, rögtön igent mondott” – elevenítette fel a pontosan egy évvel ezelőtt történteket Magyary.

A kezdeményezők ennél merészebbet is álmodtak: az egykori megyeháza melletti Maros–Wagner-féle ház tulajdonosát is meggyőzték, hogy adja el a házát az egyháznak. Közben mind a püspökség, mind a városháza felmérette a csere tárgyát képező épületeket. Kiderült, hogy a reformátusok által felkínált Szentgyörgy utcai Makariás-ház mintegy 150 ezer euróval többet ér a Bolyai téri épületnél. Az egyházat ez sem zavarta, a két iskola tanulóinak érdekét ennél fontosabbnak tartotta.

A volt polgármester azonban már akkor megjósolta, hogy az ügylet könnyűszerrel bukásra ítéltetett – és nem a román politikusok miatt. Floreának igaza lett: az alkotóterüket féltő művészek tiltakozása nyomán az RMDSZ megyei vezetősége visszavonulót fújt, és erre utasította az alárendeltsége alá vont városi önkormányzati frakciót is. Egyesek ennél tovább mentek: fű alatti egyezkedésnek nevezték a Floreával és a szükséges szavazatszámot biztosító román politikusokkal kötött egyezséget.

Mint ahogy azt sem, hogy miért vádolták mutyizással, amikor köztudott volt, hogy négy éven keresztül ő felelt a tanácsban a magyar történelmi egyházak problémáinak a megoldásáért. Ráadásul az egyház sem szívességet, sem törvénytelenséget nem kért a városházától. „Azt meg végképp képtelen vagyok felfogni, miért kellett meghátrálni a képzőművészek előtt. Én úgy tudom, már nem azokat az időket éljük, amikor a bérlő mondta meg a tulajdonosnak, mihez kezdhet a házával, 1989 óta ismét a tulaj szabja a feltételeket” – tapintott a lényegre Magyary Előd.

A városházának több elképzelése is volt az alkotóműhelyek tovább éltetésével kapcsolatosan. Az azonnali megoldást a Makariás-ház udvarán lévő épületek korszerűsítése és felkínálása jelentette, míg a középtávút egy öthektáros művésztelep kialakítását a Maros-parti lovarda mellett. Mivel tavaly nyáron végül az RMDSZ-vezetők akarata érvényesült, miszerint választások előtt nem szabad borzolni a kedélyeket, minden maradt a régiben: a képzőművészeknek nem kell elhagyniuk az évtizedek óta bérelt műtermeiket.

– tette fel a költői kérdéseket Magyary. A felvetés jogos: az épületben székelő több mint harminc képzőművész az 1 934 négyzetméteres összfelületért mindössze havi 2 300 lejt fizet. A befolyó összeg még a kisebb javításokra sem elegendő.

Mana Bucur, a Képzőművészek Szövetségének Maros megyei elnöke lapunknak nyilatkozva kifejtette, az állami hatóságokat eddig sem érdekelte különösképpen az épület állaga. Ennek ellenére ő és alkotótársai azért is ragaszkodnak a Bolyai téri házhoz, mert némelyikük igencsak jelentős összeget fordított a belső terek renoválásába. Ugyanis annak ellenére, hogy a képzőművészek közhasznú szervezetben tömörültek, a városi hatóságok nem támogatják őket – sérelmezte az elnök.

Mana Bucur szerint viszont már azt is jelentős eredményként lehet elkönyvelni, hogy Soós Zoltán polgármester a választási kampányában kiállt mellettük, és megígérte, mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen kiköltözniük a valamikori vármegyeházból. Megválasztása után a jelenlegi polgármester újabb ígéretet tett a képzőművészeknek. Ezt a minap szóvivőjén keresztül a Krónikának is megerősítette. Borsos Csaba elmondta:

Keresztes Gyula műépítész szerint a vármegyeházaként ismert épület legrégebbi része már az 1600-as évek vége felé állt. Egy részét Szalai György birtokolta, akit 1711-ben felségsértés vádjával elítéltek, tulajdonát pedig Marosszék vármegye sajátította ki. Az épület fennmaradó részét a vármegye megvásárolta, azonban kicsinek és alkalmatlannak bizonyult a hivatalok számára, ezért 1744–45-ben kibővítették. Közel egy évszázad múlva, 1838-ban a vármegye megvásárolta a szomszédos telket a Református Kollégiumtól, és egy további szárnyat építettek az épülethez. Ebben alakították ki a nagy gyűléstermet és a börtönt.