
Vállon szúrta szerdán a kerelőszentpáli polgármester személyi tanácsadóját a község egyik tanácsosa – adta hírül az Agerpres.
2016. június 01., 18:272016. június 01., 18:27
2016. június 01., 19:282016. június 01., 19:28
A hírügynökség szerint a támadó a helyi polgármesteri hivatal közelében, egy szóváltás nyomán rontott rá hátulról az áldozatra, majd megkéselte. A nyaka közelében megszúrt 32 éves férfit súlyos, önkívületi állapotban Marosvásárhelyre szállította a SMURD rohammentőszolgálatnak a helyszínre riasztott egysége.
Simon István, a település RMDSZ-es polgármestere az Agerpresnek elmondta, nem ismeri a bűncselekmény indítékát. Hozzátette, a helyszínről elmenekült agresszor az egyetlen tanácsos Kerelőszentpálon, aki szociális segélyből él, és legalább tíz bűnvádi eljárás folyik ellene lopás és bántalmazás miatt. Az elöljáró közölte, bár az önkormányzati képviselő nemrég egy helyi tanárnőt is bántalmazott, az incidens nyomán nem vették őrizetbe.
Lapunk úgy tudja, hogy a feltételezett elkövető a Pro Europa Roma Párt színeiben újabb mandátumra pályázó Alexandru Iosif Bidi, az áldozat pedig ugyancsak roma, aki viszont egy másik szervezet színeiben pályázik tanácsosi tisztségre Kerelőszentpálon. A gyanúsítottat nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!