Hirdetés

Megkettőzött ünnep Váradon

„A diktatúra látszategysége nem egység” – hangsúlyozta Török Sándor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Bihar megyei elnöke a szervezet nagyváradi, március 15-i megemlékezésén. Mint ismeretes, a bihari megyeszékhelyen idén is külön ünnepelt az RMDSZ és az EMNT, illetve az Erdélyi Magyar Ifjak – utóbbi kettő csak korai időpontban koszorúzhatott, mivel a délutáni órákra az RMDSZ már tavaly lefoglalta valamennyi helyszínt.

Nagy Orsolya

2011. március 16., 07:542011. március 16., 07:54

Török beszédében azt mondta, manapság a magyar kisebbségen belül is kisebbséginek számít az, aki nemzetben gondolkodik. Az EMNT megemlékezésén részt vett Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke, aki ünnepi beszédében azt mondta, ma is emlékeznünk kell a negyvennyolcasok véráldozatára, amellyel akkor nem sikerült kivívniuk a magyar szabadságot, bár ma az állampolgárság megszerzésének könnyítésével egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az Európai Unión belüli magyar unió megvalósulhasson.

Délután az RMDSZ szervezésében koszorúzták meg újra Szacsvay Imre szobrát. Gavrilă Ghilea prefektus Traian Băsescu, Debreczi János kolozsvári magyar konzul pedig Orbán Viktor üzenetét olvasta fel. Kiss Sándor, a Bihar megyei RMDSZ-szervezet elnöke azt hangsúlyozta beszédében, hogyan kell nemzetiségi, nyelvi jogainkért az 1848-as forradalmárokhoz hasonlóan küzdeni. „Egyértelmű, hogy nem szabad lemondanunk egyetlen jogunkról sem” – jelentette ki.

Hozzátette: jogunk van önálló magyar színházhoz, magyar személyiségek szobrainak felállításához. Felidézte, milyen jogokat biztosított az etnikumok számára Deák Ferenc és Eötvös József nemzetiségi törvénye, és milyen ígéreteket kapott az erdélyi magyarság 1919-ben Gyulafehérvárott, amelyek közül alig valami valósult meg. „Bihar megyében a rendszerváltás óta fokozatosan vívjuk ki jogaink érvényesítését. Nem szabad hagynunk, hogy nehezen elért  eredményeinket lenullázzák.

Aki alkuszik, nem való közénk” – fogalmazott. Biró Rozália váradi alpolgármester Márai Sándor Halotti beszéd című versét idézve hangsúlyozta, hogyan kell lassanként visszatennünk nevünkre a lehullott ékezeteket. A Szacsvay-szobor megkoszorúzása előtt egyébként pár percre találkozott az RMDSZ és az EMNT ünnepi programja: a váradrogériuszi református templom melletti honvéd emlékhelyet közösen koszorúzták meg. A Váradi Dalnokok férfikórus mindkét Szacsvay-koszorúzáson fellépett, a délelőtti református istentiszteleten pedig, amely az EMNT rendezvényei közt szerepelt, Pető Csilla is felszólalt – ő ugyanis nemcsak RMDSZ-es parlamenti képviselő, hanem a rogériuszi gyülekezet gondnoka is. Az RMDSZ ünnepi programja egyébként a Szacsvay-szobortól a Fő utcán át a Petőfi-szoborig tartó fáklyásmenettel zárult.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés