2011. november 07., 07:312011. november 07., 07:31
Mint arról beszámoltunk, legutóbbi ülésén a megyei közgyűlésen épp egy szavazat hiányzott volna a szerződés elfogadásához, amely alapján a Körösvidéki Múzeum továbbra is törvényesen foglalhatja el a római katolikus püspökség által 2005-ben visszakapott barokk palotát. A tanács belső normakontrollja azonban utólag megállapította: a határozat elfogadásához nem lett volna szükség kétharmados szavazati többségre, mivel nem közvagyonra vonatkozik, hanem csak ingatlanbérlésre, így az ülésen regisztrált huszonhárom „igen” voks épp elég volt ahhoz, hogy a határozatot a testület egyszerű többséggel elfogadja. A bérleti szerződés értelmében az eddigi 6000 helyett immár havi 15 ezer eurós bérleti díj fejében maradhatnak a múzeum műtárgyai, illetve néhány irodája a palotában.
Böcskei László püspök korábban lapunknak elmagyarázta: az áremelés régóta esedékes volt: Tempfli József nyugalmazott püspök tervei szerint már a 2008-as szerződéshosszabbításkor sor kellett volna hogy kerüljön rá, de ez sem akkor, sem tavaly nem történt meg. Böcskei László úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy előbb-utóbb a megyei tanács revideálja álláspontját, hiszen a szerződést elmondása szerint csak politikai okokból nem fogadták el elsőre. Időközben a püspökség leszerelte a palota homlokzatán 25 esztendeje látható „Muzeu” feliratot, és helyére a palotát építtető Patachich Ádám püspök (1759–1776) címerét helyezték el.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.